Berta Sándor

A Vistát már nem ajánlják

Azok a cégek, amelyek esetleg most váltanának Windows XP-ről Vistára, jobb, ha ezt a lépést kihagyják. Ezt ajánlotta a vállalatoknak Bill Veghte, a Microsoft alelnöke.

A vezető egyúttal hozzátette, hogy a Windows XP-t használó és mindenképpen váltani akaró társaságok számára a legjobb döntés a nemrég kiadott Windows 7 RC-verziójának feltelepítése lehet. "A Windows 7 lesz a jobbik Vista. Amennyiben épp most kezdték el a teszteket, akkor minőségi szempontokból a Windows 7 kiadás előtti változatát ajánlanám. A legjobb, ha a teszteket már azzal végzik el" - jelentette ki Bill Veghte a TechEd Konferencián tartott beszédében.

Eddig nagyon sok cég mereven ragaszkodott a Windows XP-hez,mint jól bevált operációs rendszerhez. A Vistára való frissítéshez elzár­kóz­tak, mondván az új operációs rendszer túl lassú, és gyakran nem kompatibilis a régebbi prog­ra­mokkal. A Windows XP lejáró terméktá­mo­ga­tá­sa azonban megváltoztatta a helyzetet, a vállalatok kényszerhelyzetbe kerültek: vagy átvál­ta­nak a Vistára vagy más operációs rendszer után néznek.

A multinacionális cégeknél, ahol több ezer számítógépet használnak egy ilyen lépés komoly tervezést és előzetes tesztelést igényel, hogy a hibák ne utólag jöjjenek elő. Egy operációs rendszer-váltás előkészítése akár egy évig vagy még tovább is eltarthat. A Windows 7-től ódzkodó társaságoknak a beépített Windows XP-mód kis megnyugvást jelenthet. A döntést azonban nem húzhatják sokáig.

Egy hete cáfolták a Microsoft illetékesei, hogy a Windows Vista azonnal eltűnne a történelem süllyesztőjében. A mostohagyermekként kezelt operációs rendszer - amely hányattatásait tekintve talán leginkább a Windows Milleniumra hasonlít - elvileg 2011-ig húzhatja. A Vista helyzetén már az április végén elkészült második szervizcsomag sem javíthat túl sokat. A Vistát végig szapuló Gartner piackutatói szerint a Windows 7 esetében a vállalatoknak nem kell várniuk az első javítócsomagra - többségük azonban nem tud majd átállni annak érkezése előtt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Miss Popolina #239
  • Babgulyas #238
    Én a Windows XP-t ajánlom.

  • Kecske2 #237
    http://index.hu/tech/2009/05/22/a_windows_7_kivegezte_a_vistat/

    Itt egy másik cikk, amiben szintén arról van szó hogy mekkora egy rakás szar mindkét oprendszer... érdemes a cikket végigolvasni, mert olyan alapvető és olyan banális hibák vannak elkövetve mindkét Vistán alapuló operációs rendszernek nevezett bithalmazban, hogy az ember már a fejét fogja...

    Őszintén szólva halvány sejtelmem sincs hogy lehet egyáltalán egy napon megemlíteni akár a Vistát, akár ezt a Win 7-et egy bármilyen 10 évnél fiatalabb Linux disztribúcióval, de különösen egy újabb Ubuntuval pl. ???

    Fényévekkel elmaradnak ezek a Microsoft termékek az Ubuntutól még a felhasználóbarátságban is...
  • homeless #236
    Szerintem többen röhögnek rajtad. Én inkább linux párti vagyok (de a windows-al sincs különösebb gondom), de már én érzem magam kellemetlenül a hülyeségeid miatt. Először jössz azzal a sci-fi-vel, hogy a microsoftnál meghívják a linux kernelfejlesztőket és büszkén mutogatják, hogy linuxot használnak, sőt még le is ültetik őket a szerver elé. Szerintem inkább csak hallottad azt az urban legendet, hogy az ms webserverein linux van, mert netcraft azt mutatja, és amikor megcáfolták, te előjöttél ezzel a hacker mesével. Meg se kérdezem, hogy ki ő... Aztán amikor mindenki körberöhögött elkezdted becopyzni az barátaid/faterod/stb megjegyzéseit.
    De ha még lenne is linux kernelfejlesztő ismerősöd, akit tényleg meghívtak az ms-hez és tényleg leültették egy linuxos gép elé, akkor mi lenne? Sun se csak solarist használ, ibm se aixot, sőt a red hat-nél is 100%, hogy van pár windows, mint ahogy az ms-nél is van 1-2 linux.
  • tomcsa4 #235
    Nincs semmilyen matt. Mi van akkor, ha az MS használ Linuxot? Képzelt, torvald meg Windowst. Összedől a világ?

    Az Apple is használ más oprendszereket, nem csak OSX-et.
  • mrzool #234
    Habár nem szándékozom minősíteni azt, hogy egy 25-30 közötti fiú miért mutatja meg x embernek ezt a fórumot önigazolást keresve - az MS-Unix/linux viszonylatnál álljunk már meg egy szóra.

    Még ha az állítólagos ismerős látott is 'MS-es szervereken' (jelentsen ez a megfogalmazás bármit is) linuxot futni, akkor ugyan mi van? Szerintem semmi, kb. vállrántás és megy tovább az élet. Ne legyünk már naivak, ezeket is ki kellett fejleszteni valahogyan:

    Windows Services for UNIX
    Operations Manager 2007 to the HP-UX, Sun Solaris™, Red Hat Enterprise Linux, and Novell SUSE Linux Enterprise Server
  • CyrSyS #233
    Sakk és matt!
  • A1274815 #232
    Na mivel értelmes vitát veled úgyse lehet folytatni és már mindketten átléptük a személyeskedés határát, te úgy minimum 100 kommental ezelőtt. Én nem veszek tovább részt a fórum széjjel offolásában. További jó morgást őnmagadban!
  • CyrSyS #231
    :D
  • A1274815 #230
    Az max neked, de nagyon, mert folyton szitkolódsz.