Alex

A középkategóriában erősít a Sony

A Sony újabb kiskompaktot jelentett be a nyolc megapixelt hatszoros zoomobjektívvel párosító Cyber-shot S800 személyében.

A japán óriás új gépe mindössze 185 grammos tömegével (akkumulátor és kártya nélkül), és teljesen fémből készült vázszerkezetével kíván kiemelkedni a tömegből. A Sony gyártotta optika 6-szoros zoomra képes - azaz minden eddigi kompakt Cyber-shot modellnél erősebb nagyítás érhető el az új modellel - , ez az arány a digitális zoommal kiegészítve 12-szeresre emelhető. A cég sajtóközleménye szerint makró üzemmódban egészen közelről, 2 cm-es távolságból is bármely tárgyról közelkép készíthető. Természetesen videóüzemmód is van, másodpercenként 30 képkockás mozgóképfelvétel készülhet hanggal.

Az ezüst színű házon belül egy 8,1 valós megapixeles felbontású, 1/1,8" os Super HAD CCD-érzékelő kapott helyet, maximális érzékenységi beállítása pedig ISO 1250 - használata ugyan bizonyára jelentős képzajjal jár, de így még akkor is kiküszöbölhető az elmosódás, ha a kép tárgya gyorsan mozog, vagy éppen gyenge megvilágítás mellett vaku nélkül kell fényképezni. A gép hátsó TFT LCD-képernyője 2,5" méretű, és meglehetősen nagy, 230 ezer pixeles felbontású.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A gép menüje magyar nyelvű. A témák optimális üzemmód-beállításait egy funkciókalauz segíti, melyekből megtudhatjuk az adott kép nyomtatásához ajánlott papírméretet, vagy a fennmaradó memóriaterület függvényében elkészíthető felvételek számát. További kényelmi jellemző a közvetlen lejátszás gomb, mellyel felvételkészítés közben is azonnal megjelenítés üzemmódra válthatunk. Otthoni megtekintéskor hasznos lehet, hogy a gép támogatja a 16:9-es üzemmódot a szélesképernyős tévékészüléken történő lejátszáshoz.

A készülékhez járó NiMH AA akkumulátor gyári adat szerint 390 felvétel elkészítését teszi lehetővé egyetlen feltöltéssel. A masina belső memóriája is meglehetősen nagy, 54 MB-os, mely Memory Stick Duo / Memory Stick PRO Duo kártyákkal bővíthető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gegeethestyle #9
    Canonom van, sztem simán veri a "szájbergyereket". Tapasztalat. Sajnos nem valami nagy képstabilizációt sikerül belenyomorgatni néhány régebbi Sony-ba. Mindig bemozdult NAPPAL!
    Kamerában mondjuk egyértelműen "hendikem".
  • cloud.strife #8
    Húúú de okos vagy..... LOL
  • vajkivan #7
    super had ccd van az F717 es F828 Sony gepekben.
  • vajkivan #6
    Image stab-ot tehettek volna bele, meg 10x optikat h erjek utol a Pana-t meg a Canont. De a senzor jonak igerkezik, jobbnak mint az ultrazoomos 1/2.5 meretuek.
  • Sony90210 #5
    A fényképezőgép az ok. De hogy videokamerába lekörözik Sony, ezt ugye te sem gondoltad komolyan.
  • vargilius #4
    csak a képre vagyok kíváncsi
  • huuu #3
    Naná majd megengedi a sony a népnek, hogy ne az ő bővítőkártyáit és aksijait vásároljuk. Esetleg utángyártott. Tök röhely amikor megkérdezi az ember a sonystól, hogy mi a véleménye az utángyártott kártyáról...
    Különben semmi baja sőt még mintha gyorsabb is lenne az utángyártott. :)
    Henci! azér van egy kis űr a canon javára a két márka között.
    De erölködj:) Úgysem fog menni az elfogadása.
    És a canon videókamok is körözik őket.
  • HENCIG #2
    Mostmár csak el kellene fogadnom a sonyt a canon helyett!
    :D
  • mikloss #1
    Jó kis gép, Lenne ha SD kártyával és AA akksival menne...