Berta Sándor

Már tesztelhető a Jamba zeneletöltő oldala

A Jamba jött, látott, ám az még kérdéses, hogy meg tud-e maradni a zenei letöltések piacán. A cégnek ugyanis nemcsak konkurenseivel kell megküzdenie, de először ki kell vívnia a felhasználók elismerését is.

Korábban még úgy tűnt, semmi sem lesz az ambíciózus tervekből, hiszen legutóbb még arról szóltak a hírek, hogy az új portál beindítása csúszhat. Nos, komoly késésre nem került sor, a csengőhang-letöltésekkel hírnevet szerző Jamba cég gond nélkül be tudta indítani zeneletöltő oldalát.

"A felhasználók választhatnak: vagy 1,29 eurót fizetnek bármelyik dalért, vagy kiváltják a 14,95 eurós havi bérletet. Utóbbiért annyi dalt tölthetnek le, amennyit akarnak. Azonban nyomatékosan felhívjuk az emberek figyelmét, hogy a hónap letelte után a letöltött számok már nem lesznek meghallgathatók" - tájékoztatta a közvéleményt hamburgi sajtótájékoztatóján Markus Berger de Leon, a Jamba ügyvezető igazgatója. A szakember elmondta, hogy a kiválasztott zeneszámokat le lehet tölteni számítógépre, de mobiltelefonra is. Ehhez csupán annyi kell, hogy a dalok megvásárlása előtt telepíteni kell a Jamba szoftverének megfelelő verzióját.



Az ügyvezető hozzátette: a kísérleti szakasz lezárultát követően idén szeptembertől közel 500 000 dalt lehet majd letölteni. A Jamba elsősorban az Universal és a Sony BMG kiadókkal működik együtt, de folyamatosan bővíteni akarja kínálatát. "Biztosak vagyunk abban, hogy megfelelő módon meg fogjuk tudni védeni a művészek szerzői jogait" - mondta Markus Berger de Leon. Tény, hogy a legnagyobb konkurensnek számító iTunes 30 centtel olcsóbban kínálja a dalokat, azonban az ott megvásárolható zeneszámokat csak az iPodon lehet lejátszani, míg a Jambánál letöltött dalokat bármelyik, a Windows Media Player 10-es verziójával kompatibilis MP3-lejátszó készüléken meghallgathatjuk.

A tervek szerint még az idén öt másik országban is megnyitná zeneportálját a Jamba, az angol nyelvi területeken azonban az online boltok neve Jamster lesz. A Golem német híroldal információi szerint ugyanakkor nem igazán jó pont, hogy az új szolgáltatást jelenleg csak és kizárólag a Nokia N70-es, N80-as, N91-es, 6680-as, 6630-as és 3250-es modellekkel lehet igénybe venni.

A site úgy értesült, lesz egy harmadik konstrukció is, a Flat 20, amelynek a keretében egy hónap alatt húsz zeneszámot lehet majd megvásárolni 4,99 euróért.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Owert #29
    gát. ha csngőhengot akarok, go letöltés mp3-ban és használat csengőhangként
  • arty #28
    hudejo, h nincs mobilom :D
  • lpmaskmancick #27
    ez cigányság,tudja mikor szedek le ilyen szarságokat,inkább akkor ott a dc,a limewire, meg a bittorrent :D
  • safet #26
    csa cumi
  • Tetsuo #25
    Tuti életképes a vállalkozás, hiszen sok hülye ember van a Földön.
  • yves #24
    Mit nem értesz? Ilyen létezik.

    https://webshop.t-mobile.hu/webapp/wcs/stores/CCServiceDisplayCmd?catalogId=2001&storeId=2001&productId=27774&langId=-11&parent_category_rn=2594
  • Aramir #23
    Nemnézett be semmit, inkább tudatlan vagy, ha nem tudsz az emelt díjas sms-ek azon fajtájáról, ahol pont te fizetsz a kapott sms-ért.
  • #22
    Nem néztem be, fogadott emelt díjas SMS-ről van szó, amit néhány cég előszeretettel használ...
    előző hozzászólásomban annyit pontosítanék, hogy a fogadott emelt díjas SMS-t kell letiltani.

    nézz utána, ha nem hiszed, hogy van ilyen:
    http://forum.terminal.hu/viewtopic.php?t=27839&postdays=0&postorder=asc&start=0
    vagy
    http://prohardver.hu/c.php?mod=20&id=1209
  • Gerygrey #21
    Jamba toplistára elég ránézni és megállapítható hogy milyen agyhalott az átlag felhasználói tábora... Pussycat Dolls, Crazy Frog és a többi igénytelen szemét viszi a prímet. Ráadásul hülye ismerősöm töltött le tőlük valami szart és nem tudta továbbküldeni se BT-n se infrán. Fasza, fizet érte és még szar is :) jut eszembe, nekem a p900-ra van DC++ kliensem, nem túl gyors GPRS-en de jól használható
  • orangez #20
    Kapott smsektől "felduzzat"? Valamit benéztél de nagyon :D