Gyurkity Péter

Energiatakarékos számítógépeket akar a Google

Nem éppen profiljába vágó kezdeményezéssel állt elő a keresőcég: új, egységes szabványt vezetnének be az asztali számítógépeknél, amely megnyitná az utat a mainál hatékonyabb tápok megjelenéséhez.

A cég hivatalos blogjában megjelent bejegyzés szerint az Intel Developer Forum alatt mutatták be tervüket, amely az asztali számítógépek, pontosabban az itt használt tápok módosítása révén, hatékonyságuk növelésével indítaná útjára a globális energiatakarékossági programot. Számításaik szerint a 90 százalékos hatékonysággal dolgozó tápok bevezetése évente több milliárd dollár kidobását akadályozná meg, mivel csökkentené a háztartások, valamint a vállalatok költségeit.

A probléma lényege szerintük a PC 1981-es bemutatkozásáig nyúlik vissza. Az azóta eltelt 25 év alatt számos változásra került sor, az egykor megkövetelt több különböző feszültség mára feleslegessé vált, megnyílt az út az egységes, kizárólag 12 voltot használó egységek megjelenése felé. A további konverziót már az alaplap is elvégzi, nincs szükség a tápok további terhelésére, ezzel pedig növelhető a hatékonyságuk. Ez jelenleg igen széles skálán mozog: egyes gyártók 90 százalékos, mások viszont a pocséknak mondható 20 százalékos eredményt érik csak el, a fennmaradó rész veszendőbe megy. Az átlagos veszteség a 30-45 százalékot ér el, ezt szeretnék leszorítani 10 százalékra, amely nemcsak a számlán, hanem az országok gazdaságán is látható nyomot hagyna.

A számítógéptápok kérdése visszatérő téma az ágazatban. Sokan hangoztatják, hogy a többi komponens mellett a tápokra is ráférne egy alaposabb tatarozás, az ATX szabvány sok idejétmúlt, feleslegessé vált származékot hordoz magával teherként a múltból. Mások is dolgoznak a megújuláson, példaként említhető a 80 Plus szövetség, amely nevéhez híven a 80 százalékos hatékonyságú szabványért küzd. Az Ecos Consulting nevű cég által indított összefogás 15-20 gyártót tömörít, az általuk megfogalmazott tervek mostanában kezdenek alakot ölteni a kereskedelmi forgalomban kapható termékekben. A Google viszont ennél is szélesebb koalíció kialakítására törekszik, amely magába foglalná az ágazat minden jelentősebb gyártóját.

A keresőcég szakembereinek számítása szerint ha az elkövetkező években napi 8 órán át működő 100 millió PC esetében sikerülne lebonyolítani a váltást, ez kaliforniai árakon 3 év alatt 5 milliárd dollár megtakarítást jelentene, mivel 40 milliárd kilowatt órát spórolnának meg. Ez a szám elérhetőnek tűnik, mivel az EPRI Solutions adatai szerint világszerte 6-10 milliárd közé tehető a jelenleg használt AC/DC-tápok száma.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #12
    A "sokat" fogyasztó egységek (videókártya processzor pl.) dobozain fel kellene tüntetni a teljesítményt is. Ez a gyártókat ösztönözné az alacsonyabb fagyasztású dolgok felé. Kis fogyasztású egységek hűtése megoldható lenne passzív hűtővel is. Nem a gigahertzeket kellene srófolni, hanem a processzorok számát esetleg.
    Itt arra gondolok, hogy pl. az intel-nél vannak 1,5-1,8 GHz-s procik amik 5-10 wattot fogyasztanak ezek irodai munkára tökéletesek, (sajna most csak a noteszgépekbe tesznek ilyeneket), 2 db ilyen proci együtt már lehet, hogy jobb, mint egy 2,8 GHz-s celeron és kb. 1/4 annyit fogyaszt !!!
  • ttt ttt #11
    Ez szintúgy érdekes kérdés, mivel sok rossz táp van bezsúfolva; a villanyszámlán vesztik el amit az olcsó pc-n megspóroltak. Gondolom már olyan jelentősre nőtt a energiára fordított kiadás, hogy most kénytelenek lobbizni a gyártóknál. Persze jelen esetben ez mindenkinek jó lehet, bár az ötvoltos ág megszünése sok perifériára kihat, így az megint terhelheti az ember péztárcáját, bár a gyártókat ez inkább motiválja...
  • ttt ttt #10
    "De egyébként ez attól is függ, mennyit eszik meg belőle a gép. Általában a megadott terhelhetőség ~3/4-énél a legjobb a hatásfok. Ezért egy 150W-ot fogyasztó géphez nem ésszerű 600W-os tápot venni."

    Ez az igazán érdekes kérdés, ugyanis a mai pc használat igen széleskörű (szöveg szerkesztéstől a nagyigényű játékig), így nehéz ezt paraméterezni. Azért vannak erre is jó példák; cool'n quit. Ugyan így lehetne, kellene a tápokat is vezérelni.
    Persze a hatásfok sosem lesz tökéletes, de mindenképpen szigorúbb szabályok közt, szigorúbb ellenőrzésekkel kellene kiengedni a tápokat a piacra. Legalább nem lenne annyi szutyok a boltok polcain.
  • BiroAndras #9
    És csendesebbek is.
  • dez #8
    Nagyrészt, de a kritikus komponensek jobb minőségűek. (Meg persze áramkörileg is jobbak.)
  • dez #7
    A névtelen tápok is hozzák általában a 70%-ot, a márkásabbak 80-90%-osak. A Chieftec jobb tápjai 84%-osak. (Asszem ebbe is beleszámít az aktív PFC.)

    De egyébként ez attól is függ, mennyit eszik meg belőle a gép. Általában a megadott terhelhetőség ~3/4-énél a legjobb a hatásfok. Ezért egy 150W-ot fogyasztó géphez nem ésszerű 600W-os tápot venni.
  • BCS CORPS #6
    nem árt vigyázni a márkásokkal belül ugyanazok a legolcsóbb tajvani alkatrészeket teszik abba is
  • Sanyix #5
    A márkásabb tápok pl chieftec mennyi hatásfokkal mennek?
  • sgbo #4
    FSP pl.??
    Green Power már közelití a 90%-ot
  • Szefmester #3
    ja.. de mondana valaki olyan gyártót akitől be lehet szerezni az ilyen tápot?