Gyurkity Péter

CES: HD DVD és Blu-ray tervek 2007-re

A Toshiba a háromrétegű lemezekkel tovább növelte a HD DVD kapacitását, míg a nagy rivális Sony - amely a PlayStation 3 esetében most lépte át az egymilliós határt - filmekkel erősítene helyzetén.

A Toshiba a PC-s írók bemutatásával kezdte az idei évet, egy napra rá pedig ismertette terveit, remélt eredményeit, a formátumot pedig a kapacitás további növelésével igyekszik még népszerűbbé tenni. A cég közleményben jelentette be, hogy elkészültek a HD DVD-ROM lemezek háromrétegű verziójával, amely immár 51 GB adatot tárol el, némileg megelőzve ezzel a konkurens Blu-ray szabványt, amely a kétrétegű változatokkal éri el csaknem ugyanezt az eredményt.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A gyártástechnológia további finomításával sikerült az egyes rétegek kapacitását 15-ről 17 GB-ra növelni, így jön ki az 51 GB-os végeredmény. A speciális példányokat a CES-kiállítás alatt mutatják be, a megjelenés időpontját és a várható árat azonban ezúttal sem kötik az orrunkra. Mindössze annyi derül ki a bejelentésből, hogy a korongokra ily módon 7 órányi nagy felbontású tartalom fér fel, hogy milyen áron, azt még egyelőre nem tudni. Az azonban világos, hogy a cég idén 1,8 millió meghajtót szeretne leszállítani, és egyedül Észak-Amerikában 600 millió dolláros bevételre számítanak. Ennek elérése esetén biztosítva látják előnyüket a riválissal szemben.

A Blu-ray tábor ezzel egy időben természetesen saját terveit kovácsolja. A CES-en elhangzott nyilatkozatokból kiderült, hogy elsősorban a tartalmakkal igyekeznek erősíteni, ehhez pedig több neves filmstúdiót is segítségül hívnak. A rendezvényen a Warner, az MGM, a Paramount, a Lions Gate, a 20th Century Fox, a Buena Vista és természetesen a Sony Pictures is felszólalt a formátum mellett, a beszédeket pedig a legfrissebb heti eladási mutatókkal támasztották alá, amelyek szerint a formátumot támogató meghajtók gyorsabban fogynak mint a konkurens tábor termékei.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Sony éppen most adott túl az egymilliomodik PS3 konzolon, de még van mit behozni, mivel a Microsoft éppen tízszer ennyi Xbox 360-at adott már el. A nemrég bejelentett hibrid lejátszó és hibrid lemezek megjelenését sem tartják azonban akadálynak, érvelésük szerint a Blu-ray tartalmak jóval gyorsabb ütemben fognak bővülni, minthogy ilyen bejelentések bármilyen veszélyt jelentsenek a formátumra. A Fox havonta 10 filmet, a Lions Gate összesen mintegy 50-et, a Sony pedig 100-at kíván bemutatni idén, a többi stúdió pedig olyan alkotásokkal hódítana, mint A szakasz, az Eragon, a Fűrész-trilógia, az Elemi Ösztön, vagy a Superman Returns.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • chuky123 #46
    én meg megvárom az lg kombo meghajtóját.
    persze csak akkor ha baráti ára lesz már :)
    http://www.sg.hu/cikkek/49550
  • dez #45
    Ja, egyébként a plazmának is van egy bizonyos reagálási ideje (amíg begyullad a cella, és amíg kihúny). Meg ki tudja miért, sok kisebb 50Hz-en villog. Meg úgy egyátalán, sokszor a kisebbek egyszerűen rosszabb képűek, mint egy hasonló árú LCD. A nagyobbak persze profibbak, de sokkal drágábbak is.
  • dez #44
    Ezt most a #42-re? ;)
    Na mindegy, én nem tudom, mikor és mit néztél. Ma már oldalról is épp elég jó képet adnak a fejlett LCD-k, és elmosódásnak sem szabad látszania.
  • Penge4 #43
    Én úgy gondoltam, hogy hasonló kategóriában.
    Láttam a kiállítási példányokat éppen eleget itt-ott. Némelyik (HD Ready) LCD szarabb volt, mint 17"-os CRT monitorom. Pixeles és csúszott a kép, persze direkt nem nagyon mutattak gyors jeleneteket. A plazmák viszont mind tűéles képet adtak és oldalról is jobban látható volt. LCD még a Sony Bravia volt, ami jó volt, de annak az árán is meglátszott.
  • dez #42
    "LCD-t/TFT-t"

    Ennek mi értelme van? Minden mai LCD TFT-s. A tech. lényege az LCD. A TFT csak a vezérlés. Az OLED-ek is TFT-sek lesznek.

    Egyébként az olcsóbb plazmák nem alázzák a jobb LCD-ket, inkább fordítva.
  • Penge4 #41
    A lézer TV sokkal jobb lesz, mint a sed TV.
    Ugyanúgy, ahogy most is lealázza a plazma az LCD-t/TFT-t, csak drágább.
  • dez #40
    A kisebb képernyős LCD-TV-kben TN panel van, abból is régebbi, így azok tényleg pocsékak. A nagyobbakra ezt nem mondanám.
    Méretben nem nagy váltás, felbontásban annál inkább. (Nem kell jönni a sima adás felbontásával, mert itt eleve HD-s tartalmakról van szó.)
    A Sony nem gyárt LCD-panelt. Tudtommal Samsung S-PVA panelt alkalmaznak. Ez valamivel olcsóbb készülékekben is megtalálható. (Kérdés, milyen a kiegészítő elektronika.)
  • angol #39
    51 ről 68 -ra nem nagy váltás, és tft képminőség akár dvd-vel is pocsék egy kúl crt-hez képest, ezért kell megvárni a sed tv-t ill. ha jó képet akarsz tft-vel - az szigorúan csak hd-vel fog sikerülni - akkoris min. sony bravia, ha már izé
  • dez #38
    Addig nyújtózz, amíg a takaród ér... 68cm-es LCD-TV (1280x720 vagy jobb felbontássa, elfogadható képpel) már 150e-ért is van, 200-ért már elég jó is.
  • dez #37
    1. Mondom, hosszabb távon.
    2. Miért is kell egy teljesen új gyár a 0-ról ahhoz, hogy ne 2db-ból álljon a lemez?
    3. Csak a kisebb lemezgyártók méltatlankodtak (ők is csak átmenetileg), mert nekik már érezhetően a zsebükbe kellett nyúlni a gépek átalakításához, újabbak beszerzéséhez.