Berta Sándor

Elfogták az al-Kaida hackerét

A hatóságok világszerte több hónapja figyelték a Terrorista 007 fedőnevű mohamedán hackert. Az csak most derült ki, hogy a titokzatos férfit már tavaly ősszel letartóztatták Nagy-Britanniában.

A néhány hónappal ezelőtt őrizetbe vett fiatalember túlzás nélkül állítható, hogy sztár volt a radikális iszlám hackervilágban. Népszerűségét felkészültségén és tudásán kívül jelentős mértékben annak is köszönhette, hogy két esztendőn keresztül sikerült elkerülnie a lebukást és a külföldi titkosszolgálatok nem tudtak a nyomára bukkanni. A férfi fedőneve a világhálón stílusosan Irhabi (terrorista) 007 volt és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet legjelentősebb szócsövének számított világszerte. Igazi szakembernek számított, csak nagyon kevesen értettek úgy a házi propagandafilmek elkészítéséhez, valamint utóbbiak gyors, pontos, biztonságos és hatékony elterjesztéséhez, mint ő.

A hacker több amerikai egyetem szerverére is betört, propagandakampányt folytatott Abu Muszab al-Zarkavi mellett. Népszerűségét csak fokozta, hogy a tudását megosztotta a többi radikális iszlám hackerrel is. A titkosszolgálatok sokáig azt gyanították, hogy az Egyesült Államokban tevékenykedik a Terrorista 007-es, azonban a férfi tavaly ősszel eltűnt és soha többet nem hallott felőle senki. A titok nyitjára csak most, fél év elteltével derült fény.

A The Washinton Post tudósításában pontos információkat közölt a hackerről. Irhabi 007 ezek szerint 22 éves, Londonban élt és a neve Younis Tsouli. A brit rendőrség véletlenül akadt a nyomára, mikor információt kaptak egy készülő merényletről és házkutatást tartottak nála. Csak később derült ki, hogy a letartóztatott fiatalember kicsoda is valójában. Mint minden lebukott bűnöző esetében, Tsouli-nál is volt egy bizonyos banánhéj. Ezt nála a lakásában talált hamis bankkártya-adatok jelentették. Az egyes bankkártyákkal ugyanis olyan amerikai internetszolgáltatók számára utaltak át kisebb-nagyobb összegeket, akik részt vettek a radikális iszlám propaganda terjesztésében.

Tsouli elsősorban al-Zarkavit látta el hasznos tanácsokkal arra vonatkozóan, hogy hogyan használhatná ki még hatékonyabban az internetet a saját céljaira az al-Kaida. Ezenkívül megjelentetett egy 20 oldalas dokumentumot, amelyben pontról pontra leírta, hogy miként lehet feltörni egy weboldalt és ezután felhasználni propagandacélokra. Ő maga feltörte többek között Arkansas szövetségi állam és a George Washington Egyetem központi szervereit, valamint több más kisebb számítógépet is, amelyeken később videókat és dokumentumokat tett elérhetővé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Magnumrolcsi #20
    "Ezenkívül megjelentetett egy 20 oldalas dokumentumot, amelyben pontról pontra leírta, hogy miként lehet feltörni egy weboldalt és ezután felhasználni propagandacélokra."
    Nincs meg valakinek véletlen ez a dokumentum?
  • noss #19
    úgy tudom a bbc angliában már elismerte, hogy valójában nem is létezik az al-Kaida...
  • uniu #18
    Kevin Mitcnik ?
  • gordonmail #17
  • SlyFory #16
    Ahogy az amikat ismerem, a csávó már a pentagonban dolgozik egy olyan biztonsági rendszeren, amin ő sem tudna bejutni:D A nagy hackerek sosem kerülnek börtönbe..
  • sono zeg #15
    Én egy szóval sem mondtam hogy bármilyen rokonszenvet is ébresztettek volna bennem aladdin meg a haverjai, csak nagyon elegem van az amcsikból.
    Egyébként HAJRÁÁÁÁ MAGYAROK!!!
  • MacrosTheBlack #14
    R u complete? Te csak azt hiszed hogy ezek vmi nemes célért küzdenek, kizárólag, amcsik / zsidók / globális izék, minden "rossz" ellenm, csak azt felejted el hogy ezeknek te is csak egy "hitetlne" nyugati célpont vagy. Simán a hátadba szúrnák a kést ha megtehetnék. Aki a saját gyilkosait támogatja az nem normális!
  • tothzozo #13
    Ja :))))))
  • Myron #12
    Álláh ákábar!
  • Gauge #11
    Chuck Norris könnye gyógyítja a rákot... kár , hogy sosem sír


    :)