Berta Sándor

Ellentámad az AllofMP3.com: ingyen adják a zenét

Az orosz zenei oldal vezetői megelégelték az ellenük folytatott kampányt és úgy döntöttek, a zeneiparral szemben magukhoz ragadják a kezdeményezést. A portál ugyan gyakorlatilag magára maradt, ám nem adja fel a harcot.

Az AllofMP3.com kénytelen volt egy komoly csapást elszenvedni, amikor az International Herald Tribune című lap tudósítása szerint a VISA hitelkártyacég bejelentette, hogy a jövőben - a felmerült szerzői jogi problémák miatt - nem szolgáltat tovább az oldalnak.

Sokan ezek után azt hinnék, hogy az AllofMP3.com végleg feladja a harcot. Ehelyett azonban a zenei áruház sakkot adott: bejelentette a Music for Masses nevű projektjét, amelynek keretében ingyenesen bárki számára letölthető a zenei adatbázisukban fellelhető minden zeneszám 128 kbps-os kódolású változata. A .mp3x kiterjesztésű, a LAME MP3-as kodekkel kódolt fájlokat azonban kizárólag az AllofMP3 Player nevű szoftverrel lehet lejátszani és csak akkor, ha az adott számítógép csatlakozva van a világhálóra. A még alfa állapotban lévő program ugyanis minden esetben kapcsolódik az orosz portál szerveréhez.


Az új ajánlattal az AllofMP3.com egy kizárólag reklámbevételekre épülő szolgáltatást akar kiépíteni. A reklámokat a lejátszóba integrálnák és tervezik a szoftver Macintosh alatt futtatható verziójának megjelentetését is. Az ingyenesen letölthető zeneszámok mellett azonban megmaradnak majd a fizetős dalok és albumok is.

Érdekesség, hogy az oldalt működetető Mediaservices cég tegnapi sajtótájékoztatóján Vadim Mamotin és kollégái egy szóval sem említették az új lehetőséget, helyette folyamatosan a zeneipart támadták, ami az elmúlt hónapok függvényében mindenképpen érthető is. Mamotin egyúttal kijelentette, hogy mivel fizetnek szerzői jogdíjakat az orosz ROMS társaságnak, ezért legálisan működnek. "A ROMS felajánlotta a zenei kiadóknak, hogy átutalja a nekik járó összegeket, ők azonban ettől mereven elzárkóztak" - jelentette ki a vezető.

Mint ismeretes, a zeneipar és az AllofMP3-com csatája hosszú hónapokra nyúlik vissza. A vita odáig fajult, hogy a legújabb politikai álláspont szerint Oroszországnak már feltételül szabták az MP3-letöltő oldal bezárását, amennyiben a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) tagja kíván lenni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vieri85 #10
    Szerintem érdemes befizetni. Remélem, hogy az oroszok nem engednek.

    A fél-legális mp3 másolással az a baj, hogy ez nyugaton valakiknek nagyon sok pénzébe kerül, a gyerekek éhpénzér dolgoztatása szintén pénzt hoz a konyhára valakiknek... ezért nem érdekli a WTO-t.

    Az internetes közösségnek egy kis szigeten egy államot kellene alapítania és akkor nem lenne gond az mp3 másolás.
    Másrészt a zenészek sokkal jobban járnának, ha a neten értékesítenék a dalaikat és kihagynák a maffiát.
  • GabiWong #9
    Sziasztok,
    akinek van accountja ezen az oldalon és venne nekem pár számot, amit persze kifizetek az jelentkezzen legyen szives.
    Nem akarok 10 dollárt ezért befizetni...
    Köszi!
  • irkab1rka #8
    Osztán még előgyüssz itt nekem az igazságosságga'.
    Fizessetek vaz, vagy rátokkűdöm a zsarukat, osztá mentek a bőtönbe lyól.

    Most lyut eszembe, levegővételi adó...
    +foktok rohadnyi. muhahahaha
  • Inquisitor #7
    Én most néztem, hogy a Creative letiltatta az FM rádióból való felvételi lehetőséget az újabb lejátszóin szerzői jogi okokból!!!
    Kérdem én, ha fizetjük az Artisjus maffiának a túlélési adót, akkor miért is ne vehetnénk fel rádióból???

    Amúgy meg hajrá AllofMP3.com !!!
  • AgentKis #6
    Bocs silanor, ez nem válasz akart lenni, valamit elnyomtam...
  • AgentKis #5
    Én nagyon drukkolok nekik!
  • AranyKéz #4
    Igen, ez tényleg elgondolkodató hogy milyen hatalmas bűncselekménynek állítják be a zenemásolást, illetve - jelen esetünkben - az adott országban legálisan működő zeneszolgáltatást, miközben az igazi bűnözők vígan élik életüket, esetenként még országot is vezetnek.

  • arty #3
    egy kérdésesen legális zeneletöltő-oldal vs. rabszolgaként dolgoztatott gyermekek, emberi jogok lábbal tiprása

    Kína 2001 óta tagja a WTO-nak.
    Az oroszoknak feltételeket szabnak.

    http://www.wto.org/English/thewto_e/whatis_e/tif_e/org6_e.htm

    Itt lehet mazsolázni, miféle országok simán tagjai a WTO-nak. De a féllegális letöltés már nem fér bele.

    ELszomoritó, hova jutott a világ.
  • silanor #2
    Nehany dolgot nem ertek:
    1.) Kit erdekel, hogy a Visa szarakodik. Van mas ceg is, pl a Mastercard. En is azzal szoktam itt zenet venni.
    2.) Most mentem fel az oldalra es ennek az ingyenes cuccnak jelet se latom.

    Az, meg hogy az oldal lelovesehez kotik Oroszorszag WTO tagsagat az meg egyszeruen szanalmas. Mivel ott legalisan mukodik igy nem hiszem, hogy le tudnak loni a jelenlegi jogszabalyok miatt. Bar oroszokrol van szo...
  • peba #1
    Nah, hát sztem így tovább.