MTI

A telefonálás a céges IT kiadások legnagyobb része

A vállalatok informatikai és távközlési (IT) kiadásainak legnagyobb része a hangalapú kommunikációhoz kötődik, amelynek lefaragása jelentős versenyképességi tényező - mondta Dankovics Tamás, a Nokia Hungary Kft. üzletfejlesztési vezetője kedden az Avaya Magyarország Kft.-vel közösen rendezett sajtótájékoztatón Budapesten.

Utalt a Strategy Analytics nemzetközi piackutató vállalat tavalyi felmérésére, amely szerint a cégek IT kiadásaik 25 százalékát költik telefonálásra. Hiába terjednek ugyanis a belső munkahelyi telefonos rendszerek, az emberek munkaidejük 40 százalékát nem az asztal mellett töltik, ráadásul hívásaik 22 százalékát mobiltelefonokról bonyolítják akkor is, ha asztaluknál tartózkodnak, ami többletteher a cégek számára.

Gáll Tamás, a kommunikációs hálózatokkal foglalkozó Avaya magyarországi leányvállalatának kereskedelmi igazgatója az MTI-nek elmondta: a cég most piacra kerülő termékei - vezeték nélküli belső interneteshálózaton kapcsolódó mobiltelefonok és asztali telefonok rendszerei - azt célozzák, hogy az irodai melléken a dolgozókat el lehessen érni bárhol is legyenek és az a lehető legkisebb költségekkel járjon. A kereskedelmi igazgató bízik abban, hogy a távmunka lassú bővülésével az Avaya növelheti piaci részesedését. Az új megoldások nagy része Nokia mobiltelefonokkal valósul meg.

Gáll Tamás becslése szerint az Avaya piaci részesedése a vállalati telefóniát tekintve 45 százalék, vállalati ügyfélszolgálati rendszerek területén pedig 60-70 százalék. Az amerikai multinacionális cég forgalmi adatokat helyi szinten nem közöl. A kereskedelmi igazgató annyit árult el, hogy amíg a nagyvállalati piacról származó termékbevételek nem nőnek dinamikusan, addig a kis- és közepes vállalati piacon a forgalom megduplázódására számítanak az idén.

A cég bevételén belül 60-40 százalékot tesz ki a termékek és a szolgáltatásokból származó forgalom aránya. Az Avaya Magyarország Kft.-t öt éve alapították, előtte a cég a Lucent Technologies cégének leányvállalataként Lucent Technologies Szolgáltatói Hálózatok Kft. néven működött.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • irkab1rka #2
    Amúgy meg bullshit. havi 3.5 -ért a csoportba irányuló hivások ingyenesek, a bérelt vonal meg kb fél milla. Mondjuk lehet, hgoy a video konferenciához nem lesz elég, de majd szólok.
  • irkab1rka #1
    "A vállalatok informatikai és távközlési (IT) kiadásainak legnagyobb része a hangalapú kommunikációhoz kötődik,"

    a meetingek :))))) ezt nem tudtam kihagyni :))))