Gyurkity Péter

A Microsoft 1,1 milliárd dollárt fizet ki Kaliforniában

Hosszas késlekedés után megindulnak a kifizetések az államban azon vásárlók és intézmények részére, akik 1995 és 2001 között vásároltak indokolatlanul magas áron a cég egyes termékeiből.

A jelentés szerint legkorábban augusztus hónapban megindul azok igényeinek kielégítése, akik már az elmúlt hónapokban jelezték kérelmüket. Ennek értelmében a kaliforniai intézmények, vállalatok és egyéni vásárlók bizonylatokat kapnak, amelyeket később kézpénzzé válthatnak át. Ily módon kárpótolják azokat, akik a korábban a túlzott árakon vásároltak a Microsoft szoftvereiből, vagy cserélték le azokat az újabb verziókra hasonlóképpen súlyos összegekért.

A kaliforniai bíróság ugyanis már 2004-ben úgy találta, hogy a redmondi cég verseny hiányában indokolatlanul magas árakon kínálta termékeit és sok esetben azok gyorsított lecserélésére késztette vásárlóit. Az 1,1 milliárd dolláros kártérítésről már akkor megszületett a döntés, ám az ügy tovább húzódott. 2005 elején az igények alacsony száma okozott fejtörést, később pedig egy fellebbezés, amelyben egy illető azt kifogásolta, hogy az iskolák közelebbről meg nem határozott előnyökben részesülnek. Most azonban elhárult az akadály a kártérítési igények kielégítése elől, vagyis indulhatnak a kifizetések.

A legtöbb igénylő 100 dollár, vagyis nagyjából 22 ezer forint alatt maradt, ám nem ritka a nagyobb kilengés sem, hiszen sok függ a vásárolt szoftverek számától. A céges ügyfeleknél természetesen ez az összeg jóval magasabb, akár a több millió dollárt is elérheti. A megállapodás - amely egyébként a legnagyobb a hasonló ügyek sorában - mindenkit érint, aki az államban 1995. február 18. és 2001. december 15. között vásárolt a cég fejlesztéseiből.

A Microsoft összesen 16 államban került szembe hasonló vádakkal, a vita általában kifizetéssel, a vásárlók kártérítésével végződött.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #7
    Ez az a rész, amit még senkinek sem sikerült alátámasztania. Tapasztalatom szerint az MS dokumentációk a legjobbnak közé tartoznak (persze ettől még messze nem tökéletesek).
  • dez #6
    A MS visszatart olyan dokumentációkat, amik lehetővé tennék, hogy a konkurencia az ő termékükkel jól együttműködő alkalmazásokat fejlesszen, ezzel gátolják az egészséges versenyt. Ez is elég egyszerű.
  • dez #5
    Már régen kimondatott, hogy monopolhelyzetben vannak az OS-ek terén. Ez a felhasználó szempontjából úgy jelentkezik, hogy nagyon sok program csak Windowsra készül el, és aki azokat szeretné használni, kénytelen Windowst használni. Szerintem ez elég egyszerű...
  • Indigo #4
    De Ferrari helyett vehetsz mondjuk Opelt. De ha CSAK azt vehetnél, akkor neked sem tetszene ha az Opel "annyiért adja a saját termékét amennyiért akarja".
  • Darth Sith #3
    nem úgy van hogy mindenki annyiért adja a saját termékét amennyiért akarja? Nem vagy köteles megvenni. Ha nagyon dolgozni akarsz gépen ott a Linux, Sun stb.. Nem kényszerítette rá senki őket hogy igen magas áron megvegyék. Ennyi erővel pereljük be a ferrarit mert túl drágák az autói. Ilyen kamu lehúzást...
  • Max Damage #2
    Ez nem így van... ez indokolt, ezzel még egyet tudok érteni, az EU-s üggyel nem, az egyszerű lopás...
  • ttt ttt #1
    flame on:
    Ezek szerint nem csak az EU feji az MS-t.