Gyurkity Péter

Összeolvad a Microsoft és a Yahoo azonnali üzenetküldője

A tervnek megfelelően a két cég elkészítette az azonnali üzenetküldő hálózatukat egyesítő új szolgáltatást, amely lehetővé teszi a közös azonosítást. A turmixtól mindkét oldalon a népszerűség megugrását várják.

A hivatalos közlemény a nyilvános bétateszt elindulásáról tudósít, amelyre még mindenképpen szükség van a végleges verzió beindítása előtt. A Windows Live Messenger és a Yahoo! Messenger egyesítése révén mintegy 350 millió felhasználó lesz része a közös hálózatnak, így a világ legnagyobb azonnali üzenetküldő közössége jöhet létre.

A nyilvános, ám korlátozott bétára a két alkalmazás saját honlapján iratkozhatunk fel, amennyiben a közleményben felsorolt 19 országból próbálkozunk. Magyarország sajnos nem szerepel a listán, Európát is mindössze hat állam képviseli, amennyiben Törökországot is ide számítjuk. Az új szolgáltatás lehetővé teszi a közös címlisták, emotikonok (szmájlik), állapotjelzők használatát, és ami még fontosabb, egyetlen belépő névvel és jelszóval vehetjük igénybe mindkét hálózatot. Blake Irving, a Windows Live Platform részlegért felelős alelnök úgy nyilatkozott, hogy nem volt könnyű megteremteni a teljes interoperabilitást, mivel igen bonyolult technikai problémát kellett legyűrni.

A különböző azonnali üzenetküldő hálózatokat összekötő alkalmazásokból nincs hiány, elég csak a Trillian, vagy a Miranda példáját említeni. Ezen alkalmazások szintén lehetővé teszik a közös címjegyzék és kezelőfelület használatát, ám mindegyik hálózatba külön be kell jelentkeznünk, hiszen a szolgáltatásokat nem egyesíthetik. Mindenesetre igencsak jól jöhetnek, főleg, ha ismerőseink több különböző hálózatot használnak.

Lehetőségként említették újabb szereplők csatlakozását a kezdeményezéshez, amelyek közül a jól értesültek leginkább az AOL részvételére kíváncsiak. Ennek valószínűségét nem is tagadták a két cégnél, ám részleteket nem árultak el azon kívül, hogy további érdeklődők jelentkezésére számítanak, vagyis a kompatibilitási lista tovább bővülhet. Ez leginkább a Google Talk térnyerése ellen irányul, hiszen az újdonsült partnerek leginkább a keresőcégtől tartanak, már ami jövőbeli terveik végrehajtását illeti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • joofiu17 #31
    Hat mi igaz az igaz, de a betajuk nagyon nyomi meg... jah es szerintem a google ugyis fog hoditani...
  • noss #30
    igen, a Skype az eBay-é!

    azok, akik már temetik a google im-ét: a GoogleTalk még béta, ha letöltöd és használod, akkor inkább vagy teszter mint felhasználó, ugyanis még nem adták ki!
    nem hülyék a google-éknál, nem véletlenül fejlesztik, és nem véletlenül nyilvános a bétája sem. folyamatosan figyelik az életképes dolgokat, halott projektbe nem ölnének pénzt.
    -mivel a cset része jabber-en alapul, bármilyen jabber-klienssel elérhetőek a g.talkos ismerősök...
    -akinek gmail-es címe van, az pedig simán csetelhet a böngészőjéből is egy gmail-es/googletalk-os ismerőssel, szal elég jól integrált a cucc.
  • noss #29
    (véleményem elsősorban a kliensekről)
    haveri körben nemrég vezettem be a googletalkot, mer kényelmes, eccerű és fasza, eddig skype volt, ami okosabb ugyan, de nem oly' kényelmes.
    előbbi még béta, de utóbbinak is vannak bőven hiányosságai (pl mindkét fél online, de néha csak megcsörgetéskor küldi el a csetes üzenetet)

    m$n elvből nem, max néha felnézek rá gaimmal.
    ez utóbbi is kényelmetlen. yahoo, icq cucca szintén gáz, akárcsak trillian és társai.

    (m)irc kényelmetlen, ha nincs mindig duma (+ server split), pedig jó nagyra duzzasztottam annó a scriptemet benne.
  • KDOG #28
    offloine üzenet ? hogyne tudná ;)
  • quack #27
    megmondjuk benne van alapból a vindózba, szerintem ez kulcsfontosságú...
  • Mice #26
    átláthatóság:S
    na ezzel nem tom mire gondoltál, de ha vmit azt mondjuk mindig szerettem az ms termékekben, hogy ha angol verziót raktál fel minden mindig abban a menüben volt ahol kellett lennie. icq-nál pl a userdetailekhez is ide kattints-odakattints...szerintem az ms menük jó helyen vannak
  • Mice #25
    személy szerint engem az icqtól az zavart el elég hamar, hogy bezabálta a gépet erőforrásilag, kiakadt a hüvelyujjam az alt+s-től (bár talán lehetett tiltani vhol a menüben, hogy az enter ne sortörés legyen hanem send), béna emótjai voltak, és bár az xtraz-os még csak csak gyorsabb volt, de annak meg a felülete volt egy gány, no meg ne hagyjuk ki az agyba főbe reklámot.

    szerintem az msn a tempójával és a messenger plus miatt terjedt el (reklámtiltás, státuszmessage variálhatóság, emótok, ill, hogy nem szabták meg hogy nézzen ki a csevegő progi úgy át lehetett gyúrni)

    ja meg icq-hoz még egy negatív, hogy k.soxor törték őket és gondolom emiatt sem kedvelték annyira.

    én bár használtam egy ideig de sose szerettem

    ja, meg gondolom az msn-nél még amiatt is megugorhatott a usage, hogy builtin (tényleg, ezért még nem perelték be??:P) egy-egy resetup után nem kellett senkinek semmit telepíteni, ráadásul egy bekorlátozott xp-n ahol nincs setupjogod is tudtad futtatni a winmessengeres részét
  • Gerygrey #24
    Én Agile Messengert használok, ez egy Symbianos IM progi, de láttam PC-re is hasonlót. Egyszerre be tudok vele jelentkezni ICQ-ra és MSN-re is, oszt' kész, onnantól már mindegy ki melyik hálózaton van, egy ablakban látom az ICQ-s és MSN-es contactjaimat.

    Egyébként nem tudom felfogni hogy az MSN Messenger népszerűsége miért ugrott így meg az utóbbi években? 5-6 évvel ezelőtt még az ICQ volt a "menő", de jogosan, hiszen sokkal könnyebben kezelhető, többet tud (ilyen alapfunkciókat is beleértve mint üzenetküldés offline usernek, szégyen hogy az MSN ezt nem tudja) és átláthatóbb mint ez az M$N fos. Mégis, manapság már mindenkinek MSN-je van, ICQ-t alig használ valaki, de miért?
  • kay3 #23
    Az lenne esszeru ha megoldanak hogy mindket cimedet ismerok megjelennek a partnerlistadban, tehat beallithatod a cimeidet es egyszerre mindegyikkel (virtualisan minddel, valojaban csak egy kapcsolat lenne) bejelentkezik.
    Azt valoszinubbnek tarom viszont hogy egyszeruen nem foglalkoznak vele, tehat mindkettovel belephetsz, es majd megmondod mindenkinek hogy melyiket fogod hasznalni, a masikat meg elobb-utobb letorlod/letorlik.

    Ami jobban aggaszt, hogy mostantol a yahoo (szerintem) eleg letisztult felulete osszeolvad a M$ "dizajnos" vackaval (ami finoman szolva is egy hanyas, raadasul le se lehet cserelni)? Bar lehet hogy a Live Messenger mar szebb, meg nem lattam (de mar sok furcsasagot hallottam rola).
  • marcee #22
    Én mind a két üzenetküldőt használom, de más-más e-mail címmel (az msn-hez ugye elég volt a meglévőt megadni, a yahoo-hoz viszont kellett egy yahoo-sat reggelni, amit másra nem használok)
    Vajon ezt a két azonosítót össze lehet majd vonni?