Gyurkity Péter

35 éves a mikroprocesszor

Csütörtökön lesz 35 éve, hogy az Intel elkészítette a világ első mikroprocesszorát, amely új fejezetet nyitott a számítástechnika történetében. A gyártó napjainkban a négymagos csodákkal szeretné visszaszorítani riválisát.

A jeles évforduló alkalmából a Computer History Museum külön rendezvényen emlékezik meg a lépésről, amelynek jelentőségét még a vállalatnál sem ismerték fel évekig. A számológépbe szánt forradalmi újítást ugyanis eleinte középszerű fejlesztésnek tartották, amelyet majdnem végleg kiadtak a kezükből, a partner japán cégnek engedve át a licencjogokat. Nem sokan gondolták volna akkor, hogy az Intel 4004 lesz az első lépés az ágazat meghódítása felé vezető úton.


Intel 4004
A mikroprocesszorok jelentősége a méretek és a költségek leszorításában volt. Ma, amikor már nem számít különlegesnek egy több processzormagot magában foglaló asztali chip, nem is gondolunk bele, hogy még a hetvenes években is hűtőszekrény, vagy annál valamivel szerényebb méretű számítógépeket használtak a mindennapos feladatokra. A vállalatoknak - a számítógépek első számú felhasználóinak - szükségük volt egy kezelhetőbb, gyorsabb és olcsóbb megoldásra, és ezek megjelenését tette lehetővé a 4004-es jelzéssel ellátott chip, amely három mérnök, Ted Hoff, Stan Mazor és Federico Faggin fejlesztése volt.

Miközben az Intel a vállalati szférára koncentrált, bekövetkezett az asztali számítógépek első virágkora, mégpedig a nyolcvanas években, amikor is egyre-másra jelentek meg az otthonokba szánt, elsősorban játékra használt számítógépek. Nem szorul különösebb bemutatásra a Commodore 64, a ZX Spektrum, az Atari, vagy az Amiga család, a fejlesztési láz pedig a szocialista országokat is elérte és olyan fejlesztéseket hívott itthon életre, mint a Primo, a HT 1080Z, stb. A mikroprocesszor megjelenése tehát a vállalatok mellett az otthoni felhasználókat is magával rántotta az információ korszak rengetegébe, innen pedig már csak egy lépés volt a világháló, az internet megjelenése és gyors elterjedése a kilencvenes évek közepétől, immár az új, otthoni igényeket is kielégítő PC-k segítségével.

A processzorgyártó most a négymagos chipekkel szeretne méretes előnyre szert tenni az első számú riválisává előlépett AMD-vel szemben. A mai napon hivatalosan is elérhetővé váltak a szerverekbe és asztali konfigurációkba szánt jövevények, Xeon Processor 5300, illetve Core 2 Extreme QX6700 néven. A Xeon sorozat négy példánnyal egészül ki, ezek órajele 1,6 és 2,66 GHz között mozog, fogyasztásuk 80, illetve 120 watt, az ár pedig 455 dollártól indul, és egészen 1172 dollárig halad felfelé. A Core 2 Extreme chip 2,66 GHz-en fut, 1066 MHz-es rendszerbuszra támaszkodik, ára 999 dollár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #61
    A katonaság az más, őket nem érdeklik ilyenek. A civil ipart jobban. Az amcsik többsége ugye japán autót sem vesz, fogyasztás meg kit érdekel ott.
  • Godefroy #60
    A motorola mellőzve volt?

    Ezért volt az MX rakétákban 68000 es mikroprocesszor a vezérlésre?

    Volt benen megsemmísítő utasítás is, kezdetben 4 Mhz ment.

    Van is egy ilyen példányom , szép aranyozott lábakkal.
  • dez #59
    ("tranzisztor-szinten" -> szóval úgy tudom, ez egy kapcsolástechnikai újítás, nem arról van tehát szó, hogy valami új anyag "bekeverésével" hirtelen 2x gyorsabb lesz a meglévő áramkör. Egyébként azt hiszem, ez a technika már a Cellben is felhasználásra került, különben jóval többet fogyasztana.)
  • dez #58
    "csak esetleg egy kis időbeli előny (néhány hónap)."

    Annál azért több: eléggé át kell tervezni hozzá a dolgokat tranzisztor-szinten. (A funkcionális egységek nagyjából megmaradhatnak.) Szóval ez inkább egy Core3-ban jelenhet meg. Sőt, mivel már azt is javában tervezik, kérdés, felbolygatják-e ilyesmivel. Főleg ha az AMD sem teszi bele a köv. genbe.

    "Az a "bár elég sokmindenre" manapság általában arra elég, hogy csődbe vigye a céget :) nem vesz az USA-ban, EU-ban senki sem tegnapi technológiát - tegnapi teljesítményt."

    Ezt nem így kell nézni - és mutatni! :) Egy 2D v. 3D grafikus munkaállomáson jól ki tudják használni pl. a Cellt, és kevésbé számít, hogy az általános teljesítmény csúcs-e v. mai közepes. (2-3 Cell esetén, vagy sima procival-procikkal keverve meg már nem is lesz közepes.) Így effektíve nagyon gyors gépet kapnának, illetve a user is ezt tapasztalná.
  • BlackRose #57
    "Nos, az IBM nemrég jelentette be, hogy kifejlesztett egy technikát, amivel a Power procik fontos belső részeit 2x-es órajelen (4-5GHz-en) tudja járatni, túlzott hőtermelés nélkül, amivel közel dupla teljesítményt hoz ki egy szál futtatásánál is!"

    Csak a cross-license (cross-patent) szerződések miatt ugyanez holnap meglesz az Intel-ben is és az AMD-ben is... tehát a fejlődés sz OK, de nem lehet kizárólagos, csak esetleg egy kis időbeli előny (néhány hónap).

    Az a "bár elég sokmindenre" manapság általában arra elég, hogy csődbe vigye a céget :) nem vesz az USA-ban, EU-ban senki sem tegnapi technológiát - tegnapi teljesítményt. Ami fogy az a 80% a max-ból, alatta is kevés fogy és felette is, mégis a felette fontos mert jól marketinget lehet körülötte építeni.
  • dez #56
    Nos, az IBM nemrég jelentette be, hogy kifejlesztett egy technikát, amivel a Power procik fontos belső részeit 2x-es órajelen (4-5GHz-en) tudja járatni, túlzott hőtermelés nélkül, amivel közel dupla teljesítményt hoz ki egy szál futtatásánál is!

    Egyébként JIT emulátorokkal (amik futtatás előtt kisebb-nagyobb programrészeket konvertálnak át a natív utasításokra, és azt egyben futtatják) elég szép eredményeket lehet elérni, messze megelőzve a régi típusúakat (amik egyenként emulálják a másik utasításait, töredék teljesíményen [1 utasítás -> több utasítás az emulálás]).

    1db Cellre épülő személyi számítógépek általános feladatokban nem lennének csúcstartók, az bizti (a mai közepes szintet ütnék meg ebben). Bár ez is elég sokmindenre. Ha számolni kell, akkor persze megmutatná, mit tud. Pl. egy Photoshop Cellre optimizált effektekkel elég jól elfutna rajta... De lehetne 2-xdb Cell is benne, vagy x sima proci + y Cell, stb.

    Még azt nem tudjuk, hogy a Apple kizárólagos szerződést kötött-e az Intellel, vagy ha akar, építhet még PPC alapú (azaz pl. Celles) gépet.

    Persze lassacskán az Intel és az AMD is csinál Cell-szerű x86 variánst, már megvannak a tervek. Bár addigra a Cell akárhány is kijön, több CPE és SPE maggal.
  • BlackRose #55
    Azért mert lehetetlen. A PPC is azért nem sikerült. Ugyanis az x86-nél nem a teljesjtmény a gond, egy POWER sem érezhetően gyorsabb (ha egyáltalán) egy csúcs Opteron-tól vagy Xeon-tól, ugyanígy az Itánium 2 sem, amely egyébként emulálja az x86-ot (tehát éppen ezt az utat választotta, sőt az Intel annak idején azt jelentette ki, hogy "bolond az aki az x86-ot akarja 64 bitre bőviteni...", a Cell sem gyorsabb mint General Purpose CPU. Az x86-al az a baj, hogy CISC nem RISC (vagy inkább az volt a baj), mert most már amikor inkább valami hibrid és amikor a fejlesztéseknél az abstrakción van a hangsúly, ez nem is annyira fontos, azért is most nem hiszem, hogy az x86-ot már a közeljövőben le lehetne cserélni.

    Ami az Apple Cell vagy inkább non-Cell stratégiát illeti, most te mit szeretnél jobban egy Duo vagy Quad procis gépet (vagy ha 2xCPU mint a Mac Pro akkor Quad vagy 8x magos), vagy egy Single magos Cell-t amelynek van 8 olyan magja amit általában floating point-nál szuper, de az átlagusereknek nem sokat ér. Ugyanakkor az Intel fejlesztések biztosítottak (és rohamos a tempó), van alternatíva is az AMD-ben, és olcsóbban kaphat nagy mennyiségben. A Cell esetében ez mind nagy kérdőjel alatt van, függetlenül, hogy maga a proci jó.
  • Yv@n #54
    "Ahelyett hogy forradalmat csináljon, a biztos +5% piaci részesedésre szavazott."

    Úgyérted ahelyett, hogy malmozva várná hogy kapjon elegendő Cell-t a bőséges kihozatalból, inkább a biztos utat választotta :)
  • NEXUS6 #53
    A PPC-t így indították, még a 486/PI-es időkben, csak a projektben együttműködő cégek (AIM - Apple/IBM/Motorola) közül valaki mindíg elszabotálta a köv lépcsőfokot.

    Ha most az Apple nem az Intelt választja, hanem a Cell-t, valszeg simán szerezhetett volna elég jó részesedést a videoediting, játék ill még néhány más részterületen. De az x86-ra szavazott, ami így tovább erősödött. Ahelyett hogy forradalmat csináljon, a biztos +5% piaci részesedésre szavazott.
  • Sanyix #52
    Sztem egy teljesen új processzor, és gép annyival erősebb lenne az x86-nál, hogy képes lenne az x86-os alkalmazásokat futtatni jól (emulátorral), és akkor még váltani se kéne rögtön, végülis kompatibilis lenne. Ezt miért nem csinálják így?