Bőgel György
Mire jó az üzleti intelligencia?
Lezajlott a KFKI IQSYS szakmai napja: adattárház-építés, adatfeldolgozás, döntéstámogatás, adatbányászat. Igen tág témakör ez két nagy világ határán, az egyik az informatikáé, a hardver- és szoftvereszközöké, az alkalmazásoké, a másik az üzleti döntéshozóké, a vezetőké, a kereskedőké, a pénzügyeseké, meg a többieké.
Érdekes terület ez, mert tulajdonképpen itt dől el, mi is az informatikai beruházások haszna, tud-e beszélni egymással informatikus és üzletember, megérti-e az előbbi, hogy az utóbbi mit akar, és rájön-e az utóbbi, hogy a másik milyen kapukat nyit vagy nyithat meg előtte. Az üzleti intelligencia feladata végső soron az, hogy a felhalmozódott adatokból valami használhatót csináljon, valamit, ami - hogy egy régi kedves kollegámat idézzem - biciklire szerelhető és éjszaka világít, vagyis valamilyen praktikus haszna van, valami jobb lesz tőle, például több bevétel jön, vagy zsugorodnak a költségek, hatásosabbak lesznek a reklámok, csökken a hibaszázalék.
Mi mozgatja az üzleti intelligencia piacát? Három dologról kell említést tenni. Az első a mindenütt felhalmozódó, irdatlan méretű adattömeg, amivel kezdeni kell valamit, különbe minek van ott hátul a spejzban. A második az előírásoknak való megfelelés: vannak ugyanis olyan szabályok, kötelezettségek amelyeknek az adatok gyűjtésénél, tárolásánál, rendezésénél meg kell felelni. A harmadik a hatékonyság, pontosabban a verseny, ami hatékonyságra kényszerít: arra, hogy jobb döntéseket hozz, használd ki a lehetőségeidet, takarékoskodj a költségekkel, szóval légy jobb a többieknél. Hosszú távon ez az utóbbi a legfontosabb, mert üzleti szempotból ő ad értelmet az egésznek.
Az üzleti intelligencia tehát versenytényező, de ugyanakkor versenypálya is egyben, mert ami e téren ma újdonságnak és szakmai bravúrnak számít, az holnapra egyszerű bekerülési feltétel lesz, amit mindenki könnyen lemásol, okos szoftverekben készen megkap, vagyis a különlegesség határvonlát állandóan előre kell tolni, nem lehet megállni, mindig elő kell jönni valami újjal, valami agyafúrtabb megoldással.
Azt a rengeteg felhalmozott adatot tényleg használni kell valamire. De mire? Hát például arra, ami egy piacgazdaságban a legjobban izgatja a vállalatokat: a bevétel növelésére. A bevételhez vevő kell, a vevőnek vásárlói viselkedése van, amit befolyásolni kell, ha az ember tudja, hogyan tegye. A viselkedés akkor befolyásolható, ha ismerjük. Honnan ismerhetjük? Hát például abból a rengeteg adatból, digitális nyomból, amit a vevők maguk után hagynak.
Az üzleti intelleigenciával foglalkozó, a vállalati közönséget megcélzó írások, tanulmányok többsége ebbe az irányba kanyarodik, az értékesítés területéről hozza a példákat: "...egy nagy bank vagy biztosítótársaság adatbányászai sajátos összefüggéseket mutattak ki egy bizonyos ügyfélcsoporttal kapcsolatban, összedugták a fejüket a pszichológusokkal, akik magyarázatot találtak az abban megmutatkozó sajátos viselkedési formákra, kiderült, hogy mire kattannak ezek az emberek, és máris ment az üzenet az ügynökökhöz meg a marketingesekhez, hogy gyerekek, egy ilyen és ilyen szolgáltatáscsomagot rakjatok össze, így és így kommunikáljatok, erre lőjetek..."
Daniel Yankelovich és David Meer "Rediscovering Market Segmentation" című cikke (Harvard Business Review, 2006. február) szerint a hagyományos, többnyire demográfiai és földrajzi információkra épülő piacszegmentálási módok elavulak, triviálissá váltak - mondják. A jövő a pszichografikus ügyfélprofiloké. A lelküket kell megérteni.
Érdekes terület ez, mert tulajdonképpen itt dől el, mi is az informatikai beruházások haszna, tud-e beszélni egymással informatikus és üzletember, megérti-e az előbbi, hogy az utóbbi mit akar, és rájön-e az utóbbi, hogy a másik milyen kapukat nyit vagy nyithat meg előtte. Az üzleti intelligencia feladata végső soron az, hogy a felhalmozódott adatokból valami használhatót csináljon, valamit, ami - hogy egy régi kedves kollegámat idézzem - biciklire szerelhető és éjszaka világít, vagyis valamilyen praktikus haszna van, valami jobb lesz tőle, például több bevétel jön, vagy zsugorodnak a költségek, hatásosabbak lesznek a reklámok, csökken a hibaszázalék.
Mi mozgatja az üzleti intelligencia piacát? Három dologról kell említést tenni. Az első a mindenütt felhalmozódó, irdatlan méretű adattömeg, amivel kezdeni kell valamit, különbe minek van ott hátul a spejzban. A második az előírásoknak való megfelelés: vannak ugyanis olyan szabályok, kötelezettségek amelyeknek az adatok gyűjtésénél, tárolásánál, rendezésénél meg kell felelni. A harmadik a hatékonyság, pontosabban a verseny, ami hatékonyságra kényszerít: arra, hogy jobb döntéseket hozz, használd ki a lehetőségeidet, takarékoskodj a költségekkel, szóval légy jobb a többieknél. Hosszú távon ez az utóbbi a legfontosabb, mert üzleti szempotból ő ad értelmet az egésznek.
Az üzleti intelligencia tehát versenytényező, de ugyanakkor versenypálya is egyben, mert ami e téren ma újdonságnak és szakmai bravúrnak számít, az holnapra egyszerű bekerülési feltétel lesz, amit mindenki könnyen lemásol, okos szoftverekben készen megkap, vagyis a különlegesség határvonlát állandóan előre kell tolni, nem lehet megállni, mindig elő kell jönni valami újjal, valami agyafúrtabb megoldással.
Azt a rengeteg felhalmozott adatot tényleg használni kell valamire. De mire? Hát például arra, ami egy piacgazdaságban a legjobban izgatja a vállalatokat: a bevétel növelésére. A bevételhez vevő kell, a vevőnek vásárlói viselkedése van, amit befolyásolni kell, ha az ember tudja, hogyan tegye. A viselkedés akkor befolyásolható, ha ismerjük. Honnan ismerhetjük? Hát például abból a rengeteg adatból, digitális nyomból, amit a vevők maguk után hagynak.
Az üzleti intelleigenciával foglalkozó, a vállalati közönséget megcélzó írások, tanulmányok többsége ebbe az irányba kanyarodik, az értékesítés területéről hozza a példákat: "...egy nagy bank vagy biztosítótársaság adatbányászai sajátos összefüggéseket mutattak ki egy bizonyos ügyfélcsoporttal kapcsolatban, összedugták a fejüket a pszichológusokkal, akik magyarázatot találtak az abban megmutatkozó sajátos viselkedési formákra, kiderült, hogy mire kattannak ezek az emberek, és máris ment az üzenet az ügynökökhöz meg a marketingesekhez, hogy gyerekek, egy ilyen és ilyen szolgáltatáscsomagot rakjatok össze, így és így kommunikáljatok, erre lőjetek..."
Daniel Yankelovich és David Meer "Rediscovering Market Segmentation" című cikke (Harvard Business Review, 2006. február) szerint a hagyományos, többnyire demográfiai és földrajzi információkra épülő piacszegmentálási módok elavulak, triviálissá váltak - mondják. A jövő a pszichografikus ügyfélprofiloké. A lelküket kell megérteni.