Gyurkity Péter

Lazítanak az adattároláson a nagy keresők

Egy friss körképből kiderül, hogy a nagyobb internetes keresők kivétel nélkül eltárolják a fontosnak ítélt adatokat, bár ezeket nem mindegyikük használja fel rögtön a célzott hirdetésekhez. Az egyik rivális azonban lemondana az adatokról.

A Cnet a hónap elején ugyanazon kérdéseket intézte az öt legnagyobb internetes keresőt működtető cégekhez, az eredményeket pedig most megjelent összeállításukból ismerhetjük meg. Ebből kiderül többek között, hogy mind az öt kereső igényt tart a felhasználók adataira, és bár az utóbbi hetekben enyhítettek a feltételeken és rövidítették a felhasználási időt, egy kivételével mindegyikük számít a jövőben is az adatokra.

A mezőnyből az Ask.com emelkedik ki, amely ígéretet tett arra, hogy még az év vége előtt változtatnak jelenlegi gyakorlatukon, és a jövőben nem tartanak majd igényt a felhasználók által begépelt adatokra, vagyis a kereséseket nem párosítják az IP-címmel és a felhasználói azonosítókkal. Ezzel kivételt képeznek a nagyobb keresők között, hiszen az ágazat többi fontos szereplője nem tervez ilyen jellegű változtatást. Érdemes megjegyezni, hogy a kisebb keresők nagy része hasonlóképpen gondolkodik a kérdésről, vagyis nem gyűjtenek adatokat, ők azonban nem vettek részt a felmérésben.

A Google egyelőre távol tartja magát a "behavioural targeting" néven emlegetett módszertől, amely az általunk begépelt kifejezésekre alapozva jeleníti meg a célzott hirdetéseket, ám a cég a korábban már emlegetett 18 hónap elteltével csak részleges névtelenítést végez, vagyis csak az IP-címek egy részét választják el a felhasználói azonosítóktól. A Microsoft itt jobban szerepel, a szoftvercég ugyanis 18 hónap után minden IP-címet "tisztára mos", igaz erősen támaszkodnak az előbb említett hirdetési rendszerre, ami olykor igencsak zavaró lehet.

A nagyobb cégek tehát egyértelműen engedményeket tettek a legutóbbi hasonló felmérés óta, amely tavaly februárban zárult le. Akkor még mindegyik érdekelt vállalat úgy gondolta, hogy egészen addig megőrzik az adatokat, amíg azokat hasznosnak találják - ezt már nem tehetik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!