Gyurkity Péter

Zune néven jön a Microsoft zenelejátszója

A szoftvercég első alkalommal nyilatkozott a hordozható zenelejátszó közelgő megjelenéséről. Egy egész termékcsaláddal szeretnék felvenni a versenyt az Apple jelenlegi uralmával szemben.

Az első félhivatalos információk a frissen útnak indított internetes naplóban jelentek meg, amelynek szerzője maga is a Zune projekten dolgozik. A bejegyzésből kiderül, hogy a hordozható zenelejátszó piacra dobása csak az első lépés, és a vállalat - szokásához híven - egy több területet felölelő egységes megoldáson dolgozik, amely eséllyel szállhat szembe az Apple fejlesztéseivel. A Zune név alatt videólejátszó és minikonzol megjelenésére is számíthatunk.

A Billboard által készített interjúban Chris Stephenson, az MSN szórakoztatói részlegének marketingigazgatója elárulta, hogy a stratégia egyik legfontosabb pillére a különböző eszközök összekapcsolásának lehetősége. A zenelejátszó mellett ugyanis hordozható videólejátszó és egy minikonzol érkezőséről is szó esett, bár a terméklista még nem végleges, így ezekről nem tudhatunk meg részleteket. Az biztosnak tűnik, hogy az elsőként megjelenő iPod-ivális merevlemezzel és Wi-Fi csatlakozóval érkezik, bár azt még nem tudni, hogy ez utóbbit a Microsoft pontosan milyen módon hasznosítaná.

Több lehetőségről is folyik a vita, ezek között említik az azonos helyen található készülékek közötti tartalommegosztást, és természetesen a központi tárhelyről történő közvetlen (és fizetős) letöltéseket. Stephenson elmondása szerint az internethozzáférésre mindenképpen szükség van, mivel a szolgáltatást idővel egyéb eszközökre is ki szeretnék terjeszteni és egy olyan termékcsalád jönne létre, amely ötvözné a MySpace, az iTunes, valamint az Xbox Live előnyeit. A támogatott készülékek között szerepelne az Xbox 360, a már említett Zune család, a Windows Media Center operációs rendszert futtató PC-k, illetve a Windows Mobile-on futó telefonok.

A nagyobb kiadókat már tájékoztatták a fejlesztésről, ám azt egyelőre tagadják, hogy bármilyen megállapodást kötöttek volna a licencdíjakról. Az igazgató vélekedése szerint a költségek az Xbox 360 rajtjával érnek majd fel, vagyis elérik az 500 millió dollárt - az első készülékek még az idei év vége előtt, kiterjedt reklámhadjárat keretében rajtolnak el. A kinézetről ezúttal nem esett szó, így nem tudni, hogy a korábban napvilágot látott kép megfelel-e a valóságnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tiberius B #20
    Zune? Ezt komolyan gondolják?
  • Neerpelt #19
    "SŐt még szoftverekben is alakít jókat. Pl a programozós cuccai igen jók. Csak a nagyátlagnak készült cuccokkal van baj, mert azt is túl jóra akarják."

    Akkor kérlek magyarázd meg nekem, hogy hogy lehet az, hogy az Apple iTunes sokkal tisztább hangminőségben játsza le a különböző formátumú/helyről letöltött zeneszámokat?
    Szerintem a Microsoftnál a design részleg jobban működik, mint a programozási
  • nedudu #18
    Vagy a szokásos marketing gépezet...
  • junior117 #17
    kiváncsi vagyok rá.majd ár/minöség fogja eldönteni:)
  • asysoft #16
    Számomra a T|E is nagy volt, főleg akkor éreztem, mikor ültem, feszült a zseb (pedig elég nagy volt az akkori nadrágomé, discman is belefért:D)... Bár kisebbnek éreztem, mint az iPaq 1940-t most. Mindkettő zajos volt, utóbbi tán torz is, bár ez mintha javult volna (vagy csak hozzászoktam?:)).
    Lényeg, hogy a szememben a PDA-k mp3 lejátszása olyan, mint a mobilban a kamera: (általában) nem túl jó minőségű, de néha jól jöhet:)
  • Caro #15
    Embere válogatja :)
    A hangminőségről egy érdekes sztori:
    Jelenleg a Palm eszközeire folyamatban vannak linux portok(www.hackndev.com).
    A T|X-nél már van hang, leszeded az alsa-utils-t hozzá, és az alsamixerrel tudod állítgatni.
    PalmOS-ben 1 azaz 1 db hangerőszabályzó van.
    De a Wolfson chip sokkal többet is tud! És ezek az alsamixerben mind szépen mennek.
    Külön lehet állítani a külső hangszóró hangerejét, külön a fejhallgatóét, és olyan tök jó kombinációkat is lehet használni, mint headphone+külső hangszóró együtt.
    PalmOS-ben ritka gagyi a fülhallgató kimenet. Zajos. Akkor is, ha nulla a hangerő, mert gondolom a headphone hangereje jól fel van csavarva maxra.
    Itt viszont simán lejjebb vettem a headphone hangerejét, és láss csodát, megszűnt a sistergés, és nagyon szépen szólt, sokkal szebben mint előtte.
    Szóval lehet nem is a hardver szar rajtuk, hanem a szoftver :)
    És azért olyan nagy helyet nem foglal el. Ez a T|X különösen nem. Nem sokkal nagyobb egy iPod-nál. Csak az hosszúkás, ez meg nem annyira, és egy nem is olyan túl nagy zsebben is simán elfér.
  • asysoft #14
    De azoknak nem túl jó a hangminősége, illetve nagyok:)
  • Caro #13
    Én spec egy PDA-ra szavazok.
    Én spec. a Palm T|X-re. :)
  • Lenny #12
    Minden MS fikkantó bekphassa' ! (A win nekem sem s szívem csücske , jobb lenne ez mac, de ez van...) Nekem a design is bejön. Az iPod-ot meg utálom, már csak azért is mert mindenki azt futtatja. Buta egy szerkezet az... És még drága is..
  • HUmanEmber41st #11
    Látszik, h a magyar világhatalom, mivel a lejátszó nevét is a magyar zene szóból torzították :) :) :) :)