MTI

Diákok írnak diákoknak kritikát

Németországban a legtöbb fiatal sokkal több időt tölt internetezéssel, mint olvasással, ezért most két egyetem közös vállalkozásában internetes portál készült, a világháló segítségével akarják olvasásra ösztönözni a diákokat.

A bajor közszolgálati rádió és tv internetes szolgálata arról számolt be, hogy az egyik müncheni és kölni egyetem "Lesepunkte", vagyis "Olvasópontok" néven indított oldalain a diákok könyvrecenziókat és kritikákat írhatnak. Az online lap szellemi atyja, Hubertus Kohle müncheni művészettörténész professzor arra figyelt fel, hogy diákjai alig olvasnak, a tévézés, valamint az internetezés határozza meg tájékozódásukat. Ez ellen tenni kell valamit, lehetőség szerint még igen fiatal korban - vélekedett a professzor.

A mostani vállalkozásban 25 gimnazista vesz részt, de később más iskolatípusokból is várnak diákokat. Az írásoknál igen lényegesnek tartják a megfelelő stílust, vagyis a szakkifejezések és a szleng mellőzését, a jó helyesírást, ugyanakkor a szerkesztők külön ügyelnek arra, hogy az, ami speciálisan jellemző a fiatalok nyelvére és gondolkodására, megmaradjon a szövegekben is.

Az értékelésekhez a szerkesztőség egységes kritériumokat dolgozott ki. Külön értékelik a képeket, a "hangos" könyveknél pedig a szép kiejtést és hangsúlyozást. A kritikák elsősorban a történelemmel foglalkozó ifjúsági könyveket, művészeti elemzéseket érintik - olvasható a bajor közszolgálati rádió és tv portálján.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!