Berta Sándor

A WiMAX 2008-tól lehet valós alternatíva

Nemzetközi piackutatók szerint az idei esztendő első negyedévében 35 százalékkal nőtt a WiMAX eszközök forgalmazásából származó bevétel, azonban az igazi áttörésre még várni kell.

"A WiMAX elsősorban ott válhat a DSL alternatívájává, ahol magának a hozzáférésnek a biztosítása fontosabb, mint a mobil igények kielégítése. Az úgynevezett mobil WiMAX ugyanakkor még nem teljesen valósult meg. Ehhez hiányoznak a megfelelő eszközök, mobiltelefonok és szolgáltatók. Némi időre van még szükség" - nyilatkozta Richard Webb, az Infonetics Research elemzője, aki szerint a siker attól is függ, hogy a technológia mennyire fog majd tudni együttműködni más szélessávú szolgáltatásokkal.

Az Infonetics Research előrejelzése alapján a WiMAX-piac 2010-ig 70 százalékos éves növekedéssel számolhat. A forgalom egyharmada jelenleg az Európát, a Közel-Keletet és Afrikát magába foglaló EMEA-régióból, míg a fennmaradó kétharmada Észak- és Dél-Amerikából származik.

Jürgen Kaack, az STZ-Consulting Group vezetője szintén úgy vélte, hogy a WiMAX áttöréséig még néhány hónapot várni kell. "Erre majd csak az új IEEE 802.16e szabvány elfogadása és elterjedése után, várhatóan 2008-ban kerülhet sor. A technológia jelenleg még inkább csak a meglévő DSL-hozzáférés kiegészítésére alkalmas, azonban ez hamarosan változhat" - közölte a szakember.

A WiMAX eddig főleg a hagyományos szélessávú hozzáférésekkel nem rendelkező területeken ért el sikereket. "A vidéki, gyéren lakott régiókban ugyanúgy megvan az igény a nagy sávszélességű internethozzáférésekre, azonban ezeknek a területeknek a hálózatba kötése komoly kihívást jelent még a WiMAX-szolgáltatóknak is" - tette hozzá Jürgen Kaack.

Az STZ-Consulting Group vezetője szerint éppen erre a problémára éppen ezért a közösségek és a WiMAX-szolgáltatók együttműködése jelenthet megoldást. A technológia áttörése nemcsak az adatátviteli sebességektől, hanem attól is függ, hogy milyen gyorsan lehet majd kiépíteni az új hálózatokat és ezek használata az emberek számára mennyire lesz kifizetődő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bur #2
    ...ugyan már miről beszéltek??? Egyértelmú, hogy a mobil cégek lobbija nem engedi a technológiát. Még a végén nem tudnának 1300 Ft/MB -ot legombolni rőlam...
    Remélem az EU ebben is rendet tesz mint a roaming-ban.
  • shabba #1
    Ezzel a címmel láttunk már cikket 2004, 2005, 2006 és 2007-es évről is. És attól tartok fogunk még látni 2009 és 2010-zel is. Sőt a BPL/PLC(elektromos hálózaton megvalósított net) technológiákkal is ugyanez történik. Ezt a két technológiát már évek óta ígérik mint a messiást, mint a DSL/kábelnetet kiváltó technológiákat de sosem lett belőlük semmi. A piaci részarányuk azóta is kvázi zéró és ez egyhamar nem is fog megváltozni. Még az FTTx térnyerése is dinamikusabban nő.