Spencer

Mágneses elven működő processzort fejleszt az IBM

Az IBM és a Stanford Egyetem egy olyan új kutatási csoportot hozott létre, melynek elsődleges célja, hogy kifejlesszen egy a mai processzoroktól teljesen eltérő, mágneses elven működő processzor prototípust.

Valami olyasmin dolgozunk, ami legalább olyan fontossággal bír, mint az első tranzisztorok ötven évvel ezelőtti megjelenése - nyilatkozta a hivatalos bejelentés kapcsán Robert Morris, az IBM Personal Systems and Storage alelnöke. Morris vezeti azt az Almaden Research Center nevezetű intézményt, melyen belül a Big Blue és a Stanford Egyetem munkatársai a kutatásokat végezni fogják. Az IBM-Stanford Spintronic Science and Applications Center rendkívül fontos szerepet fog játszani az új processzor technológiák kifejlesztésében - mondta Stuart Parkin, az IBM magnetoelektronikai részlegének igazgatója.

A félvezetők gyártásával foglalkozó cégek hagyományosan a csíkszélesség csökkentésével, vagyis a chipekben található tranzisztorok kicsinyítésével próbálják egyre feljebb és feljebb tornázni a processzorok sebességét, azonban a teljesítmény növekedésével párhuzamosan sajnálatos módon a fogyasztás és a hőtermelés is jelentős mértékben növekszik. Ezzel a problémával a világ elsőszámú chipgyártójaként nyilvántartott Intel is teljes mértékben tisztában van. Az Intel ideiglenesen jobb hőátadású tokozások, illetve a korábbiaknál hatékonyabb működésű hűtési rendszerek bevezetésével kívánja orvosolni a problémát, azonban mindez hosszú távon nem jelenthet megoldást.

Az IBM úgy véli, hogy a jelenleg széles körben használatos chipgyártási eljárások öt, esetleg tíz évig még használatban maradhatnak, azonban ezt követően a mostani gyártás technológiák el fogják érni saját fizikai határaikat. Addig mindenképpen ki kell fejlesztenünk valamilyen új chipgyártási megoldásokat és bizton állíthatom, hogy a rendelkezésünkre álló néhány esztendő korántsem sok - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Parkin. Emberünk felhívta a figyelmet arra, hogy a memóriagyártók már évek óta használnak mágneses technológiákat, melyre jó példa az MRAM (Magnetic Random Access Memory). Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor debütálnak majd a piacon az első mágneses elven működő mikroprocesszorok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #10
    1 múltkori cikkben meg arról volt szó, h a mágnesezés sebessége nem lehet valami nagy, kicsit lehet növelni hőenergiával..
    (nemcsak az SG.hu-n)
  • rolika #9
    "Addig mindenképpen ki kell fejlesztenünk valamilyen új chipgyártási megoldásokat"

    nehogy meg kelljen tanulni programozni ha már nem növelhető a teljesítmény...
  • [HUN]PAStheLoD #8
    hát szép cikk , de akkor mér nem tesztek ki egy nagy kék képet hogy IBM .. és kb. pont ennyit mondott volna
  • Flashy #7
    Cat: nem faj, de mit szolnal hozza ha kezedbe fognad a napilapot amit altalaban olvasol es annyi lenne benne hogy "valahol gyilkossag tortent". aztan ha erdekel, nezz utana.
  • NEXUS6 #5
    Egy féléve végignéztem egy videót valami ilyesmiről. Marhára gyerekcipőben van a dolog. Szal valami olyasmit akarnak, hogy az elektromos áramkörökre/tranzisztorokra ráűltetnek még egy mágneses elven működő kapcsolót. Amolyan 3d felépítésű áramkörként.
    A gond csak az hogy marha alacsony hőmérsékleten tudtak vele jó eredményeket produkálni.
    szal nem a P4 újabb verziójánál fogják bemutatni ezt a technológiát, már csak a hőmérséklet miatt sem. feltéve persze ha erről szólt a cikk mert az számomra sem derült ki! ;))
  • Cat #4
    ha kettőnél többet kell kattintani az már fáj?

    http://www.almaden.ibm.com/st/magnetism/ms/spintronics/
    http://www.stanford.edu/dept/news/pr/03/zhang820.html
    http://www.research.ibm.com/research/gmr.html
  • Flashy #3
    a szokásos semmitmondó cikk. csak azt tudod meg hogy szenzáció aminek örülni kell de ennél egy hajszállal se többet. kár pedig biztos sokakat érdekelne.