SG.hu·

Symantec: nincs biztonságos böngésző

A biztonsági cég legújabb összefoglaló jelentésében megállapítja, hogy az Internet Explorer mellé felzárkózott a Firefox, már ami a támadások számát illeti. A leggyorsabban ugyanakkor a Mozilla frissíti böngészőjét.

Az évente két alkalommal megjelenő Internet Security Threat Report legújabb száma arra hívja fel a figyelmet, hogy a számítógépes támadók az asztali felhasználók felé fordultak, motivációjuk pedig a pénzszerzés. Emellett azonban arról is szó esik, hogy a kártevők egyre jobban megoszlanak a különböző böngésző szoftverek között és az Internet Explorer elvesztette speciális jellegét, már nem a támadók elsődleges célpontja.


Ezt támasztja alá, hogy bár a Microsoft böngészője még mindig az összes támadások 47 százalékát vonja magára, az év első hat hónapja alatt már több sebezhetőséget fedeztek fel Firefox alatt. A Mozilla nyílt forráskódú alternatívájának védelmét 47 alkalommal találták hiányosnak, míg az Internet Explorer esetében ez a szám "csak" 38 volt. Az Apple saját fejlesztése, a Safari 12 esetben bizonyult támadhatónak, a rések 31 százaléka pedig egyszerre több böngészőt is érintett. A támadók által kihasználható bármilyen sebezhetőségek száma egyébként 2249-re nőtt, ezek 69 százaléka volt webalapú szoftvereké.

A fejlesztők közül leggyorsabban a Mozilla frissítette szoftverét, hiszen a külön céget létrehozó alapítványnak átlagosan egy napra volt szüksége az aktuális probléma elhárítására. Őt követte az Opera átlagosan két nappal, míg az Apple esetében ez 3-5 nap, a Microsoftnál pedig nem kevesebb mint 9 napra volt szükség a foltozások megjelenéséhez.


Az említett időszak alatt a Symantec 157 ezer egyedi adathalász üzenetet azonosított, ami 81 százalékos növekedést jelent a tavalyi év második feléhez képest. A teljes email forgalom 54 százalékát tették ki a kéretlen levelek, az első 50 helyezett kártevő közül 30 pedig kifejezetten a személyes adatokra - így a társadalombiztosítási számra, és hitelkártya számokra - utazott. Az első tízből öt trójai faló volt, amelyek többnyire kollégáiknak igyekeztek hátsó kapukat nyitni a támadható rendszerekben.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© noss2006. 10. 02.. 15:47||#27
Symantec: a pénz beszél, a marketinges(eink) ugat(nak)
© BiroAndras2006. 09. 28.. 10:17||#26
Víruskeresõnek NOD32, tûzfalnak Kerio. Meg persze egy router sem árt.
Azétr jó a szoftveres tûzfal, mert kifelé is szûr. Ha véletlenül valami átjut, vagy kézzel raksz fel barátságtalan szoftvert, akkor a szoftveres tûzfal megfogja, mielõtt nagyobb bajt csinálna. Ráadásul láthatod is, hogy épp melyik szoftver kivel és mennyit "beszélget" épp.
© droland2006. 09. 28.. 09:39||#25
Azt ne felejtsd el, hogy a zonealarm azt is loggolja, amit nem kéne: pl. szolgáltatótól induló hálozati management, dns frissítés és egy tcp/ip ellenõrzõ rutinok, hisz a hálózat folyamatos monitoring alatt áll. Abból a 160.000bõl hidd el, hogy több mint 100.000 ilyen loggolás. Szóval a zone alarm úgy mond azt is loggolja, amit nem kéne, mert a "buta" felhasználó meg azt hiszi - a te esetetben - , hogy jéééé már 160.000ren akartak betörni hozzám? Szóval ez a mindent loggolok és negatívan állítok be mindent, amit érzékelek a hálózaton jó marketing is egyben... de messze áll az igazságtól...
© dcyrax2006. 09. 27.. 20:50||#24
<#vigyor2>Jaja A Norton nem jó semmire, nekem is tönkrevágta a gépemet, symantec nem csinált eddig semmi jót és mindenkitõl ezt hallom. Most nem értem miért pattognak a microsoft miatt is, végre jó oprendszert csinálnának és perelik össze vissza. A Pdf integrálása is jó ötlet szerintem <#eljen><#levele>
© Gabe Dearborne2006. 09. 27.. 17:29||#23
Cseszhetik. Nekem a Norton vágta haza a gépemet úgy, hogy majdnem a szemétládában landolt. Azóta ne is halljak Symantecrõl.
© dara2006. 09. 27.. 15:45||#22
A Symantec egyre szánalmasabb. Sosem a saját sw-jük képességeivel kampányolnak, hanem a másokét mondják el minden szarnak. Abban meg egyetértek, hogy egy túlfújt, erõforráspazarló valamit "fejlesztenek", ami emellett még hulladék is.
© AgentKis2006. 09. 27.. 14:59||#21
"ha a bpterkep.index.hu nem lenne, sosem inditanék el IE-t 😊"

Egyetértek.

Próbáld ki ezzel: utvonal.bkv.hu (FF-en is megy és szerintem legalább annyira részletes)
© arty2006. 09. 27.. 10:07||#20
""A fejlesztõk közül leggyorsabban a Mozilla frissítette szoftverét"
Nem az a lényeg, hanem, hogy az aktuális rés foltozása mellett hány újat csináltak benne a nagy kapkodásban."

De, pontosan ez a lényeg. H egy kritikus hibát gyak. másnapra megoldottak! Hiba mindenhol van, de ez a hozzáállás szvsz igen dícséretes ...

ha a bpterkep.index.hu nem lenne, sosem inditanék el IE-t 😊
© Reznor2006. 09. 27.. 09:53||#19
Ha konkrétan a hírre kell reagálnom:

nincs biztonságos böngészõ, nem is volt, nem is lesz, mivel tökéletes ember sincs a földön.
© Reznor2006. 09. 27.. 09:51||#18
Én a symantecet nem kedvelem, mert kifejezetten lassúvá vált a gépem. Egy ideig zonealarmot használtam, mert végérvényben jó a tûzfal része, viszont a virnyákírtója és a spyware / stb szoftvere gagyinak tûnt nekem. Virnáykírtó szempontjából: talán a mc affee amit elõnyben részesítek, de ez sem tuti megoldás.

Mi maradt? A legegyszerûbb: router tûzfalának használata, a mögötte levõ gépeken meg semmi. Se tûzfal, se virnyákírtó, semmi. Egyszerûen így a leggyorsabb és eddig még minden oké volt. Persze lekopogom. Biztosan a routert tûzfalát is meg lehet hackelni.

Már vagy 20x mondtam különbözõ helyeken: nem az a feladat, hogy minél jobb szoftvereket készítsünk, hanem a támadások gyökerét kell megszûntetni.

Ez pedig már a TCP/IP-rõl szól, ezt kéne leváltani, ezt kéne helyrerakni. És akkor nem adna táptalajt az ilyen kártevõk szempontjából.