Gyurkity Péter

Nem lesz európai szoft­ver­sza­ba­da­lom

Az Európai Bizottság még az ellenzőket is meglepte gyors pálfordulásával: többé már nem erőltetik az egységes közösségi szabadalom bevezetését, legalábbis ami a szoftvereket illeti. Az ellentábor egyelőre megosztott.

A meglepő fordulat eredményeképpen a testület már nem támogatja a korábbi elképzelést, és inkább kivenné a szoftvereket a tervezett közösségi szabadalmak köréből. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Európai Szabadalmi Hivatal nem folytathatná jelenlegi gyakorlatát, és a bejegyzett szabadalmak megtámadhatók lesznek a bíróságon.

Emlékezhetünk arra, hogy az Európai Bizottság még a hónap elején is másképp vélekedett és éppen a közösségi szabadalmakkal kapcsolatos javaslat elfogadását erőltette. Akkor többek között azzal érveltek, hogy mindez az innováció, a gyors fejlődés érdekeit szolgálja és az egész kontinensen érvényes szabadalmak kiadásával csökkentenék a bejegyzés költségeit és egyben nagyobb jogi biztonságot nyújtanának az európai vállalatoknak. Maga Gunter Verheugen, az Európai Bizottság alelnöke is bizakodásának adott hangot, aláhúzva, hogy most több esélyt lát a kezdeményezés elfogadtatására, mint korábban.

Ezért is váratlan a bizottság pálfordulása, amely egy lengyel felvetésre érkezett hivatalos válaszból derült ki. Ebből megtudhatjuk, hogy a szoftvereket kiveszik a közösségi szabadalmak köréből, így ezen a területen nem jegyezhetünk majd be az egész Unióra érvényes szabadalmakat. Ezek ugyanis megtámadhatók és érvényteleníthetők lesznek a bíróságon, igaz, nem független fellebbezés útján - mint ahogy azt az ellentábor szeretné -, hanem költséges eljárással az Európai Bíróságon.

Ez a részlet még zavarja a szabadalmak ellen küzdő szervezeteket: szerintük a meglévő bejegyzések érvénytelenítési procedúrája, illetve a bírósági viták jókora költségeket rónak majd az ágazatra, amit mindenképpen meg kellene spórolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • junior117 #8
    Micsoda érdek,ellenérdek csapnak össze.Fogadjunk megint nem mi az"emberek" érdekei a föszempont:(
  • echo #7
    Teljesen egyet értek. Minden szabadalom egyfajta mondopólium, az éppen legerősebb érdekét védi...
  • Laci73 #6
    Látni kell, hogy a szoftver-szabadalmak bevezetése nem az EU-nak jelentenének pluszt, hanem elsősorban az USA szoftverbáróinak és kutatás/fejlesztésének.
    A szabadalom - azaz a szabadalmi díj bevezetése, és annak kockázata, hogy a licencet birtokló akár bele is szólhat más munkájába vagy egyenesen megtilthat(!) dolgokat egy fejlesztés során - az EU-nak semmiféle előnyt nem nyújtana, sőt inkább csak hátrányt - de azt vastagon. Az USA így is óriási előnyt élvez a kutatás/fejlesztés területén a világ többi részével szemben, a döntés csak bebetonozná ezt a fölényt.
  • Ghilette #5
    Eddig mindenki a szabadalom ellen volt, ami állítólag csak az óriáscégek érdekeit védte. Mi ez a pálfordulat az olvasók részéről??? Ugye a MS "duplaklikk" , meg "töltésjelző-csík" szabadalma kicsit felsrófolná a programárakat, márha alkalmazzák ezen "szabadalmakat" - amiket nem biztos, hogy ők találtak ki, de a számukra kedvező törvényi fordulatra villámgyorsan reagáló / erre váró :D/ jogászaiknak köszönhetőn pénzt termelhetnek a linux utáni időkben is...
  • GulaSoft #4
    Már nem azért, de ha ezek után szabadalmat sértek és rájönnek, akkor beperelnek én meg ellenpert indítok amit ezek szerint kötelezően megnyerek, és az ellenem irányuló per miatti bevételkieséseimet (amit aztán annyira mondok ahány embert sikerül rávennem, hogy kis zsozsóért mondja azt, hogy ő megvette volna de..) kifizettetem azzal a céggel aki engem beperelt.
    Akkor most minek rinyálnak, hogy jaj de költséges? Úgysem fognak senkit ilyen feltételek mellett beperelni szabadalomsértés miatt, hiszen illegális a szabadalom...
  • Darth Sith #3
    ez igaz, de nem érezném jól magam úgy hogy a nap 24 órájában folyamatosan másokat lopok meg, akik meg halálra melózzák magukat a semmiért. Sztem nem túlzottan fair dolog. Bár ezen a világon mi az..?..
  • DOT #2
    Politikusnak még mindig elmehetsz, az se rossz... Tudás nem kell hozzá, kockázat nincs, a lé meg dől :)
  • NEXUS6 #1
    Egy darabig azt hittem, hogy az informatikában kellett volna jobban elmélyednem, most már tudom, hogy jogásznak kellett volna mennem;(