Gyurkity Péter

Web 2.0: nagyobb a füstje mint a lángja

A fenti gyűjtőnéven összefoglalt tartalommegosztó, illetve a felhasználók által beküldött anyagokra támaszkodó oldalak - YouTube, Flickr stb. - iránt jóval alacsonyabb az érdeklődés, mint ahogy azt a híradások sejtetik.

A Reuters a Hitwise friss felmérése hivatkozva számolt be arról, hogy az egyébként népszerű és egyre nagyobb tábort mozgósító portálok látogatottsága, a felhasználók részvételi aránya jóval alacsonyabb annál, mint ahogy azt a híradások alapján gondolnánk.

Az internetezők igen alacsony százaléka szánja rá magát saját tartalmak beküldésére, a túlnyomó többség továbbra is a hagyományos tévénézők, azaz a passzív résztvevők kategóriájába tartozik.

Az elmúlt két évben ezek a tartalommegosztásra, a beküldött anyagokra építő weboldalak meghatszorozták látogatottságukat, ám jó részük továbbra sem tudta aktivizálni a tömegeket. Példaként említik a Google által felvásárolt YouTube-ot, amelynél például az összes látogató mindössze 0,16 százaléka tölti fel saját összeállítását, felvételét. A Yahoo szintén népszerű képmegosztó oldala, a Flickr esetében ez 0,2 százalékot tesz ki, amely szintén nem túl jó eredmény. A nagy többség passzívan figyel, vagyis kizárólag azért jár ezen internetes oldalakra, hogy mások alkotásaiban gyönyörködjön.

A nagy kivétel ebben a csoportban a Wikipédia, amelynél a látogatások 4,6 százalékban irányulnak a meglévő tartalom kibővítésére, szerkesztésére. Jó példaként említik továbbá a felhasználók körében is igen jól ismert MySpace, a Facebook, illetve a Photobucket oldalait. Ami az általános képet illeti, itt a megfigyelők pozitív fejleményekről számoltak be, hiszen a tengerentúlon az összes webes forgalom 12 százaléka már a nagyobb felhasználói részvételre építő webkettes oldalakon összpontosul. Ez két évvel ezelőtt mindössze 2 százalékban volt mérhető, a növekedés így figyelemre méltó.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Yv@n #28
    Ez meglehet, csak itt msot hirtelen web2-es alkotásokról esett szó. Namost kommentelgetni jó 10 éve egész biztos lehet, mint ahogy az általam írt kis galéria sem egy mai darab. Mégis van egy olyan érzésem, hogy ha én 4 évvel ezelőtt elkezdem mindenfelé hangoztatni, hogy az adott oldal amit csináltam az web2, akkor lehet a fél világ hülyének néz. Most azonban hogy pár multi/önjelölt szakértő teszi ugyanezt, így egyből mindenki bólogat, hogy ez bizony tényleg az, tényleg itt van és most érkezett újdonság.
  • ProClub #27
    Ezzel gondolom nem azt akarod mondani, hogy egy cikk nyomán kialakuló adott esetben termékeny vita nem vehető alkotásnak. Szerintem a kommentelés, a termékeny vita egy fajtája az alkotásnak. Nem feltétlenül kell mindenkinek cikkeket írnia, ha már van véleménye és azt ki is fejti, az már egy kezdet.
  • Yv@n #26
    "Mert én 2-3 évvel ezelőttig nem láttam például olyan megoldást, hogy feltöltök egy videót, azt egy szerveren futó valami átkonvertálja és webfelületen megjeleníthetővé teszi."

    Kb 3-4 évvel ezelőtt írtam egy olyan php-s felületet ami a szerveren található mplayer-t paraméterezve meghívva megjátsza kb ugyanezt, mégsem jutott eszembe, hogy hirtelen erre valami hangzatos elnevezést kéne aggassak, és bekiabáljam a világba :) Ráadásul amit használtam akkor már legalább 2 éve adott volt...

    Itt az egész lényege, hogy most fel kell hívni a figyelmet valamivel bizonyos köröknek a saját termékükre, hisz abból lesznek az oldalaikon látogatók, amikből ugyebár a reklámbevétel fakad.
  • Yv@n #25
    "Ezzel a beírással cáfolod meg azt, amit írsz!;)))
    A kommentelés is alkotás, nem passzívitásból fakad."

    Azért talán nem azonos szintű alkotás egy cikkhez történő hozzászólás egy cikkel. Az itt említett százalékos eredmények is az utóbbi jellegő "alkotásokra" vonatkoztak. Kommentezni meg ugye nem tegnap óta lehet.
  • Evil Merodak #24
    Jó, jó. A lényeg az hogy majd fognak még sírni a közgazdászok meg a hasonlók, ha majd nem jönnek be a számításaik.

    (Tisztelettel 1 web 1.0 felhasználó. Na jó használok néha Google-t, meg nézem a Youtube-ot)
  • Gerygrey #23
    Nem pukkadt az ki, csak kieresztette magából a felesleges levegőt. Akik a semmiből akartak hirtelen nagyonnagy bizniszt csinálni, nulla befektetéssel és életképtelen szolgáltatásból reméltek milliárdokat, azok elhullottak. Akik meg tényleg csináltak valami hasznosat, azok életben maradtak, megerősödtek, élnek és virulnak - lásd Google.
  • Evil Merodak #22
    Ez is ki fog pukkadni mint a dotkom lufi.
  • NEXUS6 #21
    Na ja.

    A legtöbb munka azért valami kreativitást igényel, a mai iskola nem sok kreativitást ad azonkívül, hogy a jótanulókat megtanítja szép fogalmazásokat írni, pedig nekik kellene a legkreatívabbaknak lenniük mindenben.

    Az igazi kreatív tantárgyakat mndenki lenézi, rajz, énekzene, technika és nincs is belőlük túl sok. Max az irodalmi színjátszókörnek van még presztizse.

    Így azért elég ciki bevinni az ifjúságot a XXi. szd-ba.
  • assdf #20
  • bandypappa #19
    Az iskolával az a gáz hogy nem tanitanak meg gondolkodni, a megszerzett tudást nem tudod használni, csak a vágo müsorban, és elavult az egész oktatási rendszer, szar télleg.