Gyurkity Péter

Kína: nyári tábor az internetfüggőség ellen

Kína - kísérleti jelleggel - nyári táborral szeretne javítani az internetfüggő fiatalok állapotán, elterelve figyelmüket a világhálóról. A jelenlegi módszerek közül ez a megoldás képviselné a finomabb változatot.

Hírügynökségi beszámolók szerint a hatóságok speciális nyári táborok megszervezését tartják megoldásnak az internetfüggőség kezelésében. A kísérleti jelleggel beindított 10 napos programban 14 és 22 éves fiatalok vehetnek részt, a megfelelő pszichológiai vizsgálatok elvégzése után. Amennyiben a kísérlet sikerrel zárul, a program tömeges jelleget ölthet.

Az országban a hatóságok felmérése szerint nagyjából 2,6 millióra tehető azon fiatalok - 18 éven aluliak - száma, akik internetfüggőnek minősülnek. Ez a szám 13 százalékát jelenti az interneteléréssel rendelkező 20 millió kínai fiatalnak, tehát egyre jelentősebb problémáról van szó. A megfelelő kiszolgálásról a jelenleg meglévő mintegy 113 ezer internetkávézó gondoskodik, amelyek számát azonban a kormány folyamatosan igyekszik korlátozni. A függők a különösen veszélyeztetett kategóriába soroltatnak, mivel túl sok időt töltenek a számítógép előtt.

A függőség kezelésére már több módszer létezik, ezek közül a nyári tábor egyértelműen a finomabb megoldást képviselné. Példaként említhető a pekingi központ, amelyben a fiatalokat terápiával és katonás rend bevezetésével igyekeznek "kikúrálni", igyekezvén elvonni a figyelmüket az internetes pornóról és játékokról és magáról a világhálóról.

A nyári táborban a fiatalokat depressziós tünetek, az interakció, a társas érintkezés elutasítása ellen is kezelik, eközben pedig a kiskorúakat igyekeznek távol tartani az internetkávézóktól. Ehhez kapcsolódóan akadályozzák az új kávézók nyitását, amelyek sokak véleménye szerint a bűnözési rátát és hajlandóságot is növelik a fiatalkorúak körében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zro #16
    "Az diktatúra lehet nyílt (azaz a népakarat adminisztratív korlátozásában megnyilvánuló) és rejtett (azaz pl. léteznek a népakarat érvényesítéséből formálisan nem, de gyakorlatilag kizárt személyek vagy csoportok, illetve nézetek)."

    Egyébként ezek szerint én is netfüggőnek számítok, hiszen munkámból adódóan egész nap a gép előtt ülök, s ha van időm netezem is, de bár szeretek túrázni, hegyet mászni stb, kényszer túrákon nem áll szándékomban részt venni :)
    Alternatívát kéne nyújtani a fiataloknak, mit csináljon szeretncsétlen kínai városi srác, ha a szmogtól az utca másik odalát sem látja. Még az olimpián sem biztos, hogy engedni fogják a szabadtéri hosszútávú számokat, mert az károsítaná a sportolók szervezetét. Ezek útán járjon sportolni szerencsétlen, inkább ül a gép előtt.
  • Mike #15
    Mo-n nincs diktatúra, mert ha az lenne, te már ülnél
  • Mike #14
    másrészről az internetfüggő mitől bűnözne, ez sem világos számomra
  • Mike #13
    ez a hajlandóság, ez mi?
  • who am I 7 #12
    És ha vki netfüggő és drogfüggő is?

    Egyébként nem rossz ötlet ez a kirándulósdi.De azért a laptopomat magammal vinném
  • Rena11 #11
    én is internetfüggő vagyok nincsen ezzel semmi baj :)
    inkább internetfüggők legyenek a fiatalok mint drogfüggők
  • aDannyBoy #10
    a 20 milla gondolom a 18- user
  • aDannyBoy #9
    CN - 1,317,431,495(*) population - Area: 9,806,391 sq km
    Capital City: Beijing - GNI p.c.US$ 1,290 ('04), per World Bank

    162,000,000 Internet users as of June/07, 12.3% penetration, per CNNIC
    122,000,000 broadband subscribers as of Jun/07, per CNNIC

  • oli314 #8
    "és szólásszabadságban hívők bebörtönzése."...jó vagy :DD nc
  • modellmaker #7
    jaja. (Y)

    meg sztem simán jó, hogy cenzúrázzák a netet. nem ártana itthonra sem. :D