Rónai György

Áprilisban új erőre kaphat a processzorgyártók harca

Az Intel és az AMD legújabb processzorainak harca most még nem szolgált jelentős különbségekkel, hiszen sem az Athlon 64, sem az új Pentium 4 nem tudott egyértelmű, és jelentős fölénybe kerülni. Ez azonban változhat, ugyanis az első negyedév végén jön a 3,6 GHz-es Pentium 4, és a 3700+ jelölésű Athlon 64 is.

Az új, 3,6 illetve 2,4 GHz-es processzorok mellé ráadásul a két cég újfajta alaplapokat, foglalatokat, és PCI Express támogatást is ad majd. Az AMD FX-53 jelölésű processzora március 29-én jelenik meg a cég új 939 és 940 tűs foglalataihoz, azonban két hónappal később már a 754 tűs alaplapokhoz is elérhető lesz. Az új beszállók feltehetően feladják majd rendesen a leckét a 3,4 GHz-es Pentium 4 EE processzornak, valamint az új LGA775-ös, 3,6GHz-es Prescottnak is, amelyek a második negyedévben jönnek ki.


Az Intel a harmadik negyedévben tervezi a 3,8 illetve 4,0 GHz-es processzorainak bevezetését, azonban ezekre akkor még semmivel sem fog válaszolni az AMD. Az új 3700+ jelölésű processzorainak tehát feltehetően idén év végéig ki kell húzniuk. A hírek szerint ugyanis legkorábban a negyedik negyedévben jelenhetnek meg az AMD első 90 nm-es processzorai, 4000+ jelöléssel, 2,6 GHz-en.

A processzorok csatáinak azonban feltehetően idén sem lesz egyértelmű győztese, ugyanis a Pentium 4 processzorok minden bizonnyal továbbra is jobban teljesítenek majd a tömörítő, kódoló alkalmazásokban, míg az AMD megoldásai megint más-más területeken jeleskednek majd. A jelenleg is tapasztalható kontrasztok várhatóan nőni fognak, azonban az átlagos teljesítményeket tekintve valószínűleg nem lesz jelentős különbség. Természetesen némileg variálhatja a helyzetet, ha a 64 bites Windows XP jobban elterjed, azonban a végleges verziót ebből is csak év végére ígérik.


A múlt héten ráadásul az Intel elnöke, Paul Otellini bevallotta, hogy gondjaik vannak/voltak a Prescott és a Dothan magos Pentium 4 processzorok gyártása körül, konkrétan a 90nm-es technológia rossz kezdeti kihozatala miatt. A cégnek emiatt át kell terveznie a Dothant, azonban a Prescott esetében nem engedhetett meg magának további késlekedést. Ugyan március folyamán - a normális megjelenési dátum után egy hónappal - már elérhető lesz a 3,4 GHz-es Prescott, azonban a késlekedések várhatóan tovább tolják majd az ennél nagyobb frekvenciára tervezett chipek kiadását. Az Intel 90 nm-es technológiája ugyanis még nem csak a selejtarány tekintetében gyengélkedik, hanem az így készült processzoroknak a fogyasztása és a hőleadása is nagyon magas.

Ezzel szemben az AMD még a jól bevált 130 nanométeres technológiával gyártja a processzorait, és várhatóan az év végéig ezen még nem is fog változtatni. Így ugyan a cég biztosítja magát az esetleges gyártási nehézségek ellen, azonban ezáltal a működési frekvenciát tekintve nem marad túl sok tartalék a processzoraiban. A tervek szerint az utolsó 130 nm-es SOI processzor a 3700+ lesz, a 4000+ modellek pedig az év végétől kezdve 90 nm-es technológiával készülnek majd. Nem megalapozatlan egyébként az AMD várakozása, és bizalmatlansága a 90 nm-rel szemben, hiszen a cégnek már a 130-ra való átállás is komoly nehézségeket okozott, csakúgy, mint a SOI bevezetése. Az új 90 nm-es SOI technológiát egyébként az AMD drezdai Fab 30 gyárában fogják bevezetni, várhatóan még az idén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mir #20
    "Lehet, de az meg odebb van. Addigra az intel is biztos kitalal vmi hasznalhato 64 bites okossagot, aztan kezdodik a "most mit vegyek?" elolrol."
    az intel 64bites okossága csak AMD64 kompatibilis lehet, ha akar rá windowst. vagy IA64 alapú, de azon sosem fog X86 kód futni rendesen.

    "Ez csak úgy igaz, mint a P4-ek esetében a HyperThreading; ha az adott operációs rendszer ÉS az adott alkalmazás kihasználja (optimalizáció), akkor jelentkezik teljesítménytöbblet, különben nem, de legalábbis nem jelentős."
    azért 2 processzort kezelni képes oprendszer, és ilyen optimalizációt támogató alkalmazás már tonnájával volt, amikor megjelent.
  • I94 #18
    Lehet, de az meg odebb van. Addigra az intel is biztos kitalal vmi hasznalhato 64 bites okossagot, aztan kezdodik a "most mit vegyek?" elolrol.
  • mir #17
    "Ha a P4EE áráért 2 Opteront vehetek, akkor kell az árat nézni. Pontosan ezt nézték azok is, akik Itanium helyett Opteron alapú szuperszámítógépeket építettek."
    csak egyet.

    "És ami még fontos: a P4 gáma tesztekben nagyon lemarad (túl hosszú futószallagok miatt), és erős proci szerintem elsősorban jáccáshoz kell."
    a multimédiás alkalmazásokban viszont vezet, és a munkaállomásoknál, ami a XEONok legnagyobb felvevőpiaca a multimédiás alkalmazások dominálnak. persze ez az előny a 64bites windows+64bites szoftverekkel nagyon valószínűleg meg fog fordulni.
  • a_n_d_r_e_w #16
    "erős proci szerintem elsősorban jáccáshoz kell."

    Az átlag usernek igen, de kérdezd a csillagászokat, matematikusokat, rákkutatókat, meteorológusokat stb., persze azokat, akiknek nem telik szuperszámítógépre. :)
  • Borg #14
    A 64bit csak akkor előnyösebb, ha az adott program ki is használja.
    Viszont egyelőre sem WindowsXP, sem programok nincsenek kereskedelmi forgalomban, amelyek hatékonyan kihasználnák ezt.
  • An-Dee #10
    3 proci van, a64 a64-fx és opteron, csak a kedves iró, illetve fordító nem gondolta hogy utána is kéne nézni mit ir/fordít. Mivel a hwsw forumán ez már 100x ki lett beszélve akit érdekel ott nézzen utána, mert itt egyre több hülyeséget talál az ember.
  • Vers #5
    hát az már nagyon nagyon rég volt :D
    abban az idöben volt értelme uj procit venni
    egészen talán 1 ghz-ig, mert akkor gyorsan emelkedett 100-200 MHZ-eket hamar duplázodott a teljesitmény plusz a proci is fejlödött

    most mi van? emelkedik 200 mhz-et ÉS???? az a 3 ezer MHZ-nek a 7 %-a ki az a hülye aki ilyen teljesitménytöbblet miatt uj procit vesz
    nem beszélve arrol hogy a valos teljesitmény növekedés el se éri ezt mert a többi alkatrész vissza huzza


  • MrTressy #4
    régi szép idök mikor még 20 mhz ugrás is soknak számitott.... :))))
  • I94 #3
    Ezeket a hol 89677969, hol 57658578, maskor meg 76785685 labas egyszer FX, maskor meg nem Athlonokat valszeg a vasarlok megtevesztesere adja ki az AMD. :-)
  • a_n_d_r_e_w #2
    Én az idénre terveztem. Kiváncsian várom a fejleményeket