Bőgel György
Közeledik az oktatás és a gyakorlat
Egy szép tavaszi délután meglátogatod a városi galériát. Este sétálsz egyet, a fejed kitisztul, megmozdul a lelkedben valami, és úgy döntesz: eddigi életed tévedés volt, otthagyod a hivatalt és festőnek állsz. Ez persze nem megy magától: tanulni kell.
A városban két festőiskola van. Az egyikben a következőket mondják: nálunk minden ismeretet megszerezhetsz, ami a festészethez kell. Tanítunk neked geometriát, anatómiát, perspektívát, kémiát, megtanulhatod a fény fizikáját, az aranymetszés szabályait, a művészetek történetét meg minden egyebet. Ezeket a tárgyakat kiváló tudósok oktatják, rangos tudományos minősítéssel, rengeteg publikációval a legjobb referált folyóiratokban. Sokat kell majd olvasnod, könyvtárba járnod, tanulmányokat készítened. Az órák szigorú rend szerint folynak, elvégre akkreditált intézmény vagyunk. Egyvalamit nem fogunk csinálni: képeket festeni. Azaz mégis fogunk egy kicsit, az egyik nyári szünetben van némi gyakorlat, no meg néha valódi festőket is meghívunk egy-egy rövid előadásra. Ez persze nem elég. Festeni majd megtanulsz kint az életben, ahol neked kell majd összeraknod a fejedben a sokféle tudomány elemeit. Ez nem lesz könnyű, beletelik egy kis időbe, meg talán meg is lepődsz majd, ha beleszagolsz a festékesdobozokba.
A másik iskolában azt mondják: nálunk nincsenek tudósok, sőt, tulajdonképpen tantárgyak sincsenek. Nálunk festők tanítják a festészetet. Azoktól tanulhatsz, akiknek a képeit tegnap ott láttad a galériában. Ők festeni tudnak, láthattad. És hogy fogunk tanulni? Hát úgy, hogy festünk. Már az első órára hozz magaddal festéket és ecsetet. Festés közben fogod megtanulni, hogyan fess jó képeket. A festők majd odaállnak melléd, kijavítják a hibáidat, tanácsokat adnak, elmagyaráznak valamit, azt, amit éppen kell, akkor, amikor valamilyen probléma előjön. Rögtön megérted majd, mit mire lehet használni, és ki is próbálhatod. A termésből minden hónap végén kiállítást rendezünk, így azt is láthatod majd, mit szól a műveidhez a nagyérdemű. Szinte észre sem fogod venni, mikor van vége az iskolának, hiszen az élet és köztünk nincs nagy különbség.
Szóval ez a két iskola van. (Óh, mondd) te melyiket választanád? Könnyű rávágni: ez a szembeállíts erőltetett és nem életszerű. Mégis, ha belegondolunk, az iskoláink általában az első modellhez hasonlítanak. Éppen ezért érdekes figyelni, hol és hogyan tör utat magának a második filozófiája.
Angol kollegám - együtt dolgozunk egy Leonardo programon - meséli: az egyetemükön (én azt mondanám: egy "jó közepes" angol iskolában) egy új program megtervezésén munkálkodnak: vállalkozóképzésről van szó, méghozzá mesterfokon, vagyis csak az jöhet, aki az első diplomáját már megszerezte. Időtartama két év. A rendelkezésre álló idő felét a megszokott tantárgyak oktatásra szánják. Könnyű kitalálni, hogy mik lehetnek ezek: marketing, pénzügyek, számvitel, stratégia stb.
Az időalap másik felében vállalkozni kell. Ki kell találni valamit, alapítani kell rá egy céget, működtetni kell, sőt, a végén kötelezően fel is kell számolni, mivel a felszámolás is szerves része egy vállalkozó életének. A második részhez gyakorló vállalkozókat szeretnének megnyerni tanárnak - vagy inkább tanácsadónak, hiszen ők úgy dolgoznának, mint a fenti második példában a festők. A tervek készülnek, szeptemberben nekifutnak az akkreditációnak. Hasonló angol példa egyelőre kevés van, mondja a kollegám, amerikai viszont akad.
Francia leonardós munkatársunktól (egy jó nevű üzleti iskola vezető oktatójáról van szó) más példát hallok. Náluk, mondja, lehetőség van arra, hogy valaki ne az iskolai tanulmányai, hanem a munkahelyi tapasztalatai alapján szerezzen diplomát. Ehhez az iskola kidolgoz ez rendszert, egy igazolási utat, amin a jelentkező (aki persze fizet mindezért) szépen végighalad. Ha bizonytani tudja, hogy munka közben megszerezte az előírt ismereteket, megkaphatja a megfelelő papírt. A rendszert csak nemrég kezdték működtetni, még csak pár példát tudnak felmutatni.
Látatlanban nehéz megmondani, komoly dologról van-e szó, vagy inkább sajátos pénzszerzési lehetőségről, a "küldd a pénzt, mi küldjük a diplomát" újsághirdetések mintájára. Francia társunk azt is elmeséli, hogyan építették be a Leonardo programunk keretében létrehozott elektronikus oktatási programot a tanrendjükbe: minden hallgatót egy gyakorló kereskedő mellé soroltak be, velük kell dolgozniuk.
A példák érdekesek. Lehet persze másfajtákat is találni. A gazdaságinformatikai mesterszak kapcsán nemrég külföldi példák után kutakodtam, és azt tapasztaltam, hogy egy sor informatikai mesterszakon a "projekt" a legfontosabb tantárgy. A The Economist legfrissebb számában az üzleti iskolák átalakulásáról olvasok. Megint jól megy nekik, a jelentkezők száma növekszik. Megint, írom, mert az új évszázad elején nehezebb időket éltek át. Vissza kellett nyerniük az emberek bizalmát. Ennek érdekében több dolgot is tettek, például sok helyen megerősítették az etika oktatását. A másik fontos dolog: a képzés gyakorlatiasabb lett. Az üzleti iskolák korábban a "tudományosság" jelszavát hímezték a zászlajukra. Most a gyakorlat kerül előtérbe.
A cikk a Yale School of Management példáját hozza fel, ahol radikálisan átalakították a megszokott funkcionális tantárgystruktúrát. Most ilyen nevű kurzusok vannak: A vevő, Az alkalmazott, A befektető, A versenytársak, Az üzlet és a társadalom, Innováció. A gyakorlat bevonul az iskolába, az iskola bevonul a gyakorlatba. Ha tényleg így áll a helyzet, azt valahogy követni és intézményesíteni kell. A francia INSEAD 2005. decemberében egy üzletembert választott meg dékánnak. A London Business School új vezetője egy nagy tanácsadó cégtől érkezett. A dékán persze önmagában kevés, olyan tanárokat is találni kell, akik egyszerre kiválóak akadémiai és gyakorlati szempontból. Laura Tyson, az LBS korábbi dékánja szerint ez az üzleti oktatás legnagyobb problémája.
A városban két festőiskola van. Az egyikben a következőket mondják: nálunk minden ismeretet megszerezhetsz, ami a festészethez kell. Tanítunk neked geometriát, anatómiát, perspektívát, kémiát, megtanulhatod a fény fizikáját, az aranymetszés szabályait, a művészetek történetét meg minden egyebet. Ezeket a tárgyakat kiváló tudósok oktatják, rangos tudományos minősítéssel, rengeteg publikációval a legjobb referált folyóiratokban. Sokat kell majd olvasnod, könyvtárba járnod, tanulmányokat készítened. Az órák szigorú rend szerint folynak, elvégre akkreditált intézmény vagyunk. Egyvalamit nem fogunk csinálni: képeket festeni. Azaz mégis fogunk egy kicsit, az egyik nyári szünetben van némi gyakorlat, no meg néha valódi festőket is meghívunk egy-egy rövid előadásra. Ez persze nem elég. Festeni majd megtanulsz kint az életben, ahol neked kell majd összeraknod a fejedben a sokféle tudomány elemeit. Ez nem lesz könnyű, beletelik egy kis időbe, meg talán meg is lepődsz majd, ha beleszagolsz a festékesdobozokba.
A másik iskolában azt mondják: nálunk nincsenek tudósok, sőt, tulajdonképpen tantárgyak sincsenek. Nálunk festők tanítják a festészetet. Azoktól tanulhatsz, akiknek a képeit tegnap ott láttad a galériában. Ők festeni tudnak, láthattad. És hogy fogunk tanulni? Hát úgy, hogy festünk. Már az első órára hozz magaddal festéket és ecsetet. Festés közben fogod megtanulni, hogyan fess jó képeket. A festők majd odaállnak melléd, kijavítják a hibáidat, tanácsokat adnak, elmagyaráznak valamit, azt, amit éppen kell, akkor, amikor valamilyen probléma előjön. Rögtön megérted majd, mit mire lehet használni, és ki is próbálhatod. A termésből minden hónap végén kiállítást rendezünk, így azt is láthatod majd, mit szól a műveidhez a nagyérdemű. Szinte észre sem fogod venni, mikor van vége az iskolának, hiszen az élet és köztünk nincs nagy különbség.
Szóval ez a két iskola van. (Óh, mondd) te melyiket választanád? Könnyű rávágni: ez a szembeállíts erőltetett és nem életszerű. Mégis, ha belegondolunk, az iskoláink általában az első modellhez hasonlítanak. Éppen ezért érdekes figyelni, hol és hogyan tör utat magának a második filozófiája.
Angol kollegám - együtt dolgozunk egy Leonardo programon - meséli: az egyetemükön (én azt mondanám: egy "jó közepes" angol iskolában) egy új program megtervezésén munkálkodnak: vállalkozóképzésről van szó, méghozzá mesterfokon, vagyis csak az jöhet, aki az első diplomáját már megszerezte. Időtartama két év. A rendelkezésre álló idő felét a megszokott tantárgyak oktatásra szánják. Könnyű kitalálni, hogy mik lehetnek ezek: marketing, pénzügyek, számvitel, stratégia stb.
Az időalap másik felében vállalkozni kell. Ki kell találni valamit, alapítani kell rá egy céget, működtetni kell, sőt, a végén kötelezően fel is kell számolni, mivel a felszámolás is szerves része egy vállalkozó életének. A második részhez gyakorló vállalkozókat szeretnének megnyerni tanárnak - vagy inkább tanácsadónak, hiszen ők úgy dolgoznának, mint a fenti második példában a festők. A tervek készülnek, szeptemberben nekifutnak az akkreditációnak. Hasonló angol példa egyelőre kevés van, mondja a kollegám, amerikai viszont akad.
Francia leonardós munkatársunktól (egy jó nevű üzleti iskola vezető oktatójáról van szó) más példát hallok. Náluk, mondja, lehetőség van arra, hogy valaki ne az iskolai tanulmányai, hanem a munkahelyi tapasztalatai alapján szerezzen diplomát. Ehhez az iskola kidolgoz ez rendszert, egy igazolási utat, amin a jelentkező (aki persze fizet mindezért) szépen végighalad. Ha bizonytani tudja, hogy munka közben megszerezte az előírt ismereteket, megkaphatja a megfelelő papírt. A rendszert csak nemrég kezdték működtetni, még csak pár példát tudnak felmutatni.
Látatlanban nehéz megmondani, komoly dologról van-e szó, vagy inkább sajátos pénzszerzési lehetőségről, a "küldd a pénzt, mi küldjük a diplomát" újsághirdetések mintájára. Francia társunk azt is elmeséli, hogyan építették be a Leonardo programunk keretében létrehozott elektronikus oktatási programot a tanrendjükbe: minden hallgatót egy gyakorló kereskedő mellé soroltak be, velük kell dolgozniuk.
A példák érdekesek. Lehet persze másfajtákat is találni. A gazdaságinformatikai mesterszak kapcsán nemrég külföldi példák után kutakodtam, és azt tapasztaltam, hogy egy sor informatikai mesterszakon a "projekt" a legfontosabb tantárgy. A The Economist legfrissebb számában az üzleti iskolák átalakulásáról olvasok. Megint jól megy nekik, a jelentkezők száma növekszik. Megint, írom, mert az új évszázad elején nehezebb időket éltek át. Vissza kellett nyerniük az emberek bizalmát. Ennek érdekében több dolgot is tettek, például sok helyen megerősítették az etika oktatását. A másik fontos dolog: a képzés gyakorlatiasabb lett. Az üzleti iskolák korábban a "tudományosság" jelszavát hímezték a zászlajukra. Most a gyakorlat kerül előtérbe.
A cikk a Yale School of Management példáját hozza fel, ahol radikálisan átalakították a megszokott funkcionális tantárgystruktúrát. Most ilyen nevű kurzusok vannak: A vevő, Az alkalmazott, A befektető, A versenytársak, Az üzlet és a társadalom, Innováció. A gyakorlat bevonul az iskolába, az iskola bevonul a gyakorlatba. Ha tényleg így áll a helyzet, azt valahogy követni és intézményesíteni kell. A francia INSEAD 2005. decemberében egy üzletembert választott meg dékánnak. A London Business School új vezetője egy nagy tanácsadó cégtől érkezett. A dékán persze önmagában kevés, olyan tanárokat is találni kell, akik egyszerre kiválóak akadémiai és gyakorlati szempontból. Laura Tyson, az LBS korábbi dékánja szerint ez az üzleti oktatás legnagyobb problémája.
