Napi Online

Technológiai részvényekre fogad Soros György

Bevásárlásra indult a részvénypiacon az amerikai hírforrások által csak legendás milliárdosként emlegetett Soros György befektetési alapja, a Soros Fund Management Llc.

A portfóliójában lévő részvények mennyisége 44 %-al nőtt az elmúlt negyedév során. Ez fordulatot jelez a tőzsdeguru befektetési stratégiájában, cége ugyanis mindeddig folya­ma­to­san csökkentette (június végére 1,8 milliárd dollár­ra) részvénykitettségét, ám a mostani beszá­mo­ló sze­rint már 2,6 milliárd dollárnyi tőzsdei papírral rendelkezik.

Soros leginkább a technológiai szektor cégei közül válogatott. A legtöbbet a Microsoft-papírokra költötte az alap, a korábban bejelentett 790 ezer helyett jelenleg 1,8 millió részvénnyel rendelkezik, a bevásárlás több mint 27 millió dollárjába került. Hasonló nagyságú összeget költött IBM-papírokra, 292 500 darabos Amazon.com-pakettjének megvásárlására 13,25 millió dollárt, 260 ezer Apple-részvényére pedig 14 millió dollárt fordított. A tőzsdeguru jelentősen növelte eBay-, Intel- és Motorola-csomagját is. A befektetési alap az amerikai tőzsdefelügyelethez benyújtott beszámoló szerint időközben több mint 200 ezer Pfizer-részvényt szórt ki portfóliójából, a gyógyszergyári papírokat UnitedHealth Group-részvényekre cserélte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!