SG.hu

A BAR-Honda teszteli az Avaya és a Nokia új fejlesztését

A Forma-1-es csapat próbálja ki elsőként az Avaya és a Nokia közös fix-mobil kommunikációs fejlesztését.

Az alkalmazás összekapcsolja a vezetékes infrastruktúrán működő IP-alapú telefónia megoldást a Nokia 6630-as smartphone készülékekkel, ami gyorsabb és hatékonyabb kommunikációt tesz lehetővé. A BAR-Honda mérnökeinek és technikusainak vezetékes és mobil hívószámaik egyetlen készüléken csörögnek, ezért nem fontos, hogy a pálya szélén éppen hol tartózkodnak, sőt, gyorsabban jutnak szükséges adatokhoz.



A BAR-Honda hat hónapja váltott IP-alapú távbeszélő rendszerre. A vállalkozás most arra törekszik, hogy technológiai előnyét még jobban kiterjessze és kipróbálja az Avaya-Nokia fix-mobil konvergencián alapuló kommunikációs alkalmazását a következő tizenkilenc autós világversenyen. A vezetékes-mobil konvergencia próbájára, mely augusztusban zárul le, a cég 86 ezer négyzetméteres csapatirányító központjában, az angliai Brackleyben rendezkedtek be. A próbaüzemben 20 dolgozó vesz részt a vállalkozás összes tevékenységi területéről, a pálya mentén dolgozó csapatok tagjai közül csakúgy, mint az üzemi dolgozók közül.

A próbaüzemről David France, a BAR-Honda informatikai vezetője a következőképpen nyilatkozott: "még az év elején álltunk át az IP-alapú távközlés alkalmazására, azóta pedig jelentős időmegtakarítást tudtunk elérni a csapattagoknál és a partnereinknél a jobb kommunikációnak köszönhetően. A próbaüzem időben egybeesik az előttünk álló rendkívül megerőltető verseny- és tesztprogrammal, ezen belül a Brit Nagydíjjal Silverstone-ban, emellett pedig segít, hogy az olyan funkciókkal, mint az 'egyetlen telefonszámon' megvalósuló fix-mobil kommunikációs alkalmazás, hatékonyabbá tegyük a működésünket, hiszen közel fél napot tudunk megtakarítani az egyes nagydíjaknál a felkészülések kommunikációs költségei terén."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!