SG.hu

Új távlatok az ELTE informatikus képzésében

SAP kompetencia központ, EU-s és hazai forrásokból megvalósuló közös fejlesztések, valamint SAP ösztöndíjak is részét képezik az SAP és az ELTE megállapodásának.

Az SAP Hungary Kft. és az Eötvös Loránd Tudományegyetem a mai napon ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást írt alá. A megállapodás tartalma markánsan különbözik az eddigiekben a felsőoktatási intézmények és az informatikai szférában tevékenykedő vállalatok között kötött szerződésektől, mégpedig abban, hogy a felek olyan közös innovációs, kísérleti fejlesztési tevékenység végzése mellett kötelezték el magukat, melyhez hazai és EU források is bevonásra kerülnek. Ennek fő eszköze az együttműködés keretében létrejövő SAP Excellence Center (Kompetencia Központ), melynek célja, hogy hatékonysági, versenyképességi szemléletet és gondolkodásmódot alakítson ki a gazdasági informatikai képzésben, segítve ezzel az ELTE hallgatóit a piacképes tudás megszerzésében és növelje elhelyezkedési esélyeiket.

A megállapodás kiterjed az oktatás és a kutatás - fejlesztés területére, az SAP Labs Hungary kutató-fejlesztő központ humánerőforrás utánpótlásának biztosítására, közös fejlesztésekre, valamint PhD képzésre és doktori ösztöndíjakra is. Az együttműködés határozatlan idejű, s az SAP szoftvertermékkel, illetve szolgáltatással támogatja az egyetemet. A támogatás értékével kapcsolatos konkrét összeget Vahl Tamás, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, illetve az egyetem képviselői nem közölték.

Az ELTE azon elit felsőoktatási intézmények körébe tartozik, amelyek az SAP alkalmazást a gyakorlatban is használják az intézmény gazdasági ügyeinek támogatására, így közvetlen tapasztalattal, kompetenciákkal rendelkeznek a szoftver működését, működtetését illetően. "Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen több éve használják az SAP piacvezető vállalatirányítási rendszerét, amelyet a nagy reményeket fűzünk a K+F munkák tekintetében is. Az SAP Excellence Center Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság Információtechnológiai Központja üzemeltet. Az egyetem tavaly hozzájutott a mySAP IDES szoftverrendszerhez is, amely lehetővé teszi, hogy az Informatikai Karon nagy vállalati alkalmazói rendszerek megjelenjenek az oktatásban."

"A szoftverrendszer erősíti a reguláris és a PhD hallgatók gyakorlati képzését. Az együttműködéshez lehetővé teszi, hogy a nagy múltú Eötvös Loránd Tudományegyetemen felhalmozott szellemi potenciál sikeresen ötvöződjön az SAP korszerű technológiájával. Ennek eredményeként a mai igényeknek megfelelő, magasan képzett hallgatók biztos gyakorlati ismeretek birtokában fejezhetik be tanulmányaikat." - nyilatkozta dr. Klinghammer István, az ELTE rektora.

A megállapodás értelmében az ELTÉ-n kialakítandó Excellence Center-ben zajló képzéshez, az SAP tudás átadásához biztos hátteret nyújt, hogy az "Innovatív Oktatástámogató Rendszer" elnevezésű, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal által kiírt pályázati projektben zászlóshajóként résztvevő egyetem az SAP-val együtt már sikeresen kialakított egy informatikai megoldást, melyet a közeli jövőbeni az egész intézményen belül hasznosítani fog.

Az SAP célja, hogy elegendő számú és megfelelően képzett informatikai és gazdasági szakember álljon rendelkezésre a 2005-ben elindult SAP Labs Hungary kutató-fejlesztő központ számára, amely a tervek szerint 2006 végére mintegy 300 szoftverfejlesztőt, közgazdászt, és logisztikust foglalkoztat majd. Az ELTÉ-vel, mint Magyarország leginnovatívabb egyetemével kötött együttműködési megállapodás segíti az SAP-t ezen cél elérésében. Az SAP világszinten nyolcadik K+F központja által fejlesztett Supply Chain Management alkalmazást az SAP a világ minden táján értékesíti.

"Az ELTE Informatikai Karáról kikerülő friss diplomás informatikusok elméleti tudása világszinten is versenyképes. Fontosak azonban a gyakorlati ismeretek is, amelyek megszerzésében nagy segítséget nyújthat az ELTE diákjai számára a jelen megállapodás keretében létrejövő SAP Kompetencia Központ. Fontos eleme a megállapodásnak továbbá, hogy az SAP és az Egyetem együttműködésében kiemelt szerepet szánunk az EU-s és hazai támogatási forrásoknak, hiszen reményeink szerint az oktatás kiemelt szerephez jut a 2007-től induló második Nemzeti Fejlesztési Tervben is." - nyilatkozta a megállapodás aláírása kapcsán Vahl Tamás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)