SG.hu·

Svájci tiltakozás a szerzői jog fejlődése ellen

Nyílt levelet fogalmaztak meg a svájci művészek, mivel nem értenek egyet azzal az iránnyal, amely felé véleményük szerint a szerzői és a kiadói jog kérdése az elmúlt hónapokban, években halad.

A nyílt levélben a svájci alkotók leginkább azt kifogásolják, hogy folyamatosan bővítik a szerzői és a kiadói jog alá tartozó művek körét, valamint, hogy a zeneipar, a filmipar folyamatosan újabb és újabb technikai megoldások vezet be. "Aggodalommal tölt el bennünket, svájci művészeket, az az irány, amerre a szerzői jogvédelem halad és úgy véljük, hogy a közeljövőben komoly negatív hatásokkal kell majd szembenéznünk, korlátozva lesz a művészet és a kultúra szabad terjedése" - áll többek között a negyven svájci alkotó által aláírt nyílt levélben.

A tiltakozáshoz bárki csatlakozhat a világhálón keresztül. Svájcban egyébként a kormány a napokban tárgyal a szerzői és a kiadói joggal kapcsolatos törvények esetleges módosításáról, illetve megszorításáról. A törvénymódosítások elsősorban a különböző művek feldolgozását, megváltoztatását, átalakítását vagy újraformálását érintenék negatívan. A tiltakozók elsősorban azt kifogásolják, hogy a törvények túlzottan egyoldalúak, szinte csak és kizárólag a zene- és a filmipar érveit veszik figyelembe, ahelyett, hogy az állam vezetői megpróbálnák megtalálni az egészséges egyensúlyt a művek védelme és a kultúra terjedése között.

A nyílt levélben három pontos javaslatcsomagot is közzétettek. Az első és legfontosabb, hogy a kultúrának, a tudásnak és ezek terjedésének kell a jövőben az első helyen szerepelnie a profitszerzés helyett. Éppen emiatt teljesen lehetetlen a művek teljes körű ellenőrzése. Ezenkívül meg kell, hogy maradjon a védelem mellett az a fajta szabadság is, ami lehetővé teszi, hogy egy alkotást bárki kedve szerint módosíthasson. A harmadik szempont pedig, hogy a levél aláírói óriási veszélyt látnak a digitális másolásvédelmekben és azok fokozatos elterjedésében.

Legutóbb Kanadában kezdődött hasonló kampány Appropriation Art - A coalition of art professionals címmel. A kezdeményezéshez eddig több mint 650 kanadai vagy kanadai származású művész, zenész és szervezet csatlakozott. Nyáron egyébként több mint 500 kanadai művész követelte nyílt levélben a jelenleg hatályos szerzői törvények igazságosabb jogszabályokkal való felváltását. Az új törvénynek figyelembe kellene vennie a jelenlegi tartalomterjesztési technikákat és lehetővé kellene tennie a művek újrafeldolgozását is. A tiltakozáshoz olyan ismert és népszerű előadóművészek csatlakoztak, mint például Avril Lavigne és Sarah McLachlan.

Idén áprilisban pedig megalakult a Canadian Music Creator Coalition (CMCC) nevű zenei érdekvédelmi szervezet, amelynek tagjai elsősorban olyan zenészek, együttesek, zeneszerzők és szövegírók, akik elutasítják a zeneipari jogvédők harcát például a fájlcserélők ellen.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Spica2006. 10. 09.. 19:05||#7
szép is lenne ha ennek lenne eredménye, de nem lesz 😞
© AranyKéz2006. 10. 09.. 00:04||#6
Senki mert akkor senki nem nézhetné meg, maximum a kódolt zajt 😄
© echo2006. 10. 08.. 19:01||#5
Érdekes kérdés, hogy mi lenne a mûvészetbõl és a kultúrából, hogy ha sikerülne megalkotni a kijátszhatatlan másolás védelmet. Vajon mennyien férnének hozzá.
© virs lee2006. 10. 08.. 10:40||#4
Jóaz. De méginkább a magyar Dallas. 😄
© AranyKéz2006. 10. 07.. 11:33||#3
Akkor a Narancs, Tetves és Dugó
© Tinman2006. 10. 07.. 10:27||#2
Vektor <#levele>
© AranyKéz2006. 10. 07.. 10:03||#1
Remixeket, remake-eket, paródiákat hagyják békén.

Például, ugye milyen jó volt A Vektor címû Mátrix-paródia? Lehetne ilyen DRM-mel és szigorított """szerzõi""" (kiadói) jogi törvényekkel csinálni? NEM.