Gyurkity Péter

A YouTube sem ússza meg per nélkül

Nem kellett sokáig várni a népszerűségét gyorsan növelő oldal elleni első bírósági per megindítására. Ezúttal azonban nem a kiadók, hanem egy magánszemély indított eljárást, saját felvétele miatt.

Robert Tur, egy Los Angelesben élő újságíró - aki többek között O.J. Simpson szökését és elfogását is rögzítette - egy 1992-ben, a városban kitört zavargások alatt készített felvétel miatt perelte be a céget, amelyen egy kamionsofőr meglincselése látható. Az eddig már több mint ezer alkalommal letöltött videó alkotója szerint a YouTube profitra tesz szert, miközben engedélyét sem kérték ki a felvétel közléséhez.

Az oldal üzemeltetőit nem érte váratlanul a vád, mivel már hónapok óta számítottak arra, hogy kikezdik a rendkívül sikeresnek bizonyuló szolgáltatást. A népszerűség növekedését jól mutatja, hogy az utóbbi időben naponta 100 millió letöltést regisztrálnak, havonta pedig 20 millió látogató fordul meg az oldalon, a többnyire rövid, mindössze kétperces felvételek között böngészve. Ráadásul az adatbázisban bőven akadnak szerzői joggal védett tartalmak másolatai, annak ellenére, hogy a cég ezt hivatalosan ellenzi - az már más kérdés, hogy az így elért publicitás ismét megugrasztja a látogatottsági mutatókat.


A YouTube azzal védekezik, hogy a szolgáltatás teljes mértékben megfelel az 1998-ban elfogadott DMCA (Digital Millennium Copyright Act) törvény rendelkezéseinek, így a vádak megalapozatlanok. Persze már korábban is került sor összetűzésekre egyes kiadókkal és televíziós társaságokkal - köztük a később partnerré avanzsáló NBC-vel -, eddig sikeresen megúszták a bírósági pereket.

Tur saját felvételének eltávolítását, az anyag további felhasználását tiltó rendelkezést, valamint 150 ezer dolláros kártérítést követel minden egyes letöltés után, ami nem kis terhet róna az internetes cégre. Mindezt azzal indokolja, hogy ő maga milliókat költött az anyag megvédésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sámson #27
    nagyokosok!
    Mi a faszért kell pár hülye esetből általánosítani?
    Amerika a világ 3. legnépesebb országa. A média központja ott van. Persze hogy sok hülyeséget hallani onnan, de ezt ne általánosítani az egész USA-ra elég nagy butaság.
  • Horsee #26
    Ez semmi, ahhoz képest, mikor egy amerikai nyanya beperelt egy microhullámú sütőket gyártó céget, amiért "macskáját akarta megmelegíteni, mert megfázott". A macska kimúlt. A pereskedés meg azért indult, mert "nem volt ráírva a dobozára, hogy nem szabad macskát belerakni". Szánalmas.
  • Komolytalan #25
    Már nem azért, de aki itt szerzői jogot sérthetett az nem a youtube, hanem az aki feltöltött egy jogvédett videot. A youtube ha megkérik rá eltávolítja (persze csak ha bizonyítja hogy az anyag tényleg az övé, és tényleg jogvédett). Ez így működik a neten minden szolgáltatónál, ahol harmadik személy adja a tartalmat.
  • ttt ttt #24
    Az undorító az hogy azt hiszik az ilyen emberkék, hogy amit lefilmeznek az az ővék. Sok újság, TV meg milliókat is képes fizetni érte lesz@rva, hogy emberekről, emberi tragédiákról is szólhatnak.
    A pofátlanság legteteje, hogy ezt a "nagy filmes" még hangoztatja is.
    Bezzeg akkor amikor valamelyiket kicsinálják egy háborús övezetben, akkor meg "nagy nemzetközi botrányokról", meg effélékről beszélnek, holott önként, de legtöbbször PÉNZÉRT mennek oda, no meg a pulicer elnyeréséért.
    Nem tudom sajnálni egyiket sem, bár kellenek a hírek, de ilyen nyerészkedő módon gyomorfordító.
  • junior117 #23
    Ha felrakta akkor elfogadta a feltételeket!Amugy meg ott a mail cime!! szal csinált magának pici reklámot.Utálom a mida genyákat és egyet értek elözö hsz-kel.
  • CattiBrie #22
    Miért tette fel, ha utána ilos leszedni?
  • avman #21
    szeretem mikor teljes homályban élő emberek nyilatkoznak szerzői jog kapcsán. (kivétel és tisztelet itt winnie-nek, aki ellenben nem írt hülyeséget).
    tény, h a szerzői jogokat lejáratták már a kiadók. de reflexszerűen vágni mindenre h a káanyját annak, aki tesz valamit az ellen, h szellemi terméket engedély nélkül közzétegyék....
  • h4x0r #20
    Sanyi videókamera: $2000
    Két méter szalag: $50
    Rájönni, hogy az USÁban élünk: párezerszer $150,000
    Rájönni, hogy nem tudunk számolni: megfizethetetlen

    :-)
  • djukel #19
    Szakadjon meg aki bekurta ezt a videot ide! Keskenysávon leszenvedtem és bazmeg nincs is rajta lincselésről semmi.
  • Picivizipaci #18
    Kb 6-7 éve volt 1 baleset, ahol 1 buszbalesetben meghalt az iskolai focicsapat, és délután valamelyik fos kereskedelmi csatornán mutogatták a halot srácokat, ahogy szét vannak szakadva stb... szörnyű volt. Na azóta nem nézek kereskedelmi tv-t. Én személy szerint az újságírót verném agyon, természeteesn élőben, hogy átérezze mit is tett