Berta Sándor

Élesedő német vita az internet ellenőrzéséről

Németországban egyre keményebb vita dúl a politikusok és a felhasználók között. Ennek oka, hogy előbbiek veszélyforrásként tekintenek a világhálóra, míg az utóbbiak szerint a politikusok finoman szólva nem gondolkoznak józanul.

Ehrhart Körting berlini szenátor az internetet csak "a terrorizmus távegyetemeként" emlegette, míg Uwe Döring schleswig-holsteini igazságügyi miniszter pedig korlátozná a titkosítóprogramok alkalmazását és fejlesztését. Mint ismeretes, korábban Wolfgang Schauble német belügyminiszter a Die Zeit című hetilapnak adott interjújában kijelentette, hogy vizsgálják annak lehetőségét, miszerint a jövőben szigorúbban ellenőriznék Németországban az online tartalmakat. Ezek a kijelentések azonban élénk vitát váltottak ki és a német internetezők szinte össztüzet zúdítottak az ügyben megszólalt politikusokra.

"Egyértelmű, hogy a politikusok nem értenek a legújabb technológiákhoz" - írta blogjában Mischka, aki szerint a világhálót egész egyszerűen nem lehet tökéletesen ellenőrizni. A blogger példaként említette a Philip Zimmermann által az 1990-es években kifejlesztett Pretty Good Privacy (PGP) nevű e-mail titkosító szoftvert, ami ugyan kivívta az amerikai hatóságok ellenszenvét, de mára a világ legelterjedtebb elektronikus levelezést titkosító alkalmazása lett.

Uwe Döring schleswig-holsteini igazságügyi miniszter ha tehetné, korlátozná ezeknek a programoknak vagy például az AN.ON anonim internetezését lehetővé tevő szolgáltatásának alkalmazását, mivel szerinte ezeknek a szoftvereknek a segítségével terroristák és bűnözők büntetlenül folytathatják titkos üzelmeiket. Michael Renzmann nyílt levélben válaszolt a miniszternek. "Amit Ön állít az felháborító, hiszen azt sugallja, hogy mindenki, aki ilyen programot vagy szolgáltatást használ az terrorista vagy bűnöző, mondván aki anonim szörföl, annak biztos van valami takargatnivalója. Ilyen alapon be kellene tiltani a nyilvános telefonfülkéket vagy a kártyás telefonálási lehetőségeket.

Egy másik blogger, Ker0zene szerint a politikusok elképzelései verbális ámokfutások. A naplóíró emlékeztet rá, hogy minden bizonnyal elfelejtették, hogy ilyen technológiákat alkalmaznak az online banki szolgáltatásokban vagy az internetes árveréseknél is. Az, hogy a terroristákat egy egyszerű tilalom nem fogja visszatartani a bűncselekmények elkövetésétől, az annyira világos, mint az, hogy mindenkinek joga van a magánélethez.

Claudius úgy vélte, nem érti az aggodalmakat, hiszen ma az állam úgyis másodperceken belül azt figyel meg és hallgat le, akit akar. A Feldpost nevű blogot vezető nő pedig kikérte magának, hogy Schauble vagy más politikus beleavatkozzon az életébe. "Schauble úr nem korlátozhatja szabadságjogaimat az interneten sem, akkor sem, ha mindent megpróbál ellenőriztetni. Én sokkal jobban félek a [terroristák helyett] a politikusok korlátoltságától." - írta a blogger.

Zenzizenzizenzic pedig "az internet a terrorizmus távegyeteme" fogalmat próbálta meg körülírni. "Legyen Ön is terroristatanonc. Tanulja meg hogyan tudja minél gyorsabban és hatásosabban eltüntetni a szabad demokratikus berendezkedést és hogyan félemlítheti meg minél hamarabb az átlagpolgárokat anélkül, hogy bepiszkítaná a kezét. Docenseink között van például Otto Schily és Wolfgang Schauble."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #18
    "de valamiért csak beletették azt a sunyi kitételt..."

    Amerikában minden hülyeségért lehet perelni, így védekezésképpen a cégek minden hülyeséget beírnak a dokumentációkba és szerződésekbe.
  • h4x0r #17
    Ha nézel egy tipikus német kereskedelmi csatornát, akkor láthatod, hogy a teljes német "kultúra" az USÁra hajaz. Az egyik a híradó, a másik, hogy a németek minden angol jövevényszót elég hamar beépítenek a nyelvbe (filmcímek, szakkifejezések, stb.).
  • s1lkforrent #16
    "Nem olyan biztos az."
    Persze bárki lehallgathatja a vezetékes/mobiltelefonodat, megnézheti az emailjeidet, poloskákkal és minikamerákkal kihallgathatja a legféltettebb titkaidat, sőt, kivihet a mezőre és ott addig kínozhat ameddig azt is bevallod amit el sem követtél. De ez nem törvényes.
    Viszont, ha feltelepíted a Messengert, akkor önként és dalolva kijelented, hogy a privát beszélgetéseiddel azt csinál az a külföldi cég, amit akar.
    S nem az a gond, hogy nincs alternatíva, hanem, hogy a többségnek a bibiről fingja sincs, így nem is néz más progi után.
    S bár nem valszeg nem fog minden beszélgetést elemezni az amerikai titkosszolgálat a MS-on keresztül(bár, ki tudja), de valamiért csak beletették azt a sunyi kitételt...
  • BiroAndras #15
    "A vezetekes vonalat csak az ember sajat allama hallgathatja le"

    Nem olyan biztos az.

    "Messenger eseten erre egy kulfoldi allam magancegenek is joga lesz."

    Joga lehet rá, de nem érdeke, és nincs is rá kapacitása.

    És persze szabad más klienst használni.
  • janos666 #14
    Kicsit félrevezető a cikk kisképe a főoldalon. Kicsit araboknak néznek ki...
  • kvp #13
    "Amikor bekötetsz egy vezetékes vonalat, ilyet nem kell aláírnod, mégis bármikor lehallgathatnak. Miben más?"

    A vezetekes vonalat csak az ember sajat allama hallgathatja le (ertsd: a rendorseg). Messenger eseten erre egy kulfoldi allam magancegenek is joga lesz. Innentol mar a sajat allamod sem tud megvedeni, mivel jovahagytad hogy biroi engedely nelkul is figyelhetnek mondjuk profitnovelesi cellal. Persze ha a sajat allam is rossz indulatu, akkor mar nem beszelhetunk demokraciarol es a kulonbseg tenyleg eltunik.
  • Cat #12
    Amikor bekötetsz egy vezetékes vonalat, ilyet nem kell aláírnod, mégis bármikor lehallgathatnak. Miben más?
  • torjoz #11
    Az a legnagyobb bajom, hogy nem csak a németeknél ilyen agyatlanok a politikusok, vagy az USA-ban, hanem nálunk is sikerül mindíg összegyűjteni 1 országháznyi barmot(tisztelet a kivételnek, csak az a baj, hogy ők vannak kevesebben) !
  • junior117 #10
    "Én sokkal jobban félek a [terroristák helyett] a politikusok korlátoltságától." - írta a blogger."
    nem alaptalanul...
  • neevous #9
    Egyszer rászántam az időt és elolvastam a Windows Live Messenger nyilatkozatát(amit telepítésnél el kell fogadni)és az van bele írva, hogy beleggyezek abba, hogy figyelhetik a beszélgetéseimet. Ezt nekik: