Dojcsák Dániel

Parlamenti IT-parti - Megkértük a nagyokat: szummázzanak és jósoljanak!

Megéltük az elmúlt négy évben az első informatikai minisztériumot, és temethetjük is. Eredmények születtek, ki szerint több, ki szerint kevesebb. Néhány tesztkérdéssel mikrofonozta végig szerkesztőségünk a vezető IT-politikusokat, meséljenek a tapasztalataikról, illetve kilátásaikról az infopolitikát tekintve. Meglepően egy húron pendülnek, de látszik, hogy a közös nevező mégsincs meg közöttük.

Az alap kérdések mind a négy (három) esetben ugyanazok voltak. A politikusok nem tudtak egymás válaszairól és nem is beszéltek össze. Épp ez lehet a záloga annak, hogy ami minden (három) esetben elhangzik az igaz, ami nem, az kevésbé. Végeredményt itt nem hirdetnék, mindenki tanulmányozza saját örömére az interjúkat!

SZDSZ - Kovács Kálmán, IHM miniszter
Penetráció és tudáscentrum

SG.hu: Foglalja össze saját tevékenységét az IHM-en belül az elmúlt négy évben!
Kovács Kálmán: A legfontosabbnak azt érzem, hogy gyakorlatilag nulláról indulva leraktuk az információs társadalom alapjait. Ezt ugye azzal kezdtük, hogy feltörtük a monopóliumokat, elindítottuk a szabad versenyt. Belekezdtünk az intelligens közháló , avagy az informatikai közháló programba és azon keresztül hozzáférést biztosítottunk az eMagyarország pontoknak. Ez európai léptékkel nézve is nagy siker volt, hiszen minden iskolában, tehát a települések 80%-ban van internet (2580 település), illetve 330 eMagyar pontot hoztunk létre a határainkon túl.

A harmadik legfontosabb, hogy a Nemzeti Digitális Adattár létrehozásával leraktuk a magyar kultúra digitalizálásának alapjait. Ma már bárki aki digitalizál - akár közforrásból, akár önerővel - az már be tud illeszkedni ebbe a közös metaadatbázisba. Ehhez a rendszerhez eddig több, mint 320 szervezet csatlakozott és legalább ennyire sikeresnek mondható a Nemzeti Audiovizuális Archívum is. A negyedik pont pedig, hogy létrehoztuk Közép-Európa első tudományos-szórakoztató központját, a Jövő Házát, ami a térségben egyedülálló és Európában is csak néhány helyen van hasonló.

Végül elindítottuk az elektronikus közigazgatási szolgáltatásokat is. Ma 900 településen zajlanak eÖnkormányzati fejlesztések és többszáz településen folytatnak belső szélessávú fejlesztéseket. Tehát elmondható, hogy az alapok lerakását elvégeztük és az iparágat visszaemeltük egy nemzetközileg elismert magas szintre.

SG.hu: Mit gondol mit mondana a Rogán Antal vagy a Pettkó András ugyanerről?
Kovács Kálmán: Az eddigi stílusukból és politikájukból kiindulva nyilván nem látják ezt át, nincsenek felkészülve ezekre a dolgokra. Ezt mutatta az ő négy évük alatti koncepció nélküli osztogató politika. Ők nem hoztak létre infrastruktúrát, hozzáférést, sem tartalmat. Most pedig valószínűleg savanyú a szőlő - ismerve őket csak kritizálni fognak, de tudni kell, hogy például a Rogán Antal az Informatikai Bizottság elnökeként nagy ügyekben egyetlen kifogást sem emelt a négy év alatt. Minden esetben csak a közbeszerzés egyes szereplőinek esetleges előnyét kifogásolták, ami a közbeszerzési rendszer gyengeségére utal, de az információs társadalom építéséhez kevés köze van.

SG.hu: Milyen folytatást szán az IHM önmagának? Mik azok a pontok, amikkel nem voltak megelégedve az elmúlt négy év alatt?
Kovács Kálmán: Az a gondolat, hogy legyen egy önálló minisztérium, ami csak ezzel foglalkozik és elindítja a folyamatokat beváltotta a hozzá fűzött reményeket: néhány napon belül 1 millió internet előfizető lesz, a háztartások több, mint 80%-ban van mobiltelefon stb, tehát tényleg jó ötlet volt. Ezek után viszont egy szélesebb platformra kell helyezni a kérdést. Én az intelligens infrastruktúra koncepcióban látom a megoldást, ami több fejlett országban is bevált már. Az intelligens infrastruktúrát, közlekedést, hálózatokat, távközlést kell összekapcsolni, ezt én egy kézbe tenném.

SG.hu: Tehát a most MeH, GM kézben levő informatikai és egyéb infrastruktúra feladatokat is begyűjtené ebbe a körbe?
Kovács Kálmán: Azt gondolom igen. Egy kézbe kell tenni a kormányzati/nem kormányzati informatikát, hálózatokat és persze a közlekedést is. Sárközi Tamás is ezt mondta, hogy kell egy fejlesztési minisztérium, illetve egy infrastrukturális minisztérium, ami egyben kezeli a stratégiai kérdések mindegyikét.


SG.hu: Többször esett szó az internetpenetrációról, a mobiltarifákról. Kinek szól ez az IHM kommunikáció, hiszen, aki kompetens ezekben a kérdésekben, az nem gondolja komolyan, hogy ezek az eredmények a politika eredményei lennének, hanem inkább a piaci szereplőké. Gondoljunk csak a netpenetrációra: a szolgáltatók elemi érdeke, hogy minél több hozzáférést adjanak el és nem kellett őket erre külön ösztökélni. Sőt azt állítják, hogy meg fogják előzni a kormányzati akaratot, mert nem bírják kivárni azt.
Kovács Kálmán: Úgy gondolom, hogy a gazdasági folyamatokban nekik kell elől menni, de a kommunikációban és a társadalmi folyamatokban pedig a politikának. Míg négy évvel ezelőtt a politika azt mondta hogy ne internetezz, mert az csak pornóra jó, meg hogy nem kell számítógép a kisiskolásoknak meg a nyugdíjasoknak, addig szerintünk ezeket a harcokat a politikának kell megvívni. A KSH szerint tavaly ilyenkor a háztartások 79,9%-a volt ellátott mobiltelefonnal.

SG.hu: Ez köszönhető az IHM-nek?
Kovács Kálmán: Persze! Ha nem szabadáras lenne a verseny, akkor még mindig a legdrágább lenne Európában. A politika mindent el tud rontani. Nem tudja megoldani a gazdaság helyett, de a liberális szemlélet szerint el kell takarítani a folyamatok elől az akadályokat és ők megoldják maguk. Az, hogy megcsináljuk helyettük, az a szocialista megoldás, de ha hatósági áras lenne még mindig (azaz maximalizált ár), akkor mindenki azon a plafonon tartaná az árakat. A konzervatív politika pedig mindig meg akar valami régit őrizni erőszakosan, mondjuk a papírt a digitális helyett, a tartalomszabályozást a szabad információáramlás helyett. A digitális műsorszórással mi is volt a Fidesz egyetlen baja? Szabályozni akarta. Én azt mondom, hogy nem kell. A politika el tudja rontani a folyamatokat, meg tudja állítani a fejlődést még a digitális televíziózásban is.

SG.hu: Persze csak a földi sugárzásút.
Kovács Kálmán: Épp elég az! 1 millió 100 ezer háztartás. Illetve meg tudta állítani a Fidesz az ominózus 1/6-os törvénnyel a kábeles fejlődést is. Mostanra nehezen, de 1/3-ra csökkentettük ezt az arányt (egy kábelszolgáltató maximum lehetséges lefedettsége a háztartások arányában, ennek célja a monopólium elkerülése volt - szerk). 2002 végén azokon a területeken voltunk utolsó helyen, ahol nem kellett volna (penetráció, lefedettség) és ott voltunk elsők, ahol szintén nem kellett volna (árak).

SG.hu: Mi történik akkor, ha az SZDSZ nem kerül be a parlamentbe? Mi lesz a liberális politikával?
Kovács Kálmán: Akkor kell megkérdezni, ha egyszer nem kerülünk be, de azt hiszem legalább 20 évre biztos helyünk van a parlamenten belül. Hogy utána mi lesz, az majd akkor kiderül.

SG.hu: Kérdezhetném úgy is akár, hogy Fidesz biztos-e az eMagyarország program, a közháló stb.?
Kovács Kálmán: Ha az a kérdés, hogy egy politikai váltógazdaság tönkre tudja-e tenni ezeket a programokat, akkor egyszer azt mondom, hogy nem, mert a világ ebbe az irányba halad, másrészt a konzervatív politika mégis megtépázhatja a folytonos szabályozási kényszerével, a szocialista politika pedig az állami beruházásokkal. Tehát tudnának ártani, de azt hiszem nem lehet tőből kitépni 3000 eMagyarország táblát.

SG.hu: Mi az akadálya annak, hogy nem sikerül az ellenzékkel való hatékony kommunikáció?
Kovács Kálmán: Voltak pillanatok az információs társadalom fejlesztésének területén, amikor úgy nézett ki, hogy lesz együttműködés. Beterjesztettem még a ciklus elején egy programot, amit már előzőleg InfoCharta néven el akart fogadni a négy párt közösen, de ez sem jöhetett létre, mert ellenzékben a Fidesz bizottsági javaslatként sem akarta elfogadni, nemhogy minisztériumi előterjesztésként. Akkor lenne korrekt a helyzet az ellenzék részéről, ha azt tudnák mondani, hogy ugyan lesöpörtek minden kezdeményezést, de helyettük letettek valamit az asztalra, ami használható.

Ha nincs javaslat sosem az ellenzék részéről, csak ellenállás, akkor nem lehet együttműködni. Egy szemléletes példával élve: én szeretném, hogy itt műfüves focipálya legyen. A másik mondja: Nem, nem jó! Legyen füves focipálya, mert az jobb. Most pedig az megy, hogy Műfüves focipálya? Nem! Közben meg lehet, hogy kézilabdapályát akar, csak nem mondja meg. Ezt a kérdést tehát nem érzem jogosnak velünk szemben.

SG.hu: Nyilván a kérdést felteszem minden oldalon.
Kovács Kálmán: Kérdezze meg akkor tőlük, hogy a Fidesz/MDF mit tett le az asztalra négy év alatt? Egy dolgot tudna mondani az MDF, az sem hozzánk tartozott, de részben megvalósult és törvény lett belőle. Ez az elektronikus hulladékok kérdése. Itt legalább a Pettkó tett javaslatot.

SG.hu: Ez a téma a vesszőparipám, de sokszor hangoztak el nagy szavak, mint Budapest IT központ, óriási netpenetráció, digitális írástudatlanság megszüntetése... Tegyünk ezek mögé tényeket, konkrét eredményeket!
Kovács Kálmán: Ahogy a HVG-ben olvasható volt tavaly, 2004-ben az IT piacon a legnagyobb növekedést hazánk produkálta az EU-n belül. Hálózati megoldások, szervermegoldások, végponti berendezések értékesítésében rekordok dőltek meg, most az egész IT szektor újra lendületben van. Ki kell nyitni akár a mai újságot is. A magyar gazdaságban általában mindenki panaszkodik, ehhez képest az IT cégek sorban jelentik be újabb éves rekorderedményeiket. UPC, Euroweb, Sun, mind rekord évet zártak 2005-ben is.

SG.hu: Viszont a Sun hozzátette, hogy félő, hogy a választások után negatívba futhat az ITK piac. Azzal számolnak, hogyha elkezdődik az ígért osztogatás, akkor el kell zárni a többi csapot.
Kovács Kálmán: Az SZDSZ azt mondja, hogy a legnagyobb kiadásnak a gazdaságba történő befektetésnek kell lennie és nem az osztogatásnak. Tőlünk nem kell félnie, de nem is tőlünk fél a Sun. Visszakanyarodva az eredeti kérdéshez, ha 2004-ben a legnagyobb növekedést produkáltuk, idén pedig a cégek sorra jelentik be a rekordnyereséget, nyilván nem a választások kedvéért, akkor azt gondolom, hogy megint az élen leszünk. 2002-ben a növekedésben 18. helyen álltunk.

SG.hu: Ez nem lehet, hogy csupán csak a piaci szereplők elszántsága?
Kovács Kálmán: Gondolja, hogy a lengyel vagy szlovák piacon nem elég elszántak ugyanezek a multinacionális szereplők? A lényeg, hogy nem egyedül a politikán múlik, de nem is egyedül a gazdaságon. Fontos, hogy ki tudja-e fejteni egy adott környezetben a legjobb hatást egy vállalat. Piaci katalizátorhatásokkal tud a kormány rásegíteni a gazdasági növekedésre. Nem mindegy, hogy ebbe fektetünk, vagy szociális kiadásokba.

SG.hu: Végül néhány személyesebb kérdés. Rendelkezik saját bloggal. Ezt saját felindulásból vagy kizárólag kampánycéllal hozták létre?
Kovács Kálmán: A blogom az SZDSZ-en belül van, s azt gondolom, hogy ha nyugodtabb lenne a politikai élet, akkor normális lenne, hogy aki akar, az csinál magának (az sem normális ha kötelező, az sem ha tilos)

SG.hu: Aki eddig indított igazi, saját blogot, ahol véleményt mondott, azt előbb-utóbb meglincselték.
Kovács Kálmán: Kultúrában még nem jutottunk el arra a szintre, hogy ez működjön. Nem csak az írásban, hanem a fogadásban. Majd megnyugszik ez a terep is. Volt mikor fórumozni nem lehetett, mert néhány őrült lepusztította a fő témákat.

SG.hu: Informatikai miniszterként soroljon néhány szolgáltatást, amit használ rendszeresen.
Kovács Kálmán: Miniszterként az időbeosztásomból fakadóan nem vagyok olyan típusú fogyasztó, amire gondol, email szinten heavy usernek lehet tekinteni a napi 2-300 emaillel, aminek a harmadára személyesen kell válaszolnom. Természetesen ismert hírportálokat folyamatosan látogatok, körülbelül 5-öt. Persze nem mondom meg, hogy melyek ezek, sőt azt sem, hogy melyik hírportál van beállítva kezdőlapnak (mosoly) az Exploreremen (tehát nem Firefox). Levelezésre pedig Outlookot használok. Ezen kívül az iWiWet használom, de mindössze ennyi szórakozásom van jelenleg.

SG.hu: Köszönöm a válaszokat.

MDF - Pettkó András, az Informatikai Bizottság tagja, gyakori felszólaló, javaslattevő
Kis frakció, sok munka!

SG.hu: Hogyan látja az elmúlt négy évben végzett munkáját az informatika terén?
Pettkó András: Kovács Kálmán - aki az első informatikai miniszter volt - eljátszotta a történelmi lehetőséget, hogy a következő kormányban legyen informatikai minisztérium. Az elmúlt négy évben a MeH és az IHM közti hatásköri vitákban merült ki az információs társadalom elterjesztése. Nem sok lépést tett a kormány, hogy a szlogeneken kívül bármi más is történjen az információs társadalom kiépítésének elterjesztésében. Pozitív kezdeményezés volt mondjuk a munkavállalók számítógép vásárlásának és internetelérésének támogatása, de a kormány itt sem tett semmit a program ismertté tételéért. Ezek miatt is, de a minisztérium munkáját kettes alára értékelem.

Nagyon jó, hogy volt minisztérium, de sajnos nem tudta betölteni a hivatását. Az MDF-nek ebben a ciklusban az IT társadalom megerősítésének érdekében számos javaslata volt, számos olyan törekvéssel próbáltunk szemben menni, amit a kormányzat erőltetett, például harcoltunk az elektronikus aláírás kinyírása ellen (ügyfélkapu erőltetése). Ugyanilyen hibának tartom, hogy az elektronikus hulladékok kezelésére nem törvény, hanem kormányrendelet született, itt is késlekedett a kormány, emiatt kell az EU-ban két éves haladékot kérnünk ezen a területen is. Továbbá az APEH irodák kártyaleolvasókkal való ellátására irányuló kezdeményezésünket sem fogadta el a kormányzat, pedig mindössze 20 millió forintba került volna és sok ember életét könnyítette volna meg, mondjuk akik 0-s papírért mennek be az APEH-hez.

SG.hu: Köthető bármilyen folyamat az MDF nevéhez, amit sikerült véghezvinni ezen a területen a négy év alatt?
Pettkó András: Azt kell mondjam, hogy az informatika és a távközlés területén nem sikerült semmit elérnünk ebben a ciklusban, hacsak azt nem tartom sikernek, hogy az elektronikus hulladékokról szóló kormányrendelet az általam benyújtott törvényjavaslatból született meg, vagyis egy az egyben annak lecsupaszítását hozta ki rendeletként a kormány. Számomra és a szakembereim számára ez siker volt.

SG.hu: Mikor utoljára beszélgettünk mondta, hogy az IHM-et 8 évre tervezték. Mi a helyzet most?
Pettkó András: Igen, mi úgy láttuk, hogy egy jövő minisztériumát fel kell állítani két ciklusra, de az MDF azt tartja fontosnak, hogy a kormányzati irányításban fix helyet kell találni az informatikának és ezt a többfejűséget azonnal meg kell szüntetni, el kell dönteni, hogy kihez kerül. Mi el tudunk képzelni egy kis létszámú hatékony minisztériumot, hiszen nem egy miniszter fizetésén múlik a költségvetés, de azt is el tudjuk képzelni, hogy a Miniszterelnöki Hivatalhoz kerül az egész. Most viszont úgy áll a helyzet, hogy egyik nagy politikai erő sem támogatja az önálló változatot, csupán mi tudjuk elképzelni ezt egy kis létszámú változatban.

SG.hu: Az IHM egyik legsikeresebb programja az eMagyarország program, ez kapott nagyobb publicitást. Folytatódhat-e ez kormányváltás esetén?
Pettkó András: Az eMagyarország pontokat egyáltalán nem tartom sikeresnek, hiszen még mindig van 450 pont, ahol nincs internet (2700-ban van - szerk). Persze ahol eddig nem volt internet, ott ez siker, de az MDF a vidéki kispostahivatalokat kívánja közösségi internet elérési pontokká alakítani, ahol nem eMagyarország pontok vannak, hanem új életterek. Tehát mi nem kívánjuk megtartani ezt a verziót, mert sok helyen még nyomtatni sem lehet, nincs hozzáértő személyzet.

SG.hu: Erre alakult az IT mentor program.
Pettkó András: Igen tudom, hogy sok helyen beindultak ilyen kis programok és az adóbevallásnál is számos helyen segítséget nyújtanak, de ezek nem állandó segítségek. Mi azt gondoljuk, hogy a kispostahivatalokat kell informatikai központokká alakítani. Ugyanakkor azt is gondoljuk, hogy ezeken a közösségi pontokon a kiskorúak védelmében szűrőprogramokat helyezünk el. Persze otthon mindenki azt néz, amit akar, de nevetségesnek tartom, hogy az állami pontokon brutális és szex oldalakat lehet nézni. Az állam feladata az is, hogy ezektől megvédje az embereket.

SG.hu: Számos nagy gondolat hangzott el a kormány részéről. Budapest IT központ, net penetráció ugrás, csökkenő tarifák. Mi a véleménye erről?
Pettkó András: Ezeken a területeken csak szólamok voltak eddig, bár a tarifák tényleg lejjebb mentek, de nem kellő ütemben történik ez.

SG.hu: 3000 Ft a legolcsóbb ADSL.
Pettkó András: Kérdés, hogy mennyi ezeknek a tartalma? Azt gondolom, hogy az olcsó reklámmal meghirdetett dolgokban mindig van valami kis piszok. Vagy nagyon lassú, vagy csak bizonyos mennyiséget lehet letölteni, vagy csak bizonyos ideig lehet használni. A mi programunkban az van, hogy minden egyetemistának, minden fiatalnak 29 éves korig adunk egy chipkártyát, amivel ingyen tudna bárhol internetezni és ezt az állam fizetné ki.

SG.hu: Biztos, hogy ez majd ellenállásba ütközik, mert valaki más adóforintjaiból miért internetezzen az a réteg ingyen, aki egyébként is legmagasabb arányban fér hozzá az internethez. Ráadásul most is ingyen.
Pettkó András: Most volt egy felmérés, ami szerint a főiskolások 40%-a nem használ internetet, mert nem tudja megfizetni.

SG.hu: Minden felsőoktatási intézmény területén ingyenes internet elérés van, a kollégiumokban pedig kb. 500Ft/hó díjért 100 Mbites internet elérés vagy WLAN. Más téma. Amennyiben az MDF kezében lenne a döntés, akkor a következő négy évben milyen sarokpontok köré építené modernizációs programját?
Pettkó András: Úgy gondoljuk, hogy nem egy informatikai, hanem egy infrastruktúra minisztériumra lenne szükség, amivel az informatikán kívül a kapcsolódó területeket is be lehetne vonni, mint mondjuk a közútkezelés. A programomban például a süketek számára ingyen SMS lehetőség van.

SG.hu: Volt számos lehetőség a négypárti egyeztetésekre, de a legtöbb alkalommal megfeneklett a kompromisszum, sokszor pedig maga a kommunikáció is. Mi lehet ennek az oka?
Pettkó András: Az MDF megalakulása óta a nyugodt, higgadt tárgyalás híve. Ami pedig az informatikát illeti: ahogy én szoktam fogalmazni, a netpolgárok érdekeit képviseljük. Minden egyeztetésen ott voltunk és minden olyan javaslatot meg is szavaztunk, amiben sikerült a módosításokat elfogadtatni, úgymint a NAVA programot (Nemzeti Audiovizuális Archívum) is megszavaztuk. A digitális televíziózásról szóló javaslat elfogadásán is gondolkodtunk, tulajdonképpen egy módosításon múlt a dolog. Azon bukott a dolog, hogy a szűrést a tartalomszolgáltatónál vagy a fogyasztónál végeznék.

SG.hu: Mit ígérnek most, mik voltak az ígéretek 4 éve? Van-e egyezés a lezajlott folyamatok és az MDF programja között?
Pettkó András: A tudásalapú társadalom megerősítésében gyorsítást szerettünk volna elérni, de ez nem valósult meg. A ciklus alatt több ilyen próbálkozásunkat letörték.

SG.hu: Utolsó kérdésként egy személyesebb kérdés. Soroljon néhány olyan internetes szolgáltatást, amit magánemberként használ.
Pettkó András: Használom az internetet, intranetet. Plusz van egy saját üzenetküldő rendszerem. A nem politikával összefüggő szolgáltatások közül ebankingot használok, MSN-en vidéki ismerőseimmel kommunikálok, illetve mostanság iWiW-en is megfordulok és van saját honlapom is.

SG.hu: Miért nincs blogja?
Pettkó András: A blog egész embert kíván, mert ha valaki folyamatosan csinálni szeretné, az napi több óra, ha pedig csak hetente egy-egy bejegyzése van, annak nincs igazi értelme. Ennek ellenére szoktam blogokba beírni a fórumrészekbe, tehát itt megvalósul a politikus kollégákkal való alternatív kommunikáció. Gusztos Péterrel például 3 éve folyamatosan vitázom egy fórumon a drogkérdésről, ennek tehát látom értelmét, de saját blognak nem. A honlapomon persze el lehet küldeni a véleményeket, illetve a címlistámban szereplőknek el szoktam küldeni figyelemfelkeltésként az érdekesebb cikkeket.

SG.hu: Köszönöm a válaszokat.

Fidesz - Rogán Antal, az Informatikai Bizottság ELNÖKE, kampányfőnök
Nem fontos az informatika!

Rogán Antal, a Fidesz oszlopos tagjává vált közgazdász jelenleg is az Informatikai Bizottság elnöke. Ennek ellenére sem négypárti egyeztetéseken nem láttuk az utóbbi időszakban, sem érdemben nem tett le semmit az IT asztalra, megkeresésünkre pedig egy hónap alatt több alkalommal is elutasító választ adott. Személyi titkára azt közölte velünk, hogy "ő mondta az Antalnak, hogy ez informatika, hogy ez fontos", de mégsem akart sem személyesen, sem telefonon rendelkezésünkre állni. Ennek oka véleményem szerint ugyanabban keresendő, mint amilyen erők a honlapját készítették el. Íme: Rogán Antal honlapja



MSZP - Márfai Péter, az Informatikai Bizottság alelnöke, az IHM egyik bábája
Az IHM jó munkásember volt!

SG.hu: Kérem, foglalja össze röviden, hogy mely tevékenységeit tartja a legfontosabbnak informatikai területen az elmúlt négy évben.
Márfai Péter: Nagyon kedves, hogy kérdezi. Amit csinálok az nagyon nyilvános, tehát az informatikai bizottság törvényi előkészítő tevékenysége jól áttekinthető, követhető. Természetesen kiemelnék néhányat. Számomra a legfontosabb az egységes hírközlési törvény, ami egy viszonylag nagy törvény, hosszas előkészítést igényelt, de nagymértékben befolyásolja az informatika és hírközlés ágazatait. Személy szerint minden momentumában részt vettem, illetve igen nagyszámú módosító javaslatot terjesztettem be ezzel kapcsolatban. Az utóbbi időben történt, hogy sikerült a digitális alapjogokat keresztülvinni a rendszeren, ami fontos a demokrácia szempontjából, hiszen az emberek akkor tudnak felelősen döntéseket hozni, ha birtokában vannak a megfelelő információmennyiségnek, ami alapján mérlegelhetnek.

SG.hu: Koaliciós partnerként mi az önök véleménye az IHM működésével kapcsolatban?
Márfai Péter: Annak idején, hogy legyen IHM, mi az előző ciklusban elég sokat tettünk. Mandur Lászlóval akkoriban igen sokat dolgoztunk azon, hogy ez létrejöjjön. A magam részéről az IHM-nek pontosan ismerem a statútumát, és ezeknek az elvárásoknak a minisztérium igen gondosan megfelelt, ellátta a munkáját. Az a fajta szabályozói tevékenység amit az IHM végzett, eléggé jelentős. Gondoljunk csak arra, hogy ez alatt az idő alatt jött létre a Nemzeti Hírközlési Hatóság, amihez mi adtuk a parlamenti és a bizottsági többséget is. Igaz most a saját szempontunkból mondom el a dolgokat, de összességében az IHM jó munkát végzett és betöltötte azt az igényt, ami vele kapcsolatban felmerült.

SG.hu: Hogyan látja ennek a folyamatnak a folytatását? Milyen minisztérium lesz az IHM után?
Márfai Péter: Az IHM viszonylag kis tárca, tehát amikor csökkenteni kell a tárcák számát, akkor valószínű hogy más tárcákkal összeolvadva fog dolgozni. Tehát valamiféle közmű, infrastruktúra vagy jövő minisztériuma-szerű konstrukcióban fog működni, esetleg az ipari-gazdasági-közlekedési minisztérium keretében. El tudom képzelni úgy is, hogy a kormányzati informatika felé visszük el.

SG.hu: Az ellenzék többször hibaként jelölte meg, hogy szétválasztva működik a kormányzati és a nem kormányzati informatika kezelése. Ezek szerint önök is látják ezt a hibát?
Márfai Péter: Hibaként is meg lehet jelölni, de ezek igazából nagyságrendi kérdések. A kormányzati informatika 10 milliárd, a minisztérium 100 milliárdos, az általános infopolitika pedig 1000 milliárd forintos kérdés, tehát nagyságrendileg nem hasonlítható össze. Természetesen ha összeszedem azt, amit a különböző tárcáknál informatikára költenek, akkor egy nagyobb, de hatékonyabb szám jön ki, tehát érdemes ebben gondolkodni.

SG.hu: Amennyiben az SZDSZ nem kerül be a parlamentbe, akkor hogyan folytatódik tovább az informatikai program, ami eddig hozzájuk kötődött? Nyilván sok ezzel foglalkozó ember kiesne a pixisből.
Márfai Péter: Azt vizsgáljuk, hogy mi lenne ha, de azt gondolom, hogy be fognak kerülni a parlamentbe és ők maguk is elégedettek a saját munkájukkal. Esetleg változatokat lehet felvázolni, lehetséges gondolkodni abban is, hogy nélkülük kell ezt megoldani, de inkább velük.

SG.hu: Az IHM-en belül az eMagyarország program fontos pont. Kormányváltás esetén Fidesz biztos-e? Ki lehet-e törölni?
Márfai Péter: Egy ilyen program, ha magára hagyjuk, akkor kitörlődik önállóan, nem kell hozzá csinálni semmit. Akár egy év alatt is értelmét veszítheti, még úgyis ha működőképes marad. Nyilván pillanatok alatt elszalad mellette a technikai fejlődés. Ha nem gondoskodnak róla, nem cserélik a végpontot, nem fejlesztik a gerinchálózatot, a tartalmat, akkor pillanatok alatt eltűnhet. Nagyon könnyű tehát kivégezni. Egyáltalán nem állíthatom, hogy ellenzékbiztos, sőt akármilyen verzióban ha nem sikerül hozzá biztosítani a megfelelő forrásokat, akkor nagyon hamar leértékelődik. Igazság szerint nem volna szabad ezt abbahagyni, sőt gondoltunk arra, hogy a civil hálózatot melléfejlesztjük, de azt nem lehet megengedni, hogy senki ne csinálja.

SG.hu: Sok szó esett mostanság az IHM részéről, hogy Budapest IT központtá válhat, nagyokat ugrik a net penetráció, zuhannak a telkó tarifák. Milyen tényeket tud ezek mellé az állítások mellé állítani? Mennyire tartják ezt a részt valódi sikernek?
Márfai Péter: 2004-ben azt mondtuk, hogy 2005-2006 a szélessáv évei lesznek, és ez sikerült is. Ismert, hogy a magyar penetráció alakulása eltér az európaitól, hiszen nálunk a szélessávú elérések aránya jóval magasabb, mint az EU átlag, igaz a teljes elérések aránya pedig alacsonyabb. A folyamatok beindultak és a további növekedésben nagy szerepe van a munkahelyi, iskolai, közösségi interneteléréseknek. Az otthoni elérések számának fokozásáról azt mondjuk a programunkban, hogy alapvető állampolgári joggá tennénk az internet elérését.

SG.hu: Ezt szociális támogatás formájában is elképzelhetőnek tartják?
Márfai Péter: Sokféleképp lehet ezt megoldani, mondjuk akár úgyis, hogy mindenkinek legyen számítógépe és mindenki szabadon kapcsolódhasson az internethez. Ez a mai világban elképzelhetetlen, mert a piaci környezethez kell alkalmazkodni és preferáljuk a közösségi eléréseket. Ha van egy fiatalember, annak a munkahelyén, ha hallgató/diák, akkor az iskolájában szabadon hozzáférhet az internethez, segítünk neki, hogy lehessen email címe, kommunikálhasson a hálón és használja azt. Ez a lehetséges támogatható megoldás. Itt jön képbe a fejlesztendő civil hálózat, ami kapcsolódna a nem megszűnő, hanem fejlődő eMagyarország programhoz. Ebből lenne 7000 közösségi hozzáférési pont, de ugyanolyan közösségi hozzáférési pont minden munkahely vagy iskola is.

SG.hu: Amennyiben önön múlna ezek alapján hová tenné a következő ciklusban a modernizációs program sarokpontjait?
Márfai Péter: A tartalomszolgáltatás felé vinném el a dolgot, persze együttélve a mostani fejlődéssel. A mobilkommunikáció fejlődését mindenképp ki kellene használni. A tartalmak tekintetében állami és pénzügyi szolgáltatások sokaságát képzelem el, illetve az oktatási- és a mindennapi léthez szükséges szolgáltatásokat is kiemelném. Számomra teljesen természetes lenne, hogy odalépek egy automatához, beütök egy számot a telefonomba és kiesik egy kóla. Az a véleményem, hogy rövid időn belül akár tervezzük akár nem, az informatika, a mobilkommunikáció, mobilhírközlés, internetes kommunikáció teljeskörűen be fogja hálózni az életünket. Ezt persze úgy kell csinálni, hogy a cégeknek érdemes legyen fejleszteni, a fogyasztóknak pedig érdemes legyen megvennie azokat.

SG.hu: Számos alkalommal volt arra példa, hogy az informatika területén is megfeneklettek a tárgyalások a négy párt között. Mi az oka, hogy nem képes a kormány az ellenzékkel értelmes kommunikációra?
Márfai Péter: Két megközelítés van ehhez, de mondjuk hogy nem működik az túlzás. Inkább az a helyzet alakult ki mondjuk a digitális műsorszórás esetében - ahová a Fidesz nem jött el hanem elküldték az ORTT Fideszes tagját -, hogy mire odakerültünk hogy lehessen beszélni róla, addigra kevés volt az idő a törvényalkotásra, hogy megállapodjunk a részletekben, melyik legyen 2/3-os melyik nem. Valahol megállapodás kellett volna ebben az ügyben, amire nem volt idő. Nem annyira disszonancia volt a két álláspont között, mint inkább az idő nem volt elegendő az elvégzendő munkához.

SG.hu: Szóval nincs semmi probléma?
Márfai Péter: Az a benyomásom, hogy viszonylag kevés alkalommal használták politikai hadszíntérként az informatikát, de láttunk ilyet néha, mondjuk az IHM betámadásával (kakaóbiztos számítógépek), aminek néha nekiláttak, de nem érzem úgy, hogy ez lett volna a fő színtér.

SG.hu: Informatikával foglalkozó politikusként milyen internetes szolgáltatásokat használ akár a politikában, akár a mindennapokban?
Márfai Péter: Az interneten saját honlappal rendelkezem, amivel önálló kampányt is folytatok. Megnéztem, hogy milyen lenne négy év múlva a választási kampány és létrehoztam egy olyan honlapot, amin a kampányom eseményei, a kapcsolódó klippek, fotók, szövegek hozzáférhetőek. Olyan dolgok, amik most még kevésbé lényegesek, de hamarosan azzá válnak.

SG.hu: Magánfelhasználás?
Márfai Péter: Ugyan nem blogolok, hiszen azt gondolom, hogy a blog nem egy közéleti tevékenység, kivéve ha mondjuk annyian nézik, mint a Gyurcsány Ferenc blogját. Ráadásul nincs is elegendő időm arra, hogy folyamatosan készítsek ilyet. A napi létezésemhez ellenben hozzátartozik, hogy használom az informatikát. eBanking, parkolás, adóbevallás, amit akar. Nem használok viszont elektronikus aláírást, mert a fogadó oldal még nincs meg. Ha a lányom külföldön van, akkor videotelefonálok, a mobilomon meg meg tudom mutatni a kampányfilmeket.

SG.hu: Köszönöm a válaszokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • PLaci #11
    A kakaobiztos.hu egy iszonyat elfogult oldal, szerintem csak egy ellenzéki kampányfogás....
  • rolika #10
    most mit szabad ide hózzászólni, ha nem lehet politizálni a sg.hu-n? :-)
  • CAD #9
    Jo latni, hogy a sotetseg minden formaja megjelenik nalad :D
  • mixam #8
    Az SZDSZ maga a hivatalos korrupció. Az ihm története egy folyamatos botrány volt.
    http://www.kakaobiztos.hu/
  • Komolytalan #7
    Hát törvényileg betiltani a matávot azt nemigen lehet. Viszont Fidesz alatt 2x próbálta meg a matáv megszűntetni az éjszakai általánydíjas netet, és fidesz mindkét alkalommal belóbált neki. Ezért fizetett a matáv egy zsák pénzt a szocik kampányába, hogy ők ne álljanak ellent, és ez meg is történt (szdsz is eléggé pénzszagú párt). Szóval fidesz se kisangyal, de legalább nem hódol be a multiknak.
  • BlackVoid #6
    En a T birodalom pofanvagasat varnam egy ilyen miniszteriumtol, a monopoliumukat le kell epiteni. Ez nem tortent sajnos meg. De a Fidesz alatt sem tortent es ha nyernek akkor sem tortenne meg, ugyhogy vegeredmenyben szar az egesz.
  • Komolytalan #5
    Azért ez a Kovács "Matávkutya" Kálmán nem semmi. Csak első bekezdése, mert különben flood lenne, ha minden hazugságát commentálnám:
    "A legfontosabbnak azt érzem, hogy gyakorlatilag nulláról indulva leraktuk az információs társadalom alapjait." - Aha, ők találták fel az internetet is, biztosan. Előttük nem volt semmi se. Jól van.
    "Ezt ugye azzal kezdtük, hogy feltörtük a monopóliumokat, elindítottuk a szabad versenyt." - Hát igen, matáv adja a csomagokat, és más cégek továbbértékesíthetik. Ez aztán szabad verseny 1000-el. Arról nem is beszélek, hogy összekapcsolási szerződések éveken keresztül jogellenesek voltak, matávot felszólították hogy dolgozzon ki mást, ő meg csak annyit válaszolt, hogy Kálmánkám pofa súlyba, nélkülünk ti nem kormányoznátok.
    "Belekezdtünk az intelligens közháló , avagy az informatikai közháló programba és azon keresztül hozzáférést biztosítottunk az eMagyarország pontoknak." - Igen, de a versenyszférában akkor lehet számlázni, ha valamit _befejezünk_, nem akkor ha _belekezdünk_. Belekezdés az semmi, én is belekezdtem ma a Microsoft felvásárlási programjába, más kérdés hogy valszínűleg sose lesz semmi a programból, ahogy az övékből sincs semmi se.
    "Ez európai léptékkel nézve is nagy siker volt, hiszen minden iskolában, tehát a települések 80%-ban van internet (2580 település), illetve 330 eMagyar pontot hoztunk létre a határainkon túl." - Internet eddig is volt ahol vezetékes telefon volt, szóval ez kb semmi. Viszont sikerült megszüntetni a késődélutántól reggelig tartó általánydíjat (ez volt a díja a milliárdoknak, amit a matáv az szdsz/mszp kampányra költött 2002-ben), így évekig ellehetetlenítették a vidéki netezőket. Itt nem csak faluról van szó, mert megyeszékhelyek kivételével nem volt legalább bizonyos napszakban általánydíjas net városokban sem. Most lett helyette ADSL, amihez 3500 Ft-os telefonelőfizetést kötelező venni, ami szintén törvénysértő (árukapcsolás), de ezt sem szüntetik meg (gondolom a 2006-os vállasztásokra is ad a matáv pár milliárdot).
  • winnie #4
    ez mindenesetre pártállástól függtelenül sok mindent elmond a hazai politikáról.

    nem vagyok naiv, tudom, hogy a bizottsági elnöki posztok csak azért vannak, hogy mindenki plusz pénzt zsebelhessen be (a bizottsági tagok kevesebb felárat kapnak a posztért, persze), de..., ehh.
  • greg Doom #3
    Akkor annyit foglalkozott vele amennyi az oldalán is található?
  • Max Damage #2
    :))) Hát az ;)