Gyurkity Péter

A Samsung gyorsít a Blu-ray áresésén

A gyártó az Amazonnal közösen indítja el az árcsökkentés újabb fázisát, és saját lejátszóját immár 500 dollár alá szorította. Felmérések szerint idén az USA-ban a szabvány kétszeresen meghaladta a HD DVD eredményét, legalábbis a mozifilmek terén.

A Samsung a BD-P1200 jelzésű lejátszó árát egészen 445 dollárra szorította le, igaz a készülék egyelőre kizárólag az Amazon online boltjában kapható ezen az áron. Ezzel a gyártó átvette a vezetést és elsőként határozta el magát arra, hogy saját asztali lejátszóját a PlayStation 3-nál is alacsonyabb áron értékesíti. Ezzel megdobhatják az eladásokat, bár a vásárlói reagálást egyelőre csak megbecsülni lehet.


A 445 dolláros ár mindenesetre azt jelenti, hogy a Blu-ray szabványt támogató asztali készülékek végre megkezdik a felzárkózást a konkurenciához, már ami a bolti árakat illeti. Bár behozni ezzel sem fogják a riválist, hiszen a Toshiba harmadik generációjának egyes változatai már 300 dolláros áron érkeznek, legalább az 500 dolláros határt sikerült átlépni, ami nagy eredmény az év eleji horribilis árcímkékhez képest. Remélhetőleg a Sony is követi a példát és asztali lejátszóik a konzolnál olcsóbb árakon érkeznek majd a közeljövőben.

Eközben egy friss felmérés szerint a Blu-ray kétszeresen is meghaladja riválisát az Egyesült Államokban, legalábbis ami az értékesített mozifilmek számát illeti. A Home Media Magazine adatai szerint ugyanis idén összesen 1,6 millió Blu-ray kiadványt adtak el a tengerentúlon, amit mindössze 800 ezer HD DVD korong követett január és június között.


A 2006 tavaszi rajt óta nagyjából mintegy 3,7 millió lemezt értekesítettek az USA-ban, ebből 2,2 millió Blu-ray, 1,5 millió pedig HD DVD kiadvány volt. Ez ellentmond azon híreszteléseknek, miszerint a HD DVD máris behozhatatlan előnyre tett szert. A Blu-ray különösen a 300 révén ugrott meg az utóbbi hónapokban, a Warner Home Video augusztusban 190 ezer példányt adott el a filmből, míg a HD DVD változatból 97 ezer kelt el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #119
    "HD-s cuccokat néznék rajta, ha csak lehet. (Egyelőre még kivárok a vásárlással, mert pár havonta jönnek az egyre jobbak, és megvárom azt a szintet, ami egyéb képjellemzőkben is kiváló. Meg most amúgy is másra kell a pénz, de ez nem ide tartozik.)"

    Én full HD tévét valószinűleg már csak OLEDben veszek, lejátszót meg akkor ha (mint korábban irtam) 20 körül lesz az ára. Ez a végső mondásom hiába ragozzuk tovább. Az hogy PCt kössek a tévére (vagy a notit tegyem ki mindig) az nekem nem alternativa.
  • dez #118
    Jahh, és akkor még a #106-osra nem is reagáltál, tehát hogy 852x480-ra kicsinyítve is igencsak kijön a különbség, az említett okból kifolyólag... Tehát nem is csak a felbontások közötti különbségről van szó, hanem a DVD képe eleve életlenebb, azonos felbontáson is. (Az 1920x1080-as képen is ugyanúgy szokott lenni az 1-pixeles blur, de kicsinyítve közönbösítődik.)
  • dez #117
    És 1m-rel közelebb ülni sem éri meg? :)
  • dez #116
    Mint már párszor írtam, az 1366x768 is 3,6x-osa a DVD 720x400-ának (16:9-es képnél), ami azért épp elég különbség. Neked az is mindegy, hogy valamit 640x480-ban nézel, vagy 320x240-ban?

    Az 1366x768 nem a negyede az 1920x1080-nak, hanem a fele.
  • dez #115
    Túl messziről nézed... (Bár nekem ilyen távolságból sem lenne mindegy.) 3m-ről a 82cm-es kép túl kicsi. Persze nagyobb, mint az 55cm 5m-ről, ami régebben divat volt. :D De hogy van pl. egy projektor 2-3m-es képének ilyen távolságból való nézésétől... Nem beszélve a moziról. Most filmet nézünk, vagy mondjuk hiradót? :P
  • dez #114
    Mennék, de egyrészt pesti vagyok, másrészt láttam már párat, és éppen eléggé láttam a különbséget ahhoz, hogy ha ilyen tévém lenne, inkább HD-s cuccokat néznék rajta, ha csak lehet. (Egyelőre még kivárok a vásárlással, mert pár havonta jönnek az egyre jobbak, és megvárom azt a szintet, ami egyéb képjellemzőkben is kiváló. Meg most amúgy is másra kell a pénz, de ez nem ide tartozik.)

    Nos, mint már írtam, a 1366x768-nak megfelelő felbontáshoz le kell kicsinyíteni a betett képeket a 71%-ukra. Megtettem, és 1m-ről néztem a 17"-es monitoronom (ez megfelel a 82cm-es kép 2m-ről való szemlélésének, ami ekkora méretnél az optimális): így is kiszúrja a szememet a különbség... Aztán kipróbáltam 1,5m-ről (ami megfelel a te 3m-ednek, ami már kissé messze van): még így is teljesen jól látni a különbséget. Éppen eléggé ahhoz, hogy számítson.

    Én most az 1280x1024-es, 17"-es monitoromon nézem a HD-s filmeket, kb. 70cm-ről (ami megfelel a 82cm-es 1366x768 2m-ről való nézésének [mert az előző esettel ellentétben nem 71, hanem 66%-ára van kicsinyítve a kép]), és ég és föld a különbség.

    Szóval nem értelek. Mondom, lehet, hogy van egy kisebb rövidlátásod, ami a hétköznapokban fel sem tűnik, illetve hozzászoktál (ez nagyon sokakkal így van), ezért kevésbé látod a különbséget.
  • dez #113
    Nos, bocs, már késő volt, és egy pillanatra megfeledkeztem róla, hogy nem full-HD-s megjelenítőről van szó. Mint a #105-ösből láthatod, erre a hibára hamar rájöttem magamtól is.

    Azonban, így is 3,6x nagyobb felbontásban jelenik meg ott egy 1080p-s anyag, és 3,2x-es bontásban egy 720p-s.
  • narumon #112
    Figy. Szerintem elbeszélünk egymás mellett. Te folyamatosan a technikát igazolod amiben igazad van. Én meg folyamatosan azt mondom, hogyha rákötöm a laptopomat a tévére és lejátszok 1 filmet (nem természetfilmet amitől eldobom az állam olyan jól néz ki) és utána dvd változatát ugyanannak a filmnek akkor normál szobai esetben (nincs full lesötétitve, kb 3m ülök az LCDtől) akkor látom, hogy összeségében nagyobb felbontás lenne, de nincs olyan különbség hogy azt mondanám, hogy ez igen, nekem most rögtön kell egy HD lejátszó.
  • narumon #111
    "Ajjjjajjjjaj! Remélem, jobban belegondolva magadtól is rájössz, mekkora egy bugyutaságot írtál. Figyu:"

    Szerintem meg pont te nem érted. Hiába van nekem egy 1080i/p felbontású cuccom, amin nézem az 1366x768. Nem nativ felbontásban nézem, hanem ekkorában. Ha dvd upscalere gondolok akkor az is ugyanekkora felbontás lesz mert ennyit tud a tvm. Tehát az 1080inek pont azt az előnyét nem látom amit kellene, hogy lássak!!!

    "Dehogy nagyobb!!! Azok a képrészletek pontosan akkorák, amekkorában egy adott felbontású megjelenítőn megjelennének. (És egy adott pixelméretű, de full-HD-s megjelenítő egészét foglalná el az egész kép, amiből te itt a részletet látod.)"

    No látod itt fogalmazol jól. Egy FULLHD megjelenitő. Ami nekem nincs és egy ideig nem is lesz sajnos :(

    "Na hát ez már fáj. Sok értelme lenne lekicsinyíteni negyed bontásra, és utána figyelgetni a különbséget, ami semmissé válna."
    Errről beszélek!!! Hogy negyed felbontásban tudom csak nézni!!
  • narumon #110
    "Egyébként meg nem kell külön figyelni a részleteket, látod azt amúgy is. Más az egész kép feelingje."

    Továbbra is mondom; látszik hogy nagyobb felbontás de ekkora tévén nincs akkora lényegi minőségváltozás hogy megnérné most ennyi pénzért ilyen eszközöket venni.