Berta Sándor

Az érzelmekre is reagálnának a mobiltelefonok

Az Intel szakemberei olyan szoftvert fejlesztettek ki, amely érzékeli a mobiltelefonok tulajdonosainak aktuális érzelmi állapotát és ha kell, meg is szakítja a beszélgetést.

A program a fejlesztők szerint minden érzelmi helyzetet képes felismerni, legyen szó örömről, bánatról, dühről vagy éppen bizonytalanságról. Ezenkívül az alkalmazás azt is jelzi, hogy az adott beszélgetőpartner jelen van-e, figyel-e a másik félre. Ahhoz, hogy a szoftver képes legyen az emberi reakciók elemzésére, a Tanzeem Choudhury fejlesztő által vezetett csoport 24 hallgatót látott el különböző készülékekkel. A kutatók kilenc hónapon keresztül gyűjtötték a beszélgetéseket és azok adatait. Nemcsak a szavakat jegyezték fel, de más jellemzőket is, mint például a hangerőt, a hangmagasságot és a beszéd gyorsaságát. Emellett kérdőívek segítségével további információkat is gyűjtöttek az egyes személyekről.

A szakemberek abból indultak ki, hogy másképpen beszél valaki egy hivatalban vagy a főnökével, mint a kedvesével vagy a boltban. Megfigyelhető az is, hogy egyes beszélgetések folyamatosak, mások vontatottak.

Ezenkívül fontos az is, hogy valódi információcseréről van-e szó vagy csak egyszerű csevejről. Az alkalmazott szavak és hangsúlyok, valamint a hangerő segítségével következtetni lehet az adott ember lelki, érzelmi állapotára. A program is ezekre a jellemzőkre figyel, így pontosan tudja, hogy a telefonáló mikor örül, dühös, izgatott vagy szomorú.

A problémát az jelenti, hogy a jelenlegi mobiltelefonok nem rendelkeznek akkora tárolókapacitással, ami lehetővé tenné a beszélgetések valós idejű rögzítését és elemzését. Ezenkívül a szoftver tökéletesítésre szorul. "Soha semmire nem szabad nemet mondanunk, de egyelőre még elképzelhetetlen a számomra, hogy egy ilyen funkció elterjedhet a mobil készülékekben. Ráadásul abban sem vagyok biztos, hogy az emberek szeretnék, ha mérnék az érzelmi állapotukat" - reagált a fejlesztésre Eva Maria Ritter, az VATM távközlési szolgáltatói szövetség munkatársa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • caprine #11
    "ha kell, meg is szakítja a beszélgetést" Na az a telefon se lenne hosszóéletű amelyik itt tenne velem. Mert milyen alapon teszi ezt? Ha felhívnak hajnali 2kor és azért szakitja meg a vonalat mert még félig alszom és nem vagyok 100% beszámítható miközben beszélek az nekem jó, aki hívott annak nem. Ha meg mondjuk felhívom a mentőket mert a szomszéd legurult a lépcsőn és a túlzott érzelmi felfokozodás miatt bont akkor az viszont senkinek sem jó. Ezek a látens igények kielégitése kapcsán tervezett termékek időnként eszméletlen baromságok tudnak lenni. Bár ki gondolta volna mondjuk 10 évvel ezelött hogy fényképezni fogunk a telefonnal, meg TV-t nézni, zenét hallgatni. Simán diliházba zárták volna azt a mérnököt aki ilyen ötlettel áll elő.
  • shoe #10
    Ez marha jó hogy a telefonom jobban fog ismerni endgem meg az össes ismerösömet,de akkor meg mi van? Beszélgetés közbe tájékoztat engem arról hogy a pasim morcos mert vontatottan beszél, vagy mi? Egyszerüen nem látom be a gyakorlati hasznát. Amugy meg magamtol is rájövök hogy figyelnek e rám a tulvégen....
    Lehet hogy haszontalan dolog de sztem ez azon lépések egyike, hogy gyök kettöre szükitsék az ember gondolkodását. A világon mindent a segged alá akarnak tolni csakhogy nehogy használd az agyad. Ez ugyanolyan mint a word "segitségei" amitöl egyszerüen képtelenség egy rendes szöveget összehozni. Asszem ennek is valami hasonló haszna lesz.
  • who am I 7 #9
    (ez tényleg igy van nem tudom megfigyeltétek-e már hogy pl zajos buszon ha az illető nem hallja a hangját annak akivel beszél ő is elkezd kiabálni a telefonba...)

    Ha zajos buszról van szó, akkor ez miért hülyeség?Ha egy elég zajos buszon tovább susmorogsz, akkor vajon hallani fogják a másik oldalon?kötve hiszem... Az lenne a furcsa, ha absolute zajtalan helyen kiabálna valaki a telefonba csak azért mert a másikat halkan hallja :D
  • Mice #8
    lol ennek a következő szintje meg már az lesz, hogy amikor reagál rá, hogy emelkedik a hangom megkeményíti a páncélját mert tudni fogja, hogy földhöz baxás jön:))
  • csgery #7
    Ilyen hüleségért pénzt kidobni... sztem jobban járnának a pedálos tolószék kifejlesztésével, ez vmi irdatlan nagy fsaság...
    De gondolom ezt azért valahol ki lehet kapcsolni, és elemezni is hülyeség... mit lehet elemezni azon, hogy mndjuk rendelek egy pizzát? Kiszámítja aprogram hány kiló vagyok, és ha kövér vagyok szakítja a vonalat? De az egészben a pojén, h még maga a munkatárs is elvéti a dolgot...
  • assdf #6
    Ja és a lehallgató cia meg csak annyit hall hogy milyen csendesen és nyugodtan beszélnek ezek egymással biztos puszipajtások :)
  • assdf #5
    Ja és akkor a másik is halkabban hallja és ő is elkezd orditani :DDD
    (ez tényleg igy van nem tudom megfigyeltétek-e már hogy pl zajos buszon ha az illető nem hallja a hangját annak akivel beszél ő is elkezd kiabálni a telefonba...)
  • Greg0086 #4
    a faszt dekódol ez :) ha beleordibálsz, lejjeb halkítha a mikrofont, nagy találmány :D
  • Molnibalage #3
    Ekkora hülyeséget! Hogyan tudná egy GÉP "dekódolni" az emberi érzelmeket mikor sok ember nem képes erre! A válások és szakítások részben emiatt vannak, nem értjük a másikat az ember ezt tanulja egész fiatalkorában, sőt egész életében!
  • rigidus #2
    > Az Intel szakemberei olyan szoftvert fejlesztettek ki, amely érzékeli a mobiltelefonok tulajdonosainak aktuális érzelmi állapotát és ha kell, meg is szakítja a beszélgetést.

    Hogy ne kuldhessek el a busba egy helpdeskest ha nem segit?