Kruza Richárd
Vegyük meg a legjobb fényképezőgépet!
Szakmai körökben érdekes és véget nem érő téma, hogy melyik a legjobb fényképezőgép, illetve hogy az egyik gép miért jobb mint a másik vagy a harmadik. Folyóiratok és szaklapok hasábjain állandóan olvashatunk újabb típusokról, melyek többnyire "jobbak" a korábbi modellnél, és nem kevés esetben fordul elő, hogy a régebbi modell mégis szimpatikusabb, használhatóbb. A folyamatos viták során minden véleményét közlő személy tulajdonképpen szeretné meggyőzni társait.
A fényképezés többnyire rendkívül privát tevékenység. A fotós valahol kettesben van a látvánnyal, és miközben megszűnik körülötte minden ami lényegtelen (például hidegben az exponálógombra fagyott keze), késztetést érez arra, hogy az őt ért benyomást interpretálja és kifejezze azzal, hogy egy technikai eszközzel, egy fényképezőgéppel megörökítse a látottat - a technika által szabott korlátokon belül. Tehát van az ember, a látvány és a gép - ennek a három konkrét elemnek mind megvan a szerepe a fényképezés folyamatában, de van közöttük fontossági sorrend is.
Az ember a legfontosabb, mint minden művészeti ágban, és egyben a legösszetettebb elem a három közül. Természetesen nem feltétlenül művész az, aki a fotót készíti, de ettől még remek fotókat készíthet. Az a lényeg, hogy meglegyen a tudatosság a képalkotásban - a felületesség borzalmas dolog, rosszabb mint a semmi. Teljesen mindegy, hogy ezt a tudatosságot mi generálja, hiszen minden ember más, és mindenkire másképpen hat a környezet. Csupán az számít, hogy az ember ne csak gombot nyomogasson, hanem legyen látása, kifejezésvágya és határozott célja akkor, amikor fotót készít.
A látvány fontos elem, de nem egy misztikus, bonyolult dolog, mivel mindenütt ott van. Lényegében ha nyitott szemmel jár az ember mindig lát valamit, csukott szemmel pedig nem jár senki. Ha az embernek van fotós vénája, egy idő után mindent elkezd egy apró téglalapon keresztül látni. Sok fotós beszél arról, hogy szinte egész nap keretez. A mindennapi élet sok csodát tartalmaz, és minden ott van az ember orra előtt, csak meg kell látni. Akár a padlón kiömlött liter tej is lehet fantasztikus, makrózni való fotótéma.
Maga a fényképezőgép és a felszerelés a fontossági sorrendben a legutolsó. Természetesen nélkülözhetetlen, de maga a gép csak az eszköz kategóriába sorolható, és semmiképpen nem tekinthető célnak. A fotós elmegy az üzletbe a pénzével, és vesz egy fényképezőgépet meg tartozékokat. Tehát a tevékenységéhez szükséges eszközt vásárolja meg. Ha festőművész lenne ecsetet venne és nem fényképezőgépet, mert még a világ legjobb fényképezőgépével (amilyen nincs is) sem tudna festeni. Tehát a fényképezőgép eszköz.
A fotóshoz gyakran hozzánő a fényképezőgépe. Az a jó, ha a fotós szereti gépét, mert ez azt jelenti, hogy igényeit jól ki tudja elégíteni, jó eszköz az alkotáshoz. Az elképzelhetetlen, hogy valaki folyamatosan olyan géppel dolgozzon és sikeresen alkosson amit utál még megfogni is. Tehát fontos az, hogy a fotós szeresse felszerelését, de a felszerelés akkor is csak eszköz kell hogy maradjon. Ha valakinek a fényképezőgép és az objektívek, felszerelések már fontosabbá váltak mint maga a fotózás, akkor alapvetően borul fel a fotózás és képalkotás alapmechanizmusa. Általában az ilyen emberek nem tudnak jó fotókat készíteni.
Ennek értelmében viszont hogyan is választ a fotós a hatalmas kínálatból? Ha minden jól működik, akkor tudja mit akar, mire van szüksége, mivel tudja hogyan, hol, milyen körülmények között és mit szokott fotózni. Itt pedig - bár vannak határozott fotózási műfajok - az igények skálája végtelen, ahogy két egyforma ember sincs. Van aki olyan fényképezőgépet keres amire lehet kapni vízalatti tokot. Van aki olyat, ami mínusz 35 fokban is órákon keresztül képes zoomolni és exponálni, de olyan is akad aki észrevétlen szeretne maradni miközben fotóz. Olyaról is hallottunk, aki dobálni szereti a gépét.
Tehát ha így nézzük a kérdést megállapíthatjuk, abszolút módon véve nem létezik jó vagy rossz gép. Az a jó, ami az igényt megfelelően kielégíti. Erre az a bizonyíték, hogy a fotózás kezdeteitől számítva a fényképezés technikája hihetetlen fejlődésen ment keresztül, de senki sem állíthat olyan ostobaságot, hogy a mai fejlett fényképezőgépekkel művészi értelemben véve jobb képeket lehet csinálni. Sokkal inkább megállapítható, hogy a művészet egykorú az emberrel, és a megfelelő művész akár egy vésővel, ecsettel, vagy egy kezdetleges Kodak géppel a kezében is tudott értékes művészi alkotást csinálni.
Henry Cartier-Bresson például nem foglalkozott az állítólagos technikai fejlődéssel, hanem hosszú évekig kizárólag Leicával, 50 mm-es alapobjektívvel fotózott, de van aki lyukkamerát használt, van aki kizárólag teleobjektívet használ - a sor végtelen. Ha valaki tudatosan fotóz, mindenképpen megtalálja a számára megfelelő felszerelést, ami a stílusához szorosan hozzátartozik. A technikai fejlődés ilyen értelemben sem pro vagy kontra nincs semmilyen hatással a végeredmény színvonalára, tehát a fotó minőségére és művészi értékére, vagy - jól van, hagyjuk a művészetet - akárcsak esztétikai színvonalára.
Ha ilyen logikai rendszerben gondolkozunk rájövünk, teljesen felesleges és pazarló időtöltés a legújabb fényképezőgép típusok állandó kutatása. Az ember a fogyasztói társadalomra alapuló hatalmas árukínálatba időnként beleolvad, és hajlamos elfelejteni: a fényképezőgép nem a lényeg, hanem fontossági sorrendben csupán a legutolsó, a harmadik. A fényképezőgép tehát eszköz, és ennek a gondolatnak a szellemében emelhetnénk ki egy mai fotóst, Alex Majolit és felszerelését. A 34 éves Majoli, aki a Magnum fotósa bizonyos értelemben az ár ellen halad. Dokumentarista fotós lévén hónapokat, heteket töltött Kínában, Kongóban, Izraelben és Irakban háborús övezetekben. Kiváló munkássága elismeréseként megkapta az amerikai fotós újságírók szövetségétől az Év Legjobb Sajtófotósa díját. Ennek alapján azt gondolná az ember, hogy Majoli egy nagy, gyors és golyóálló SLR géppel dolgozik. De ez nagy tévedés.
Majoli évek óta Olympus C-5050-es gépet használ, tehát professzionális feladatok elvégzéséhez egy középkategóriás gépet talált magának megfelelőnek. Az olyan fotósnak, aki ismeri a mai fényképezőgépeket, ennek az információnak önmagában is nagyon sok tanulsága van. De menjünk tovább és nézzük meg, maga Majoli mit mond ezzel kapcsolatban. "Sokan bolondnak néznek, de ha megtanulod kezelni ezeknek a gépeknek a korlátaiból adódó sajátosságait, és megfelelő szintre fejleszted technikádat, felfedezed azok nagyon jó és különleges adottságait." -mondta Majoli "Olyan gépet szerettem volna amivel valahogy másképpen lehet megközelíteni a témát. Ezzel a géppel másképpen fotózol."
Majoli 1990 óta hivatásos fotós, és 2002-ben került a kezébe egy 4 megapixeles Olympus C-4040-es. A kis fizikai méret, és a jó minőségű, magas felbontású képek kombinációja miatt a fotós rögtön beleszeretett a gépbe. Nagyon tetszett neki a masina hangtalan működése, és a jellegzetesen nagy mélységélesség: "Fantasztikus, valami olyasmi látvány mint amit az ember a filmeken lát. Minden éles."- mondta Majoli. Korábban Majoli főleg távmérős Leica gépet és kicsi, 28 és 35 mm-es Leica M-system lencséket használt, de volt olyan feladata, melyet Canon EOS 30D-vel oldott meg.
Azonban egy tipikus fotózási napon Majoli szinte mindig Olympus bridge gépet használ és nem tükörreflexest vagy mást. Az Olympus C-4040-el kezdte, majd jött a C-5050 és C-5060, jelenleg pedig már néhány C-8080-as gép is található a táskájában (tehát több is van belőle). Külső vakuja nincs, mert soha nem használ, csupán hat vagy hét 512 MB-os memóriakártya van még nála. Összesen legfeljebb hat darab gépet hord - ezek összsúlya megegyezik két méregdrága Canon EOS-1D Mark II súlyával.
Majoli szerint az egyik fő probléma a gép, legfőképpen az autofókusz lassú sebessége. Ennek kiküszöbölésére fejlesztette ki egyedi technikáját és együtt tud dolgozni a gép ritmusával. Természetesen a dolog így sem kompromisszumtól mentes. Általában az autofókuszt eleve kikapcsolja, és kizárólag manuális módban dolgozik - így a gép lényegesen gyorsabb lesz.
Sajtófotósként Majolinak a legtöbbször nincs szüksége sorozatfelvételre, egy iraki fotózás alkalmával mégis erre volt szükség. Majoli ezt úgy oldotta meg, hogy mindig egyszerre két gép lógott a nyakában. Az egyik gépnek rövidebbre állította a nyakpántját mint a másiknak, így a gépek nem ütődtek egymáshoz. A gépek három egymás utáni felvételre képesek sorozatban. Amikor az egyik hármat exponált, megfogta a másikat, és amíg a másikkal exponált, az előző felírta a memóriakártyára az anyagot. Mire végzett ezzel a géppel, a másik készen állt az újabb fotózásra, így Majoli folyamatosan tudott sorozatfelvételeket készíteni.
Majoli - sok más fotóművésszel együtt - rendkívül nagyra értékeli a képernyőn lévő élőképet, és az állítható kijelzőt. Ehhez párosul a hangtalan működés: "Ez valóban megváltoztatta a fotózásomat. Körülöttem az emberek nem is veszik észre hogy fotózók. Ez egész egyszerűen fantasztikus." -mondta Majoli.
Az a tény, hogy ezeken a gépeken nem cserélhető az objektív nem zavarja Majolit, mivel neki az Olympus zoom lencse átfogása és minősége teljesen megfelel. Képeit JPG formátumban, a legjobb minőségben tárolja. Gépén a kontrasztot és a színelítettséget alapállásban hagyja, az élességet -1-es állásra, a fehéregyensúlyt kültéri fotózásnál kültéri állásba teszi. Majoli egyetlen dologgal elégedetlen, a digitális fotók kontrasztjával.
"Korábban a filmes Leicával a sötét, árnyékos részeken próbáltam a lehető legtöbb részletet megjeleníteni. Digitális géppel viszont minden látszik, és ez több mint amire szükségem van. Megpróbálom azt rekonstruálni amit a régi felszerelésem használatakor láttam. Ez valószínűleg egy pszichológiai hiba, és emiatt rendszeresen a Photoshop előtt találom magam kontrasztállítás közben. A digitális kép más, a film feketébb. Nekem szükségem van a feketékre. Persze lehet ez már csak afféle szokássá vagy hóborttá vált nálam" - mondja Majoli.
Munka közben kollégái általában furcsa szemekkel néznek rá, viszont olyanok is vannak, akikre Majoli módszere nagy hatással van. A mostani felszerelésével boldog és elégedett, de neki ideális fényképezőgép mégsem létezik. "A legjobban a régi Olympus OM-1-et,és a Leica-t hiányolom. Az álmom egy Olympus C-5060 méretű digitális gép, kisméretű cserélhető fix gyújtótávolságú lencsékkel és nem zoomlencsével. Talán jó lenne ha gyorsabbak lennének a lencsék, mondjuk f/1.8. A felbontás rendben van, nem kell 20 megapixel. Ja, és mégegy dolog, csodás lenne, ha minden eszközöm ugyanolyan akkumulátorról és töltőről működne."
Majoli csak egy a sok közül, de jó példája annak, hogyan kell fotós felszerelést választani, egyáltalán, hogy és mennyit érdemes erről a kérdésről gondolkozni. Képein világosan látszik tudja mit csinál, tudja mit keres. Látszik hogy megtalálta a "legjobb" felszerelést, amit szeret, és amivel jól tud alkotni. A mai hatalmas árudömpingben, a szinte mindennap megjelenű újabb fényképezőgépek áradatában sok fotósnak érdemes eldöntenie hogy mit akar, mi a célja: a fotózás vagy a fényképezőgép vásárlás?
A fényképezés többnyire rendkívül privát tevékenység. A fotós valahol kettesben van a látvánnyal, és miközben megszűnik körülötte minden ami lényegtelen (például hidegben az exponálógombra fagyott keze), késztetést érez arra, hogy az őt ért benyomást interpretálja és kifejezze azzal, hogy egy technikai eszközzel, egy fényképezőgéppel megörökítse a látottat - a technika által szabott korlátokon belül. Tehát van az ember, a látvány és a gép - ennek a három konkrét elemnek mind megvan a szerepe a fényképezés folyamatában, de van közöttük fontossági sorrend is.
Az ember a legfontosabb, mint minden művészeti ágban, és egyben a legösszetettebb elem a három közül. Természetesen nem feltétlenül művész az, aki a fotót készíti, de ettől még remek fotókat készíthet. Az a lényeg, hogy meglegyen a tudatosság a képalkotásban - a felületesség borzalmas dolog, rosszabb mint a semmi. Teljesen mindegy, hogy ezt a tudatosságot mi generálja, hiszen minden ember más, és mindenkire másképpen hat a környezet. Csupán az számít, hogy az ember ne csak gombot nyomogasson, hanem legyen látása, kifejezésvágya és határozott célja akkor, amikor fotót készít.
A látvány fontos elem, de nem egy misztikus, bonyolult dolog, mivel mindenütt ott van. Lényegében ha nyitott szemmel jár az ember mindig lát valamit, csukott szemmel pedig nem jár senki. Ha az embernek van fotós vénája, egy idő után mindent elkezd egy apró téglalapon keresztül látni. Sok fotós beszél arról, hogy szinte egész nap keretez. A mindennapi élet sok csodát tartalmaz, és minden ott van az ember orra előtt, csak meg kell látni. Akár a padlón kiömlött liter tej is lehet fantasztikus, makrózni való fotótéma. Maga a fényképezőgép és a felszerelés a fontossági sorrendben a legutolsó. Természetesen nélkülözhetetlen, de maga a gép csak az eszköz kategóriába sorolható, és semmiképpen nem tekinthető célnak. A fotós elmegy az üzletbe a pénzével, és vesz egy fényképezőgépet meg tartozékokat. Tehát a tevékenységéhez szükséges eszközt vásárolja meg. Ha festőművész lenne ecsetet venne és nem fényképezőgépet, mert még a világ legjobb fényképezőgépével (amilyen nincs is) sem tudna festeni. Tehát a fényképezőgép eszköz.
A fotóshoz gyakran hozzánő a fényképezőgépe. Az a jó, ha a fotós szereti gépét, mert ez azt jelenti, hogy igényeit jól ki tudja elégíteni, jó eszköz az alkotáshoz. Az elképzelhetetlen, hogy valaki folyamatosan olyan géppel dolgozzon és sikeresen alkosson amit utál még megfogni is. Tehát fontos az, hogy a fotós szeresse felszerelését, de a felszerelés akkor is csak eszköz kell hogy maradjon. Ha valakinek a fényképezőgép és az objektívek, felszerelések már fontosabbá váltak mint maga a fotózás, akkor alapvetően borul fel a fotózás és képalkotás alapmechanizmusa. Általában az ilyen emberek nem tudnak jó fotókat készíteni.
Ennek értelmében viszont hogyan is választ a fotós a hatalmas kínálatból? Ha minden jól működik, akkor tudja mit akar, mire van szüksége, mivel tudja hogyan, hol, milyen körülmények között és mit szokott fotózni. Itt pedig - bár vannak határozott fotózási műfajok - az igények skálája végtelen, ahogy két egyforma ember sincs. Van aki olyan fényképezőgépet keres amire lehet kapni vízalatti tokot. Van aki olyat, ami mínusz 35 fokban is órákon keresztül képes zoomolni és exponálni, de olyan is akad aki észrevétlen szeretne maradni miközben fotóz. Olyaról is hallottunk, aki dobálni szereti a gépét.
Tehát ha így nézzük a kérdést megállapíthatjuk, abszolút módon véve nem létezik jó vagy rossz gép. Az a jó, ami az igényt megfelelően kielégíti. Erre az a bizonyíték, hogy a fotózás kezdeteitől számítva a fényképezés technikája hihetetlen fejlődésen ment keresztül, de senki sem állíthat olyan ostobaságot, hogy a mai fejlett fényképezőgépekkel művészi értelemben véve jobb képeket lehet csinálni. Sokkal inkább megállapítható, hogy a művészet egykorú az emberrel, és a megfelelő művész akár egy vésővel, ecsettel, vagy egy kezdetleges Kodak géppel a kezében is tudott értékes művészi alkotást csinálni.
Henry Cartier-Bresson például nem foglalkozott az állítólagos technikai fejlődéssel, hanem hosszú évekig kizárólag Leicával, 50 mm-es alapobjektívvel fotózott, de van aki lyukkamerát használt, van aki kizárólag teleobjektívet használ - a sor végtelen. Ha valaki tudatosan fotóz, mindenképpen megtalálja a számára megfelelő felszerelést, ami a stílusához szorosan hozzátartozik. A technikai fejlődés ilyen értelemben sem pro vagy kontra nincs semmilyen hatással a végeredmény színvonalára, tehát a fotó minőségére és művészi értékére, vagy - jól van, hagyjuk a művészetet - akárcsak esztétikai színvonalára. Ha ilyen logikai rendszerben gondolkozunk rájövünk, teljesen felesleges és pazarló időtöltés a legújabb fényképezőgép típusok állandó kutatása. Az ember a fogyasztói társadalomra alapuló hatalmas árukínálatba időnként beleolvad, és hajlamos elfelejteni: a fényképezőgép nem a lényeg, hanem fontossági sorrendben csupán a legutolsó, a harmadik. A fényképezőgép tehát eszköz, és ennek a gondolatnak a szellemében emelhetnénk ki egy mai fotóst, Alex Majolit és felszerelését. A 34 éves Majoli, aki a Magnum fotósa bizonyos értelemben az ár ellen halad. Dokumentarista fotós lévén hónapokat, heteket töltött Kínában, Kongóban, Izraelben és Irakban háborús övezetekben. Kiváló munkássága elismeréseként megkapta az amerikai fotós újságírók szövetségétől az Év Legjobb Sajtófotósa díját. Ennek alapján azt gondolná az ember, hogy Majoli egy nagy, gyors és golyóálló SLR géppel dolgozik. De ez nagy tévedés.
Majoli évek óta Olympus C-5050-es gépet használ, tehát professzionális feladatok elvégzéséhez egy középkategóriás gépet talált magának megfelelőnek. Az olyan fotósnak, aki ismeri a mai fényképezőgépeket, ennek az információnak önmagában is nagyon sok tanulsága van. De menjünk tovább és nézzük meg, maga Majoli mit mond ezzel kapcsolatban. "Sokan bolondnak néznek, de ha megtanulod kezelni ezeknek a gépeknek a korlátaiból adódó sajátosságait, és megfelelő szintre fejleszted technikádat, felfedezed azok nagyon jó és különleges adottságait." -mondta Majoli "Olyan gépet szerettem volna amivel valahogy másképpen lehet megközelíteni a témát. Ezzel a géppel másképpen fotózol."
Majoli 1990 óta hivatásos fotós, és 2002-ben került a kezébe egy 4 megapixeles Olympus C-4040-es. A kis fizikai méret, és a jó minőségű, magas felbontású képek kombinációja miatt a fotós rögtön beleszeretett a gépbe. Nagyon tetszett neki a masina hangtalan működése, és a jellegzetesen nagy mélységélesség: "Fantasztikus, valami olyasmi látvány mint amit az ember a filmeken lát. Minden éles."- mondta Majoli. Korábban Majoli főleg távmérős Leica gépet és kicsi, 28 és 35 mm-es Leica M-system lencséket használt, de volt olyan feladata, melyet Canon EOS 30D-vel oldott meg.
Azonban egy tipikus fotózási napon Majoli szinte mindig Olympus bridge gépet használ és nem tükörreflexest vagy mást. Az Olympus C-4040-el kezdte, majd jött a C-5050 és C-5060, jelenleg pedig már néhány C-8080-as gép is található a táskájában (tehát több is van belőle). Külső vakuja nincs, mert soha nem használ, csupán hat vagy hét 512 MB-os memóriakártya van még nála. Összesen legfeljebb hat darab gépet hord - ezek összsúlya megegyezik két méregdrága Canon EOS-1D Mark II súlyával.
Majoli szerint az egyik fő probléma a gép, legfőképpen az autofókusz lassú sebessége. Ennek kiküszöbölésére fejlesztette ki egyedi technikáját és együtt tud dolgozni a gép ritmusával. Természetesen a dolog így sem kompromisszumtól mentes. Általában az autofókuszt eleve kikapcsolja, és kizárólag manuális módban dolgozik - így a gép lényegesen gyorsabb lesz.
Sajtófotósként Majolinak a legtöbbször nincs szüksége sorozatfelvételre, egy iraki fotózás alkalmával mégis erre volt szükség. Majoli ezt úgy oldotta meg, hogy mindig egyszerre két gép lógott a nyakában. Az egyik gépnek rövidebbre állította a nyakpántját mint a másiknak, így a gépek nem ütődtek egymáshoz. A gépek három egymás utáni felvételre képesek sorozatban. Amikor az egyik hármat exponált, megfogta a másikat, és amíg a másikkal exponált, az előző felírta a memóriakártyára az anyagot. Mire végzett ezzel a géppel, a másik készen állt az újabb fotózásra, így Majoli folyamatosan tudott sorozatfelvételeket készíteni.
Majoli - sok más fotóművésszel együtt - rendkívül nagyra értékeli a képernyőn lévő élőképet, és az állítható kijelzőt. Ehhez párosul a hangtalan működés: "Ez valóban megváltoztatta a fotózásomat. Körülöttem az emberek nem is veszik észre hogy fotózók. Ez egész egyszerűen fantasztikus." -mondta Majoli.
Az a tény, hogy ezeken a gépeken nem cserélhető az objektív nem zavarja Majolit, mivel neki az Olympus zoom lencse átfogása és minősége teljesen megfelel. Képeit JPG formátumban, a legjobb minőségben tárolja. Gépén a kontrasztot és a színelítettséget alapállásban hagyja, az élességet -1-es állásra, a fehéregyensúlyt kültéri fotózásnál kültéri állásba teszi. Majoli egyetlen dologgal elégedetlen, a digitális fotók kontrasztjával.
"Korábban a filmes Leicával a sötét, árnyékos részeken próbáltam a lehető legtöbb részletet megjeleníteni. Digitális géppel viszont minden látszik, és ez több mint amire szükségem van. Megpróbálom azt rekonstruálni amit a régi felszerelésem használatakor láttam. Ez valószínűleg egy pszichológiai hiba, és emiatt rendszeresen a Photoshop előtt találom magam kontrasztállítás közben. A digitális kép más, a film feketébb. Nekem szükségem van a feketékre. Persze lehet ez már csak afféle szokássá vagy hóborttá vált nálam" - mondja Majoli.
Munka közben kollégái általában furcsa szemekkel néznek rá, viszont olyanok is vannak, akikre Majoli módszere nagy hatással van. A mostani felszerelésével boldog és elégedett, de neki ideális fényképezőgép mégsem létezik. "A legjobban a régi Olympus OM-1-et,és a Leica-t hiányolom. Az álmom egy Olympus C-5060 méretű digitális gép, kisméretű cserélhető fix gyújtótávolságú lencsékkel és nem zoomlencsével. Talán jó lenne ha gyorsabbak lennének a lencsék, mondjuk f/1.8. A felbontás rendben van, nem kell 20 megapixel. Ja, és mégegy dolog, csodás lenne, ha minden eszközöm ugyanolyan akkumulátorról és töltőről működne."
Majoli csak egy a sok közül, de jó példája annak, hogyan kell fotós felszerelést választani, egyáltalán, hogy és mennyit érdemes erről a kérdésről gondolkozni. Képein világosan látszik tudja mit csinál, tudja mit keres. Látszik hogy megtalálta a "legjobb" felszerelést, amit szeret, és amivel jól tud alkotni. A mai hatalmas árudömpingben, a szinte mindennap megjelenű újabb fényképezőgépek áradatában sok fotósnak érdemes eldöntenie hogy mit akar, mi a célja: a fotózás vagy a fényképezőgép vásárlás?