Specker Balázs

A Symantec leállíttatná a Vista fejlesztését

A Symantec beperelte a Microsoftot, mivel a redmondi óriáscég állítólag nem megfelelően kezelte szellemi tulajdonukat - beadványukban a Vista fejlesztésének leállítását kérik.

"Azzal vádoljuk őket, hogy helytelenül kezeltek és jogsértően használtak föl bizonyos szellemi tulajdont operációs rendszereikben" - nyilatkozta Michael Schallop, a biztonsági cég jogi ügyeiért felelős igazgatója a ZDNetnek. A Symantec arra kérte a bíróságot, hogy kötelezze a Microsoftot káruk rendezésére, valamint akadályozza meg a céget technológiájuk szabálytalan felhasználásában, és állítsa le a Windows Vista és Longhorn szerver verziók fejlesztését.

Az ügy a Symantec VM (Volume Manager, kötetkezelő) nevű termékét érinti, amihez a cég a Veritas Software felvásárlásával jutott hozzá. A VM lehetővé teszi az operációs rendszereknek, hogy nagyobb mennyiségű adattal végezzenek műveleteket. A Microsoft a kód könnyített verziójú licencét még 1996-ban vásárolta meg a Veritastól, amit aztán fel is használt Windows 2000 operációs rendszerében. A vádak szerint ezt követően viszont olyan szoftverek fejlesztésére alkalmazta a VM-et, ami magának a Veritasnak jelentett konkurenciát.

"A Windows 2000 után felrúgták a megállapodást és szellemi tulajdonjogokat sértettek meg. Nem volt joguk ahhoz, hogy a kérdéses szellemi tulajdont olyan termék kifejlesztésére vegyék igénybe, ami a Veritassal konkurál" - mondta Schallop. Sőt, a vádiratban az is szerepel, hogy a szoftveróriás két évvel ezelőtt olyan szabadalmi tervezett adott be, amely egy az egyben a Veritas technológiájára épül. "Olyasmiről állították hogy az övék, amit mások alkottak meg" - összegezte a Symantec jogi felelőse.

A szoftvercég természetesen máshogy látja a történteket. "Ezek az állítások alaptalanok, mivel a Microsoft 2004-ben az összes érintett technológia szellemi tulajdonjogát megvásárolta a Veritastól. Úgy véljük, a tények rámutatnak majd arra, hogy a Microsoft lépései megfelelőek voltak, és összhangban álltak a Microsoft és a Veritas között fennálló szerződéssel" - olvasható a cég egyik képviselőjének nyilatkozata a PC World oldalán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #27
    Sőt, az NT vonalon már jóval hamarabb, csak azt az átlag júzer nem ismerte.
  • Yv@n #26
    WinXP-vel már ezt sikeresen megtették, úgyhogy nem annyira nehéz elhinni.
  • M0rph3u5 #25
    ...sokakkal ellentétben én nem tudom elhinni, hogy a M|CR0F0$ annyi vindóz után pont most lenne képes stabil op.rendszert csinálni... dehát az emberiségnek mindig is kellettek mindent elhisző személyek...
  • rotator #24
    A Symantec elmehet a PeCsába. Legalább 5 éve nem használok Symantec termékeket, mert kutyaütő mind!
  • Adenoma #23
    mondjuk a symantec meg írjon normális vírusírtót
  • Monkey #22
    Én is arra próbáltam rávilágítani, h. nem hiába aggódnak. Azt viszont nem tudtam, h. a MS-nak vannak már ilyen termékei. De hogy őszinte legyek, nem is érdekel. Még windowsom sincsen... :)
  • BiroAndras #21
    "Az eredetileg külön megvásárolható programot ma már senki nem venné meg, hiszen az a Win szerves tartozéka. "

    Nem feltétlen. VAnnak jobb megoldások is, mint az integráltak. Pl. nekem a Diskeeper vált be nagyon (igaz, nem fizetek érte).
  • Benoke #20
    Az MS nek nem ez lenne az első lopási ügye ha valóban megtörtént, úgy is azt csinálnak amit akarnak, úgy is kénytelen mindsenki megvenni majd a következő generációs Wint akik erre a technológiára épül a rendszere. A sok egybe integrált cucc egyedül a hülye felhasználóknak előny, mindenki másnak hátrány. De erre felé halad a világ. Lassan oda fogunk jutni, hogy nem fogja engedi, hogy más lejátszót használj. Az ISA -t meg ne emlegessük, mert az sokminden csak nem jó :) Sajna mást nem használhatunk mert a cég eljárás nem engedélyezi.
  • Drawain #19
    Így van, ez lenne a legjobb megoldás! De nem fogják megtenni, mert nekik pont ezek a piacok kellenek...
  • Darth Sith #18
    és ez nekünk csak jó, egyre több dolog lesz integrálva, és ha rendesen használhatóak is lesznek, én felnem fogok rakni másikat. Csak végre azt megcsinálhatnák hogy telepítéskor kiválasztható legyen mit akarok felrakni. És akkor senki nem tudna beléjük kötni.