Gyurkity Péter

2011-ig húzhatja a Windows Vista

Bár korábban olyan nyilatkozatok is elhangoztak, miszerint a Windows 7 megjelenése után a Microsoft gyorsan elfelejti majd a jelenlegi generációt, ezt most cáfolták. Közben már gyűjtik a véleményeket az IE9-hez.

A szoftvercég részéről ugyanis újabb információmorzsák bukkantak fel, amelyekből megtudhattuk, hogy nagyjából miként is tervezik a Vista életének hátralévő részét. Eszerint az operációs rendszer egészen 2011-ig jelen lesz a boltok polcain, jóllehet közvetlen utódja szinte minden területen jobban teljesít nála. Mindez azonban nem akadályozza meg Redmondot abban, hogy többé-kevésbé megtartsa a szokásos életciklust.

Az operációs rendszer forgalmazása tehát 2011-ig mindenképpen folytatódik, ezt követően azonban felgyorsul annak kivonása, a támogatás leépítése. Egy évre rá, 2012 áprilisában a Vista összes verziójának támogatása megszűnik, vagyis a legfontosabb biztonsági frissítések és javítások kivételével további hotfixeket és szervízcsomagokat már nem várhatunk. A Microsoft egyértelműen arra számít, hogy a Windows 7 megjelenésével és elterjedésével senkinek nem fog hiányozni a sokat kritizált előd, amiben valószínűleg igazuk is van. Ami az XP-t illeti, az új jövevény hivatalos megjelenése után is még egy évig elérhető lesz a szoftver a netbookok szegmensében.

Az Internet Explorer fejlesztéséért felelős csapat eközben a Connect weboldalon tette közzé felhívását, amelyből kiderül, hogy a felhasználók visszajelzéseire várnak, ezek birtokában szeretnék ugyanis megkezdeni a következő verzió, az IE9 fejlesztését. A hibákon és hiányosságokon kívül jelezhetjük, ha valamilyen új, eddig nem használt funkciót szeretnénk látni a böngésző részeként, ám nyilván arra nem vállalnak garanciát, hogy ezen kívánságok minden esetben teljesülnek majd.

Arról nem esett szó, hogy az Internet Explorer 9 nagyjából mikor követné most megjelent elődjét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kecske2 #48
    mégis a Viszta bukott el.
  • PhilipMorris #47
    Na, már megint előveszik páran a linux-ot egy teljes mértékben Win-ről szóló topicban, eleve nem hasonlítható össze egy win rendszer egy linuxal ami egy támogatás nélküli, kóbor, félkész próbálkozás akire senki nem kiváncsi.
    HA lenne benne valami fantázia már régesrég felkarolta volna valaki de egyenlőre még mindig a süllyesztő legmélyén csücsül valamint a számítőgép felhasználók 0,1%-ának a gépén..(ezt nem én találtam ki).
    Ha olyan szar a win, miért használjátok?
    Keressetek mást vagy csináljatok jobbat, annyi okos ember gyűlik ilyenkor össze...
    Ha olyan okosok vagytok miért nem csináltok egy új rendszert?
    jaa hogy az nem megy...
    -Egy új számítógépre ha feltelepítesz egy 6-7-8 éves operációs rendszert logikus hogy az új fajta gép könnyedén repíti ez nem feltétlenül annak a jele hogy az újabb rendszer szar.
  • Anteris #46
    "És akkor én most hozzáteszem, hogy az XP-nél dzsunkább szar operációs rendszert még nem láttam"

    ja, biztos igazad van...
  • Magiszter #45
    Ubuntu alatt Virtual Box-ban indítani 2 operációs rendszert. Már aki megpróbálja nem teljesen normális. És aki komolyan veszi az erre alapozott boot teljesítményt az még inkább. Az meg a hab a tortán hogy TinyXP-t használt. Tehát egy agyon csonkított boot időre kihegyezett oprendszert. Ennyit erről a tesztről. Egy Tuning Lada is képes legyorsúlni egy mercit ha arra van kihegyezve hogy megtegye.
  • Don Kanyar #44
    Ennyit a Windos 7-rol...

  • WW3hereWEcome #43
    Az XP meddíg húzza? Mert lusta vok felrakni a Vista-t. ^^' xD
  • Voldi #42
    Ugyanazt? Talán, csak sokkal lassabban:)
  • Sanyix #41
    az se jó, mert nekem a kigyomlált vista is 6gb-t foglalt telepítés után... most 1 évvel később már 9-et.
  • Sanyix #40
    a symlinket NEM számolja össze, mindegyik mérete 0 bájt, ez TUTI.
  • Sanyix #39
    "a linux sincs már régen el 500MB rammal, meg 64 megás videokártyával, 700Mhz-es procival meg pláne nem, ha ugyanazt akarod rajta csinálni mint windowson."

    Inkább nézz utána mielőtt ilyesmiket kijelentesz. Tudom fáj, de az az igazság, hogy a 8.10-es ubuntu 1,2ghz-s celeroncson, 384 mega 100-as sd-rammal, és egy 64 megás gf2mx400-al repül, ugyanazt csinálva rajta mint kíndózon, a játékot leszámítva (filmnézés, zene, net, torrent.