SG.hu

Újabb IHM-Rogán pengeváltás a kakaóbiztos számítógépek ügyében

Rogán Antal sajtótájékoztatóján ismét elmondta már korábban hangoztatott érveit, amelyre az informatikai minisztérium közleményben válaszolt.

A Fidesz tudni szeretné, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt kormányában számít-e Kakaós Kovács Kálmán informatikai miniszter munkájára, annak ellenére, hogy a kakaóbiztos számítógépek ügyének kirobbanása óta a tárcavezető még csak válaszra sem méltatta nem adott választ érdemi kérdésekre" - közölte budapesti sajtótájékoztatóján Rogán Antal.

Rogán Antal nehezményezte, hogy kormányzati szinten máig nincs következménye, sem pedig felelőse az informatikai tárca által vásárolt kakaóbiztos számítógépek körüli botránynak. Mint hangsúlyozta, bár a parlament illetékes bizottsága is foglalkozott az üggyel, a szakminiszter még csak válaszra sem méltatta a számítógépek megvásárlásaival kapcsolatban aggályaikat megfogalmazókat. A politikus elmondta, hogy az a kakaóbiztos billentyűzet, amelyet a minisztérium 100 ezer forintos darabonkénti áron szerzett be, "bármelyik egyszerű üzletben hat-hét ezer forintért megvásárolható". Rogán Antal arra is felhívta a figyelmet, hogy "műszaki tartalmát és kivitelét tekintve a céloknak egyaránt megfelelő számítógép négyszázezer forintért minden közbeszerzési eljárás nélkül, megvásárolható". Az interneten ugyanez a gép, ugyanezzel a szoftvercsomaggal, a minisztérium által kiadott egymillió forint kevesebb mint feléért - 1999 dollárért - beszerezhető - mondta el.

Rogán Antal értetlenül áll a minisztérium azon magyarázata előtt, hogy az óvónők betanítása és a szoftver magyarosítása jelentős tényező lenne a végösszeget tekintve. Ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy az IBM, amely még a minisztérium programjának elindítása előtt 130 ilyen gépet ajándékozott magyarországi óvodáknak, már korábban, ingyen, elvégezte a szoftver magyarosítását. Azt is hozzátette: az óvónőknek tartandó egyórás bemutató sem kerülhet többszázezer forintba. Rogán Antal arról is beszélt, hogy a katonai berszerzésekhez hasonlóan az óvodai számítógépek beszerzését is kivették a központosított közbeszerzés keretéből - mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese - amellyel a minisztériumnak "nyilván hátsó szándéka volt".

Az IHM válasza szerint a minisztérium a lehető legkörültekintőbben járt el az óvodai számítástechnikai eszközök beszerzésével kapcsolatban. Ahogyan ez Rogán éppen soron következő "kakaós" sajtótájékoztatóján osztogatott nyilvános jegyzőkönyvből is kiderült, 2003 végén egyértelművé vált, hogy a Központosított Közbeszerzés rendszerébe nem kerülhetett be óvodai számítógéprendszer, mert az irodai tevékenységet végző közigazgatási szervezeteknek ilyen eszközre nincs szükségük.

A minisztérium közlése szerint kiemelt céljaik közé tartozik a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok informatikai felzárkóztatása, különös tekintettel a szegény falvakban, kerületekben élő gyermekeké. Ezért a minisztérium nyílt közbeszerzési eljárást indított az MKGI közreműködésével, mely lehetővé tette, hogy az IBM által adományként átadott eszköznél sokkal magasabb minőségi és szolgáltatási követelményeket fogalmazzunk meg a várt beszállítókkal szemben. Így az óvodákba a Kermi gyermekbútorokra megállapított minőségi és biztonságtechnológia elvárásainak és életkori sajátosságainak megfelelő speciális eszköz jutott el.

Az IHM közleményben javasolja, hogy "Rogán Antal keressen egy olyan internetes boltot, amely vállalkozik arra, hogy egy ilyen egyedi számítástechnikai terméket az Egyesült Államokon belül érvényes 2000 dolláros áron a tengeren túlra szállítson. Emellett biztosítsa az általa kért speciális igényeket és garanciális szolgáltatásokat, a magyar nyelvű szoftvereket, majd mindezeket juttassa el Cibakházára, Tiszaszőllősre és még 267 faluba országszerte. Valószínűleg nem fog meglepődni, hogy nem talál ilyet."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jackal #11
    Nemtom mennyi szüksége lehet egy ovodásnak egy gépre, de biztos vagyok benne hogy egy apró kis ötlettel 300e-ből is símán meg lett volna, kakaóval együtt...
    Aztán meg nehogymá ne legyen elég jó az ibm-es adomány a magyar kissebbségek felzárkóztatására.
  • Cat #10
    te elolvastad egyáltalán a hirt?

    "A minisztérium nyílt közbeszerzési eljárást indított az MKGI közreműködésével, mely lehetővé tette, hogy az IBM által adományként átadott eszköznél sokkal magasabb minőségi és szolgáltatási követelményeket fogalmazzunk meg a várt beszállítókkal szemben. Így az óvodákba a Kermi gyermekbútorokra megállapított minőségi és biztonságtechnológia elvárásainak és életkori sajátosságainak megfelelő speciális eszköz jutott el."
  • valaé valaé ná #9
    Mit ingyen, nég fizetnek is érte, csak vigyék.
    Marha.
  • [HUN]PAStheLoD #8
    azért jól kiherélném azt aki ilyen ügyesen tud lopni ... megérdemli , az ovodákon keresni .. de hát ha ugy gondolkozik hogy az adofizetok penzebol megy biztos mar nem is olyan nagy bun ..
  • eke #7
    A másik dolog meg az, hogy mint látható XP fut ezeken a gépeken. A M$ meg biztos nem ajándékba adta a mittudomén hány liszencet. A billentyűzeten lovagolni meg baromság, látszik hogy politikai petárdapuffogtatás. Elég megnézni, hogy speciális billenytyűzetről van szó. Rogán úr kicsit tájékozódhatna.... Ezzel nem akarom védeni az informatikai minisztériumot!!! Például a sulinetből, ami egy alapvetően jószándékú elképzelés volt, jó magyar szokás szerint sikerült szart alkotni...
  • Razgon #6
    Csakhogy ezeket a gépeket az IBM INGYEN adja, jótékonysági céllal, mindenütt a világon.
    Tehát az ingyen gépeket adta el valaki 1.000.000 Ft-ért...
  • GabiWong #5
    Jobban örülnétek ha szimplán lenyúlták volna az egész lóvét ?
    Pár politikus épített volna pár új házat, és az óvodák sem kaptak volna semmit.
    Azért kellenek a biztonságos gépek, mert ha a gyerek beleönti a többszázeres IBM gépbe a kakaót akkor lehet nézni.
    Az hogy az óvodába számítógép vagy más játék való az más dolog :).
  • Herkulles #4
    ...normál billentyűzeten nem lehet keresni, max nagy tételben :D
  • aaaaa #3
    Mintha az óvodás egész nap a kakaóspohárral a kezében rohangálna. Én úgy emlékszem a oviban csak reggelire kaptunk kakaót. Egy normál billentyű <1000FT. Ha minden géphez adnak 3-at akkor is elég egy ideig.
  • asdasdasd #2
    Csak azt nem ertem, hogy minek az ovodaba szamitogep. Inkabb jatekokat vegyenek.