Gyurkity Péter

Nagy-Britannia kitart a másolásvédelmek mellett

A brit kormányzat válaszolt a DRM-technológiák száműzéséről szóló online petícióra: azt elismerték, hogy a másolásvédelmek bizonyos esetekben korlátozhatják a fogyasztók jogait, ám a rendszer mindenképpen marad.

Az egészen pontosan 1414 internetező aláírását magába foglaló petíció egy blogger kezdeményezése alapján indult útjára, aki oldalán kifejtette azon véleményét, miszerint ezek a megoldások hibás elgondoláson alapulnak. A hagyományos kiadványok és online tartalmak terjesztését korlátozó másolásvédelmek ugyanis némely esetekben nem teszik lehetővé a választást a konkurens termékek között. Ennek legismertebb példája a sokat emlegetett iTunes-iPod kompatibilitás, amely nem ad esélyt a többi gyártó lejátszóinak, illetve a Sony rootkittel ötvözött megoldása, amely oly sok fejfájást okozott a cégnek.

A kormányzat válaszában ugyan elismerte, hogy a fogyasztói jogok védelmére továbbra is nagy figyelmet kell fordítani, rendkívül fontos a megfelelő tájékoztatás a különböző ajánlatokról és lehetőségekről, ám a másolásvédelmek minden eddiginél jobb megoldásnak bizonyultak, már ami a széles választék rendezését, a vásárlók eligazítását illeti a szerteágazó ajánlatok és azok árai között. A brit illetékesek szerint a tartalomszolgáltató cégeknek a jövőben is meg kell adni a lehetőséget saját tulajdonuk megvédésére, az illegális terjesztés megakadályozására.

A szigetország ezzel állást foglalt, továbbra is kitart a másolásvédelmek mellett, vagyis egyelőre szó sem lehet azok betiltásáról. Ez nem túl meglepő, hiszen jelenleg túl nagy a félelem a korlátozások esetleges feloldásával kapcsolatban, és ennek valószínű következményeitől. Mindazonáltal fogyasztói oldalról is egyre több figyelem irányul a kérdés felé, egyre-másra születnek az elképzelések és javaslatok az arany középút megtalálása érdekében. Ez az ésszerű védelem alkalmazását jelentené az átjárhatóság biztosítása mellett, vagyis olyan korlátozást, amely nem akadályozza meg a kompatibilitást az eltérő eszközök között.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hegyikecske #6
    "ám a másolásvédelmek minden eddiginél jobb megoldásnak bizonyultak, " >> Ezek semmiből se tanulnak???
  • remark #5
    Igazad van: a "vegso szo a fogyasztoe". (Azert idezojel, mert szerintem ez csak reszben igaz, lasd lejjeb.)

    En csak arra problom felhivni a figyelmet, hogy abbol kifolyolag hogy az uzleti erdek sokkal konnyebben propagalhato, az embereket ero benyomasok egyoldaluak. Ertsd: senki a vilagon nem veheti fel a versenyt a jol penzelt marketinggepezetekkel, se egy szulo, mikor a gyereket neveli, se egy kormany (mondjuk ennek tul sok erdeke nem is fuzodik ehhez), se egy alternativat kinalo vagy a jelenlegi tendenciakra figyelmet felhivni akaro szervezet, se senki. Es egy ilyen helyzetben, amit a cegek hoztak letre, egy ilyen vilagban, amit a cegek dominalnak es formalnak, hozzak meg a fogyasztok a maguk kis donteseit, es valasztjak adott esetben a bevasarlokozpontokat.
    Ezert mondom azt hogy rendben, ertem en hogy a fogyaszto hozta meg a vegso dontest, de hogy ugy mondjam "gyengeden" a "helyes" dontes meghozatalara osztonoztek.

    Onnan kezdve hogy lassan minden a vilagon cegek tulajdona lesz, az alternativanak egyszeruen nincs helye. Szo szerint fizikailag kiszorult. Persze ennek merteket orszaga valogatja, es Magyarorszagon meg van lehetoseg mas utra lepni... Hollandiaban is mas a helyzet, itt szinte alig vannak bevasarlokozpontok, es azt kell mondjam hogy mukodik a dolog.

    Az egesz tema meg ugye ugy kapcsolodik a cikkhez, hogy abban a fogyasztok jogairol (es igy elvileg azok erdekeirol) van szo. En meg a cikkek alapjan azt latom hogy megy a harc, Europa jellemzoen mashogy lat bizonyos dolgokat, kulturabol, de foldrajzi adottsagokbol adodoan (nem pont foldrajzi, hanem "infrastrukturalis" szempontbol, mint pl. hogy nagyobb a nepsuruseg, nincsenek "gazdatlan" nagy teruletek stb.), ami jo. USA persze beprobalkozik mindennel amivel csak tud, es en neha nem ertem neha a cikkeket kommentalokat, hogy mire szamitanak, hogy mi lesz itt Europaban ha hagyjuk hogy a(z altalaban amerikai) cegek a sajat kepukre formaljak a kulturankat, a telepuleseinket, az eletunket. Tenyleg mintha csak ez az egyetlen fontos dolog lenne az eletben, az uzlet. Meg az allitolagos fejlodes. A "fejlodes" is mar cegek birtokaban van, megmondjak mi fejlodjon, milyen tempoban fejlodjon, mennyibe keruljon nekunk ez a fejlodes, milyen aldozatokat hozzunk.
    Bocs, megint kicsit megszaladt a "tollam"... :-)
  • strogg #4
    A vicc, hogy nem létezik arany középót.A digitális technológiának a leg alapvetőbb lényege, hogy másolható minőségromlás nélkül. Vagy másolásvédelem, vagy digitális jövő. Nincs arany középút.
  • Morden23 #3
    "Ezek a bevasarlokozpontok voltak azok amelyek a hasonloan bájos belvarosokat elneptelenitettek, ahol az uzletek es kavezok bezartak, mig vegul minden uzlet a varos melle koltozott."

    Sorry, csak némileg bántja a szememet a megfogalmazás.

    Nem a multik és bevásárlóközpontok néptelenítették el/gyilkolták meg a kisboltokat, üzleteket, kávézókat, hanem a magukat olyan rendkívül intelligensnek és magasszínvonalúnak tartó fogyasztók, akik előbbiekbe mentek utóbbiak helyett. Ennyit erről.
  • sathinel #2
    Remélem itthon nem ez lessz. Bár itthon is a média inkább a politikát és egyébb dolgokat emlegeti. Az meg hogy a problémák ott kezdődnek hogy figyelemelterelés, hülyítés, amztán meg csak néz ki a fejéből hogy mi történt? Erről nem is tudtak...
    Persze mert minden mással voltak elfoglalva. Cirkuszt, kis kaját a népnek és lehet irányítani. Rómában is működött ez.
    A marketingesek már nem is emberi faj sokszor....
  • remark #1
    Ha suket fulekre talalnak a fogyasztoi igenyeim, akkor megszunok fogyasztonak lenni.

    Kicsit mas, fogysztashoz kapcsolodo dolog:
    Tegnap olvastam hogy az 1930-as evekben a Disney mar arrol almodozott hogy felepit egy Disney varost, ahol az emberek a Disney filmekben erezhetnek magukat. A varos vegul mára megvalosult, annak ellenere hogy sokaig csak hobortos otletnek tartottak... Egy egesz varos, a Diseny márkának szentelve. Egy város ahol nem köz-terek meg utcak vannak, hanem Disney tulajdonu terek meg utcak. Ahol minden apro dolognak a helyét a Disney szabja meg.

    Ma a bentlakasos bevasarlokozpontokrol almodoznak a nagy cegek. A jelenleg is meglevo, minden fogyasztoi igenyt kielegito (ami persze illuzio, de mindegy) bevasarlokozpontok melle mar csak par lakoepuletet kell emelni, es az egeszet kisvarosnak nevezni. Es a kis varos lakoi egy helyre jarhatnak vasarolni es dolgozni is. Milyen nagyszeru otlet. Milyen bájos. Es milyen felelmetes. Ezek a bevasarlokozpontok voltak azok amelyek a hasonloan bájos belvarosokat elneptelenitettek, ahol az uzletek es kavezok bezartak, mig vegul minden uzlet a varos melle koltozott. Es most az emberek attelepiteserol almodoznak.
    Vegulis ugyanazt a hangulatos kisvarost kapjuk ami eddig a plazak es bevasarlokozpontok ternyerese elott letezett, csak most a varosokat cegekrol nevezzuk el, es a varost uzemelteteset uzleti alapokra helyezzuk. A varost szorostol borostol valamelyik ceg iranyitja majd, aki persze mar akkor is szerzodest bonthat majd velunk ha a ceg erdekeit serto modon eljuk eletunket, esetleg ilyeneket talalunk mondani. Persze a szerzodes felbontasaval egyutt jar munkahelyunk es lakasunk elvesztese is, esetleg a bevasarlokozpont-városbol ki is tilthatnak minket...

    Almodozok megint? Hehe. Nem egeszen.
    Egyreszt kicsiben mar ez megy. USA-ban gyerekeket lehet azert felfuggeszteni mert az iskolai Coca-Cola napon Pepsi-s poloban mentek az iskolaba. Bevasarlokozpontta alakitott teruleten, hiaba is volt ez a tér (hely) kozterulet, immaron nem az, es az ember csak olyan tevekenyseget vegezhet ami a cegek erdekeit nem serti. Igy fordulhat elo hogy pl. szorolapokat osztogato aktivistakat zarhatnak ki a bevasarlokozpontok teruleterok. Vagy egy masik pelda: Egy csokoladegyarto ceg azzal fenyegette meg a kisvarost amely mellett a gyartelepe helyezkedett (szinten USA), es amely varos es lakosai legfobb beveteli forrasa a csokoladegyar volt, hogy vagy atnevezik a varost minden utcajaval egyutt es atalakitjak az egesz varoskat a csokoladegyarto igenyeinek megfeleloen turisztikai latvanyossagnak, vagy atkoltozik egy masik varos melle...