Berta Sándor

Szigorúb­ban ellen­őriz­nék Né­met­ország­ban az internetet

Wolfgang Schauble német belügyminiszter a Die Zeit című hetilapnak adott interjújában kijelentette, hogy vizsgálják annak lehetőségét, miszerint a jövőben szigorúbban ellenőriznék az online tartalmakat.

A politikus szerint csak idő kérdése volt, hogy Németországban is megjelenjenek a terroristák, hiszen a terrorizmusnak nem szabnak gátat az államhatárok. Mint ismeretes, Németországban nemrég két esetben is megpróbáltak felrobbantani regionális vonatokat, azonban a bombák nem léptek működésbe, a gyanúsítottakat pedig azóta letartóztatták.

Schauble szerint ezek az események is rámutattak arra, hogy erősíteni kell a világháló ellenőrzését. Ehhez elsősorban nyelvi szakértőkre van szükség, akik ismerik az adott nyelveket (arab, farszi stb.), hiszen csak így deríthetők fel időben azok a fórumok, ahol a terroristák vagy a terroristagyanús személyek megfordulnak és egymással kapcsolatot tartanak. Egyelőre még nem tisztázott azonban, hogy milyen oldalakat és fórumokat figyelnének, illetve hogy ezek az intézkedések mennyiben érintenék az átlagfelhasználók internetezési szokásait.

Szintén az internet ellenőrzésének szigorítását szorgalmazta a Heise német hírportál által idézett Konrad Freiberg, a Német Szövetségi Rendőrség Szakszervezetének elnöke is. "Az internet egyre nagyobb szerepet játszik a kommunikációban" - nyilatkozta a szakember.

Kérdéses azonban, hogy ezek az ellenőrzések hogyan valósulnának meg. Ugyan a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) már dolgozik egy olyan központon, ami a hálózati nyomozásokkal kapcsolatos adatokat gyűjtené össze, illetve a jelenlegi törvények lehetővé teszik például a terroristagyanús személyek e-mail forgalmának ellenőrzését is. Azt ugyanakkor Konrad Freiberg is elismerte, hogy a legnagyobb problémát valóban az a belügyminiszter által is megjegyzett hiányosság jelenti, miszerint kevés olyan német rendőr van, aki egyszerre értene az internethez és még az arab vagy más nyelvekkel is elboldogul.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Praetor #18
    A merényletek célja, hogy az európai lakosság összeszarja magát a félelemtől és boldogan meneteljen Bushbácsi által indított terroristaellenes keresztesháborúba.

    Ennek hatására az emberi jogokat megnyirbálják, amit csak lehet ellenőrzés alá vonnak, és olyan rendőrvilág lessz majd itt, mint amit nem látott még a Föld. A náci és komcsi világ ehhez képest még csak demóverziónak is kevés.

    Valakiknek nagyon érdekükben áll, hogy minnél előbb ez legyen, és ezért szítják itt-ott a hangulatot, + fizetnek meg tenoristákat a szarkeverésért. Állítom, hogy az utóbbi 15 év merényletei közül max 10-20% volt tisztán vallási alapú.
  • metaljesus #17
    szerintem elég gyakran magára vállalja valamelyik terrorszervezet (persze nem midnen esetben), csak azért tűnik kevesebbnek, mert a híradások a merényletek után pár órával úgy kezdődnek: "még egyetlen szervezet sem vállalta magára az akciót". és az emberekben az marad meg, amit először hallanak (sokszor volt ez a libanoni-izraeli háború alatt is: ha elsőre azt mondták, hogy 60 halott, akkor az maradt meg az emberek többségében, még ha végül ki is derült, hogy csak 4-en vesztették életüket.)
  • HUmanEmber41st #16
    Ha hinni lehetne a politikusoknak és a sajtónak, akkor ugyebár Oszama miatt szállták meg Afganisztánt . A mai napig is keresik ( állítólag) mindenféle barlangokban.. A hogyan ezt a Mladicsot is ( vagy Vladicsot?) aki ugyebár a szerb ( agresszor és népirtó) hadsereg parancsnoka volt. Az EUba sem engedik be Szerbiát addig, míg bíróság elé nem állítják. Namost őt otthon nem bírják elkapni a szerbek, vajon mire számítanak az ameriakiak egy olyan helyen, ahol nem nagyon szeretik őket???
    A terrorizmus ellen fegyverekkel, hadsereggel nem lehet harcolni.
    Viszont az is érdekes, h ezek a "terroristák" soha sem jelentik be, h mi is a követelésük, és egy szervezet sem vállalja sosem magára a robbantásokat.
    A Vörös Brigádok idejében szinte hetente volt valami merénylet, de előtte általában volt bombariadó ( a civilek kímélése miatt) és utána a sajtónak valami közlemény, h miért is történt.( a merénylet)
    Manapság mindezek hiányoznak, csak arab nevű terroristák robbantanak ( vagy próbálkoznak) teljesen névtelenül és céltalanul.
    Ez számomra nagyon érdekes..
  • Csukii #15
    ...a nagy testvér figyel téged,
    a hangja Rád szól a falakból....
  • princza #14
    "Egyelőre még nem tisztázott azonban, hogy milyen oldalakat és fórumokat figyelnének, illetve hogy ezek az intézkedések mennyiben érintenék az átlagfelhasználók internetezési szokásait."

    Oldalakat és fórumokat? Ne mán, ha én értelmes terrorista lennék bazi nagy titkositás mellett saját levelező klienst használnék.
    Lejzem, ha, ha, ha.
    Ennyire nem lehetnek barmot a politikusok.
    Vagy mégis :)

    De lehet, hogy ez csak egy indok, hogy mindenkit jól megfigyeljenek!

    Igaz a Gmail miatt senki sem pampog, pedig a Googla is belepillanthat a levelekbe, ha jol emlexem.
  • metaljesus #13
    ""Az internet egyre nagyobb szerepet játszik a kommunikációban" - nyilatkozta a szakember."
    hát asszem elmegyek én is szakembernek ha jól megfizetik :D
  • metaljesus #12
    meg is írták, hogy a "merénylők ügyetlenségének köszönhető, hogy július végén nem robbant fel egy-egy bőröndbe rejtett pokolgép két vonaton Dortmundban, illetve Koblenzben." úgyhogy igen, elég amatőrök voltak :)
  • avman #11
    ja. az agresszió agressziót szül. csak épp az agresszor szerepében vagy eltévelyedve.
  • avman #10
    azér' megkérdeznék én egy írt embert a 20-as évekből, mégis mi a véleménye arról, h Írország egy terrorista szervezetnek köszönheti az 1922-ben kikiáltott függetlenségét, és h a terrorizmus milyen elítélendő, csúnya, emberiségellenes dolog. mellesleg a gerillaakciókat is mennyire szeretik összemosni a médiában a terrorista cselekménnyel. ha katonákat robbantanak fel egy megszállt országban egy irreguláris hadsereg tagjaiként, akkor az biza gerillaakció, ha a fene fenét eszik is. és ezt nem azért írtam le, mert hiszek az iszlám dzsihádban, hanem mert ugyanúgy hánynom kell attól, ha a gazdasági érdekekért halnak meg emberek, mintha valami vallási elképzelés miatt.
  • Morden23 #9
    A háború ellen ugyanúgy pampogtak az EU-ban, legfeljebb nem Madridban, vagy Londonban.

    Lásd még Bush legutóbbi kirándulását errefelé. És itt nem csak pár amerikaellenes tejfelesszájút, hanem politikusokat láttál pampogni.

    Amúgy valóban így van. Ártatlanok lemészárlása sosem lehet megoldás. Példának lásd a Délszláv válság alatti hídbombázásokat, amikor görögtűzként potyogtak alá a civilek.
    Szóval az éremnek két oldala van, és mind a kettő minimum ugyanannyira ocsmány.