Berta Sándor

Elkészült a beszéddel irányított kereső

A szeptemberben érkező kereső képes akár az elmondott bonyolult mondatokat, kérdéseket is értelmezni és a találatokat az adott szavak értelme és összefüggései szerint rendszerezi.

Szeptemberben mutatja be és azonnal elérhetővé is teszi mindenki számára új keresőprogramját a Powerset nevű amerikai vállalat. A szoftver a Palo Alto Kutatóközpont (PARC) 30 éves informatikai és beszédkutatásainak tapasztalatait hasznosítja. A kereső lelke az a PARC által kifejlesztett Xerox Linguistic Environment (XLE) platformon alapuló rendszer, amelyik képes feldolgozni a természetes beszédet. Az XLE alapja viszont az úgynevezett lexikális funkcionális nyelvtan, amellyel különböző nyelvtani motorok hozhatók létre. Utóbbiak segítenek a programnak a beszéd megértésében és értelmezésében. A cég a licenceket idén februárban szerezte meg a PARC-tól.

"A Powerset képes megérteni a mélyebb összefüggéseket, koncepciókat és kapcsolatokat a webes szövegekben, valamint a felhasználók által feltett kérdésekben és ezeket hatékonyan egyesíti. Sikerült végre elérnünk, hogy egy beszéddel irányított alkalmazás valóban használható" - mondta Barney Pell, a cég vezetője. Pell szerint a Powerset előnye leginkább az, hogy minden más jelenlegi alkalmazásnál jobban képes megérteni a kétértelmű szavakat, kideríteni egy kétértelmű szavakból álló mondat valódi értelmét.

Korábban is voltak hasonló projektek, azonban ez az első olyan szoftver, amelynél sikerült megoldani a technikai problémákat. Ráadásul a kész program nemcsak informatikai technikai szempontból állja meg a helyét, de nem is méregdrága. A Powersetet szeptemberben mutatják be és a fejlesztők elérhetővé teszik a program demóverzióját is. Az utóbbi segítségével összegyűjtött felhasználói tapasztalatokat beépítik a keresőbe, a végleges termék várhatóan jövőre jelenik meg a piacon.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

"A fő célunk az, hogy a rendszert olyan szintre és addig fejlesszük, amikor a felhasználók már megértik, hogy hogyan és mi mindenre használhatják. Ezenkívül szeretnénk, hogy elfogadják és lássák, hogy még kis hibákkal együtt is milyen nagyszerű" - tette hozzá Barney Pell. Ron Kaplan, a vállalat jelenlegi technológiai főnöke az 1970-es években a PARC XLE csoportjának vezetőjeként dolgozott. Az ő és Pell fejében pattant ki két évvel ezelőtt a beszéddel irányított kereső ötlete. A cég szerint a szoftver lekörözi mind a Google, mind a Yahoo, sőt a hasonló elveken működő iPhrase, EasyAsk, Hakia és Cognition Search megoldásait.

Egy hasonló, Avatar nevű projekten dolgozik az IBM is, azonban ez a szemantikus kereső elsősorban cégek számára lesz hozzáférhető. Az Avatarnak jelenleg a bétatesztelése zajlik. Shivakumar Vaithyanathan projektmenedzser szerint a legnagyobb problémát a fontos szemantikus információk nagy dokumentumokban való megtalálása jelenti anélkül, hogy a folyamat közben a keresés lelassulna vagy pontatlanná válna.

Az IBM megoldása főleg e-mailek és más céges iratok átkutatásában segíthet majd és azért hozták létre, hogy egy nagy szövegben előkereshetők legyenek a fontos részinformációk, például egy telefonszám vagy egy URL. A keresési rendszer is ezekhez a feladatokhoz alkalmazkodik. Amennyiben mondjuk valaki azt a szót adja meg, hogy telefonszám, az Avatar minden elérhető dokumentumot átkutat olyan számok után, amelyek szerinte telefonszámok lehetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zserrbo #12
    valszeg :D szokás szerint... csak az ilyenek itthon nem kerülnek igazán nyílvánosságra, bezzeg hogy ilyen és olyan plasztikai műtéten esett át egy "sztár" vagy ki kit csalt meg, esetleg kivel megy nyaralni.....
  • zserrbo #11
    Ha igaz, amit írtok hogy már van hasonló akkor is beáll a sorba azok közé, amik "legálisak", publikusak. Úgy értem nem az NSA és hasonlók szolgálatában tevékenykedik titkon, mint pl az Echelon rendszer, amiről a 90-es évek végén sem volt hivatalos tudomása az Európai Únió bizottságának és képviselőinek.
  • PrisonMan #10
    "persze szokás szerint ez se magyaroknak készült "

    De biztos, hogy magyarok fejlesztették
  • eax #9
    "A Powerset képes megérteni a mélyebb összefüggéseket, koncepciókat és kapcsolatokat a webes szövegekben, valamint a felhasználók által feltett kérdésekben és ezeket hatékonyan egyesíti"
    Hangfelismeres != szovegertelmezes.
  • dronkZero #8
    Nekem itt porosodik kb 10 éve egy hangfelismerő szoftver. Angol, német, spanyol, olasz, francia nyelveket ismer. Be kell(ene) olvasni neki nyelvtől függően 200-500 mondatot, hogy megszokja a hangom, onnantól lehetne neki diktálni wordben, meg mondani neki, hogy "Sztárt mennyue, prógremsz, totál komendör..."
    Keresők meg vannak, mióta világ a világ(háló).

    Akkor most mi is az újdonság ebben?
  • Gabesz84 #7
    angol, német (stb, többet nemtok, ezeket próbáltam) nyelvű windows vista-ban már most van hangvezérlés, csak nem túl használható. Érdekes módon ettől nem visszhangzik a sajtó sehol...
    Természetesen magyarul vista-ban sem elérhető a dolog :) az túl szép lenne.
  • Dany007 #6
    A mikrofos valami ilyesmit akar..már régóta :)
  • wolruf #5
    Hangvezérlés oprendszerben? :) Faterok motoron?
    Find alternative sects...
    Searching for alternative sex... (paci, öreganyu, kutya, stb... :)
    Kissé sablonos jelenet volt, de jól kivitelezett :D
  • Dany007 #4
    Én azon már meg se lepődök hogy nincs magyar verzió, és v.színű nem is lesz :)
    Ez kis pöttöm ország annyira jelentéktelen világ szinten hogy a készítőknek eszükbe se jut ilyesmi, mert ennyi erővel akkor a világ összes országára készíthetnének verziókat.
    Majd ha a hangvezérlés elterjedt lesz op rendszer szinten is, akkor már biztos lesz aki megcsinálja a magyar verziót.
    Bár engem nem zavar az angol. Már rég megszoktam hogy minden anglo :) És néha jobb is.
  • floatr #3
    Gondolom akkor minden nyelvre külön kell majd implementálni a szemantikai részét.