Dojcsák Dániel

Vérfürdőbe torkolhat a családi fotózás

Legalábbis azok számára, akik új Sony DSC-T5 Cyber-shot digitális fényképezőgépükkel indulnak neki fotózni.

A mostanában visszahívási botrányok tucatjától szenvedő Sony most éppen 350-400 000 ilyen fényképezőgépet kénytelen visszahívni , ugyanis a fém tokozás alját védő réteg leválhat és kifelé hajolhat, így könnyen megvághatja a fotós kezét. A Sony kénytelen az egész érintett sorozatot visszahívni és természetesen vállalni, hogy ingyen és bérmentve cseréli a hibás alkatrészeket.

A Sony lassan emberiség ellen elkövetett bűnökért is felelhetne, hiszen korábban akkumulátorai robbantak fel vagy gyulladtak ki, most pedig fényképezőgépei okozhatnak könnyebb sérüléseket a felhasználóknak. Arról nem is beszélve, hogy egyelőre a konzol piacon is kénytelen átmenetileg vereségeket elkönyvelni a Microsoft gépétől, sőt, még a mezőnyben kisdobosnak számító Nintendo Wii-től is.

Aki az utóbbi időszakban vásárolt ebből a fényképezőgép modellből, annak érdemes a sorozatszámát ellenőrizni, ugyanis a Sony meg tudta jelölni a hibás szériákat: amennyiben a masina alján, egy matricán található szám 3500001 és 3574100 közé esik, akkor azonnal indulás a legközelebbi szervízbe vagy a vásárlás helyére. Ugyan a sérülések minden esetben könnyűek voltak, de egy esetben állítólag sebészeti beavatkozásra volt szükség a teljes gyógyuláshoz.


Az AP hírügynökség információi szerint az érintett kb. 350 ezer gép közül közel 290 ezret az USA-ban, Európában vagy Kínában adtak el, a maradék 60 ezret pedig Japánban. Mivel a probléma számtalan esetben előfordult, ezért a visszahívás előtt is többen fordultak a szervízekhez és csináltatták meg a dolgot garancián kívüli javításként. Ebben az esetben a Sony visszatéríti a javítás árát szeptember 30-ig. Sőt a vállalat kifizet minden kapcsolódó szállítási és egyéb költséget is, ami nem túl jó hír az efféle botrányokba mostanság gyakran keveredő cégnek.

Tavaly ősszel nyolc fényképezőtípus modelljeit kellett a Sony-nak visszahívnia egy lehetséges képszenzor hiba miatt. Még korábban pedig notebook akkumulátorok millióit kellett cserélni, ami a Sony noteszgépek mellett olyan márkákat is érintett, mint a Dell, a Lenovo, a HP, az Apple vagy a Toshiba. Ez utóbbi móka 418 millió dollárba, azaz 76 milliárd forintba került a japán cégnek, arról nem is beszélve, hogy ezzel világszerte visszavetették a laptopeladásokat, hiszen átmenetileg hiány alakult ki az akkumulátorok világpiacán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #27
    A család belekóstol (torkol) a vérfürdő-fotózásba. Biztos így értették. :P
  • lpmaskmancick #26
    én má rosszabb dologra gondoltam a cím alapján...
  • braeburn #25
    Sonny, megboSSZulóla. :)
  • braeburn #24
    A Sony, mint az atombomba megboszulója. Ügyik ezek a japcsik, bár az alagutakban falnak ütköző és királyi familiákat tizedelő Mercik sem kutyák. :)
  • Hardzsi #23
    Ha igazak az általad idézett oldalon írtak (sokkal kevésbé hatásvadász az a cikk imho), akkor összesen adtak el 350.000+66.000 kamerát ebből a típusból, s a teljes készletből kb 71.200 hibás készülék van. Ehhez képest mekkora kamu, hogy: "Sony most éppen 350-400 000 ilyen fényképezőgépet kénytelen visszahívni". Ezek után nem tudod, mit mondjak az SG cikkekről...
  • Sanyix #22
    Énsem vártam mást egy sony fantól, ha egyetlen cikkben is rosszat írnak a sonyról vagy annak valamelyik termékéről, akkor már jön a sony ellenes weboldal beszólás. De a sony helyére az m$-t is be lehet helyettesíteni, mert az m$ fanok is ugyanezt csinálják.
  • GrimReaper78 #21
    "Vérfürdőbe torkolhat a családi fotózás"

    Az helyesen torkoLLhat, ugyebár...
  • cloud.strife #20
    Nem is vártam volna mást, komolyan ilyen Sony ellenes weboldalt nemnagyon találni ...... (bezzeg a Samsung, azok azér mégis fizetnek.......:)

    LOL
  • Su0my #19
    köcsög terrorista állat sony... irtják a népet!
  • orkenyid #18
    "A Sony spokesman said there were about 350,000 DSC-T5s sold in the U.S., Europe and China and another 66,000 sold in Japan since it was introduced in September 2005"
    Ez nem azt jelenti hogy mind a ~400ezer db hibás
    Forrás: http://www.studiolighting.net/ooops-sony-dsc-t5-cameras-may-cut-or-scratch-users/