SG.hu·

Robotokhoz fejleszt szoftvert a Microsoft

A cég bejelentette a Robotics Studio elkészültét, amely egységes fejlesztői környezetet kínál a robotokat fejlesztő, illetve azokat alkalmazó kutatóknak és vállalatoknak. A cél a szoftverfejlesztés megkönnyítése.

A hivatalos bejelentésben a fejlesztői környezet előzetesének elkészültéről olvashatunk. A Robotics Studio a diákok, üzleti fejlesztők és műkedvelők dolgát hivatott megkönnyíteni, mégpedig egy egységes platform kialakításával, amely a játékoktól a hasznos eszközökön át a futószalagnál alkalmazott robotokig leegyszerűsíti a szoftverfejlesztést, illetve a vezérlést.

A csomag három kulcsfontosságú területre koncentrál. Az első a robotoknál felhasznált alkalmazások fejlesztése, a második az eszközök, robotkarok vezérlése, amelyet webalapú és windowsos szoftverekkel végeznek, míg a harmadik a háromdimenziós modellekkel lefolytatott szimuláció. Ez utóbbi az Ageia segítségével készült, amelyet már jó ismerünk a fizikai processzoros megoldásáról. Nem túl meglepő, hogy a fejlesztésben nagymértékben támaszkodtak a saját termékekre, így az érdeklődők a Visual Studio és Visual Studio Express, valamint a JScript és a Microsoft IronPythonnál megszerzett tapasztalatokra is támaszkodhatnak.

Néhány nagyobb cég és oktatási intézmény máris jelezte érdeklődését a csomag iránt: a LEGO Group és több amerikai egyetem megtalálható a partnerek között, de Európából és Ázsiából is több érdeklődő jelentkezett. Tandy Trower, a Microsoft Robotics Group igazgatója a számítástechnikai jövőjének egyike zálogaként írta le a területet, amely az elkövetkező években óriási növekedésen mehet keresztül. Várakozásuk szerint a még mindig gyerekcipőben járó ágazat 5-10 év alatt több milliárd dolláros piaccá bővülhet.

Az ingyenes technikai előzetes már letölthető a cég oldaláról. A végleges verzióról még nem beszélnek, így ennek megjelenési időpontja sem ismert.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© BiroAndras2006. 06. 26.. 13:16||#16
"Kiváncsi lennék arra a driver modellre amiben nem lehet szart irni"

Nem arról van szó, hogy nem lehet szart írni, hanem hogy sokkal jobban viseli a rendszer a driver hibákat. Nem lesz belõle feltétlen kékhalál, és ha mégis, akkor megmondja, hogy melyik driver a ludas.
© BiroAndras2006. 06. 26.. 13:14||#15
"Az viszont, hogy tûzfal nélkül mindenfélét összeszedhet."

Ezért van benne integrált tûzfal. A linuxban is van hasonló.

"Hogy akkár böngészés közben kérdés nelkül kaphat "szépeket", az már az XP/IE hibája!"

Az IE6 valóban elég lukas, de elég öreg is már. Majd a 7-est kell nézni.

"Ezért hagy legyen már követelménye egy vírusnak ,hogy csak futatható állománybol, csak rendszergazda tudja telepíteni, ha elindítja, és az inditást explicite kelljen kérnie."

A Vistában pont ezért alapból nem rendszergazdaként fut a júzer.
© turul162006. 06. 23.. 12:51||#14
Kiváncsi lennék arra a driver modellre amiben nem lehet szart irni 😊. Ha mégis lenne ilyesmi az nagy esélyel vissza fogná a teljesítményt. Én szerintem bármelyik driver modelben tudok pl. 0-val osztani, random címre irni, végtelen ciklust, vagy erõforrást felzabálni...
© dez2006. 06. 23.. 12:31||#13
Azért mégiscsak megváltoztatták a Vistában a driver modellt... 😊

Amúgy appok is szépen meg tudják dönteni az XP-t, ha nagyon akarják. Még jó, hogy csak úgy magától nem fagy már le, mint 1-2 korábbi Win. 😛
© turul162006. 06. 23.. 09:43||#12
XP -már valóban elég stabil, el kell ismerni.
Buta user feltesz egy buta programot/drivert, vagy butaságot állít be, az nem az XP hibája.
Az viszont, hogy tûzfal nélkül mindenfélét összeszedhet. Hogy akkár böngészés közben kérdés nelkül kaphat "szépeket", az már az XP/IE hibája!
Ezért hagy legyen már követelménye egy vírusnak ,hogy csak futatható állománybol, csak rendszergazda tudja telepíteni, ha elindítja, és az inditást explicite kelljen kérnie.
© BiroAndras2006. 06. 23.. 08:50||#11
"fúúú menyniszer lefognak fagyni ezek a robotok"

El kéne már felejteni ezt a lefagyásos mítoszt. Az XP óta a win stabilitása semmivel se rosszabb a linuxénál.

"mikor majd bejön a kék háttér a robiknak és error error ezt fogja nyöszörögni a robot szóval jaj"

Otthon lassan 5 éve van XP, és ezalatt max. 3x láttam kékhalált. És azok is hibás hardver, vagy driver miatt voltak, és a cseréjük megszüntette a problémát.
© intrex2006. 06. 23.. 07:20||#10
Nem értem a cikket, nem találom azt a részt, ahol kitérnek arra hogy a microsoft le akarja gyalázni a többi céget, akik robotokhoz fejlesztenek szoftvereket. Pedig a cél ez, világuralomra törni a robottechnikában is.
© moricka2006. 06. 23.. 07:04||#9
na majd amikor az ebédhez húst vagdaló robot lefagy kék képernyõvel és lekaszabolja a családot, akkor lesz ám jó világ az MS-nek 😊
© Tripax2006. 06. 22.. 23:01||#8
Tetszik a képen látható robot, olyan retró 60- as 70- es érzésem lett. És szerintem férfi... honann tudom? Rá van írva hogy, Sanyó. 😊
© Caro2006. 06. 22.. 21:44||#7
Ja, és ezt a "microsoft sam" hangján fogják mondani 😄