Gyurkity Péter

Európai aggodalmak az IPv6 bevezetése kapcsán

Miközben a tengerentúlon egyre jobban sürgetik az újgenerációs IP-protokoll bevezetését, Európában a címek kiosztásának gyakorlata miatt tiltakoznak a cégek, hiányolva az egyenlő bánásmódot.

A ZDNet a brit Nominet regisztrátor IT-igazgatóját szólaltatta meg a kérdésben, aki számos egyéb európai cég álláspontjával megegyező véleményének adott hangot. Kiemelte, hogy a címek kiosztásáért felelős RIPE jelenlegi gyakorlata eltér a hagyományoktól, mivel kizárólag azon internetszolgáltatóknak hajlandó átadni a kívánt IP-címeket, amelyek legalább 200 ügyfél számára értékesíthetik ezeket. Emiatt viszont kimaradnak a körből azok a nagyvállalatok, amelyek korábban minden gond nélkül hozzájutottak a címekhez és most is többnyire készen állnak a fontos generációváltásra.

Márpedig az IPv6 mielőbb széleskörű bevezetését egyre jobban sürgeti az ARIN, amely az észak-amerikai kontinensen végzi a kiosztást. Legutóbbi figyelmeztetésük szerint az IPv4 számoknak már csak 19 százaléka elérhető, a fennmaradó rész pedig minden korábbi előrejelzésnél gyorsabban fogy. Emiatt pedig nemcsak az internetszolgáltatóknak, hanem a cégeknek - így például a BBC-nek - is rendkívül fontos, hogy minél hamarabb hozzájussanak az igényelt címtartományokhoz, elkezdve az átállás folyamatát. Ráadásul jó részük már minden szempontból felkészült erre, hiszen rendelkezésre áll a szükséges infrastruktúra és rendszer, így már csak a zöld jelzésre várnak.

Ehhez azonban még némi türelemre lesz szükségük, hiszen a RIPE csak május 22-én készítette el a módosításokra vonatkozó saját javaslatát, ennek elbírálása pedig időigényes. A másik oldal viszont nem győzi hangsúlyozni, hogy a forgalmazók és kereskedők elvégezték a maguk feladatát, hiszen a Vista terjedése egyúttal az IPv6 térhódítását is elősegíti.

A jelenleg használt IPv4, vagyis a mindenki által ismert IP-címek a legóvatosabb becslések szerint is legkésőbb 2015-re elfogynak. Egyesek már 2010-et, illetve 2011-et emlegetnek, vagyis az átállást már nem lehet tovább halogatni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kobaljov #23
    itthon is foglalkoznak a témával már egy ideje, nemrég volt workshop is:
    az előadások, vita videóközvetítése
  • Sanyix #22
    "Ki fogja beállítani? Ez már problémásabb, ugyanakkor más részről meg egyszerűbb." ugyanaz mint eddig, DHCP szerver.
  • assdf #21
    Valamelyik nap egy parkban neteztem a laptomommal, és próbaképp ránéztem hány wlant talál. Mit ad isten a talált 6ból 2 védetlen volt, de olyan szinten hogy még a routernek is a default jelszava volt. Gondolkoztam rajta mit szólna a tulaj ha kizárnám (de azért nem voltan bunkó). Viszont ezentúl majd beindithatom a mosógépet is nyugodtan meg leolvaszthatom a hütőt ha unatkozok, szegény tulaj meg csak nézhet hogy mi történt a bela123-al :D
  • assdf #20
    Majd igy lesznek a domain nevek: huto1.bela123.hu
    :DDD
    vagy
    furdoszobaimosogep.bela123.hu
    :DDD
  • L3zl13 #19
    A mobil eszközökkel semmi gond, de a TV, a hűtőszekrény és a mikró miért kell, hogy önálló publikus IP-vel bírjon?

    Ki fogja beállítani? Ez már problémásabb, ugyanakkor más részről meg egyszerűbb.
    Egy jó auto-konfigurációs rendszer sokat segíthet.

    Ki fogja megjegyezni az összes háztartási eszközének a publikus IP-jét, hogy kintről rácsatlakozhasson?
    Ha csak 1 kijárat van, akkor csak annak kell megjegyezni a címét. Esetleg lehet domain-neve is.

    És ki fogja megváltoztatni az összes ilyen eszköz default jelszavát, hogy más ne jusson be az otthoni hálózatba a segítségükkel?

    Ha az összes otthoni eszközöm először egy központi egységhez csatlakozik, legyen az router, PC, vagy a ház "agya" akkor mindezek központilag módosíthatók/korlátozhatók.

  • BiroAndras #18
    "Inkább legyen háztartásonként 1 vagy szükség esetén pár kijárat, és minden más azon keresztül menjen."

    És ha kimész a házból? Mobil eszközökről van szó.

    "Ha kell akkor befelé portforwarddal."

    És ezt ki fogja beállítani?
  • BiroAndras #17
    "Viszont tapasztalt vén róka vagyok, és erõs a gyanúm, hogy valakik már megint el akarják lehetetleníteni a korábban megvásárolt, beüzemelt, kitapasztalt és JÓL MÛKÖDÕ rendszereket."

    Az IPv6-nak sok jó tulajdonsága van a nagyobb címtartomány mellett.
    Bővebben : IPv6
  • BiroAndras #16
    "Én nem vagyok internetes szakértõ, de számolni még tudok. Amennyire én tudom, max. 256 a negyediken IP cím lehet, ami kb. 4,3 milliárd. Hány internetre kötött számítógép van a világban?"

    Nem ilyen egyszerű a képlet. Egy csomó cím nem érvényes (pl. a 0 és 255 végűek). Több nagy tartomány speciális célokra van fenntartva (pl. 10.0.0.0 és 168.192.0.0 a lokális hálózatokra). Ezen kívül, a kezdeti időkben még senki se gondolta, hogy ennyi címre lesz szükség (az otthoni internet még elképzelhetetlen volt), így a nagy amerikai egyetemek és cégek (pl. IBM) nagy címtartományokat kaptak, hogy biztosan elég legyen az összes gépüknek (NAT még nem volt).
  • L3zl13 #15
    "Minden eszköznek saját ip-címet!"

    Na én mondjuk nem szeretném ezt. Inkább legyen háztartásonként 1 vagy szükség esetén pár kijárat, és minden más azon keresztül menjen. Ha kell akkor befelé portforwarddal.

    Minden közvetlen kapcsolatban az internettel. Minden kapcsolatban egymással.
    Száz bejárat, száz biztonsági rés.
  • PoisonBorz #14
    ne legyél már begyöpösödött... nem örülnél neki, hogyha lenne otthon neked is saját ip-címed, mondjuk ingyen, üzemeltethetnél pl otthonról szervert, stb? Eszméletlen sok szolgáltatás előtt nyílna meg az út. Minden eszköznek saját ip-címet!