SG.hu·

Késnek a Toshiba HD DVD meghajtói

A Toshiba bejelentette, hogy - az áprilisban debütáló HD DVD filmekhez időzítve - valószínűleg késlelteti újgenerációs DVD lejátszói megjelenését. A cég jelenleg is egyeztet a stúdiókkal.

A Toshiba America Consumer Products januárban még arról számolt be, hogy márciusban dobják piacra a HD-XA1 és HD-A1 lejátszókat, 799 illetve 499 dolláros (160 illetve 100 ezer forintos) áron. Azonban most úgy tűnik, még egy hónapot várniuk kell a HD DVD rajongóknak. "A Toshiba ebben a pillanatban is egyeztet a filmstúdiókkal és a kiskereskedőkkel a lejátszók pontos megjelenési dátumáról" - áll a cég közleményében az All Headline News oldalán. "Hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a HD DVD-ből, megpróbáljuk összehangolni a lejátszók megjelenését a filmekkel."


Toshiba HD-A1

A Warner Home Video múlt héten bejelentette, hogy első kiadványai - köztük a Millió dolláros bébi és Az operaház fantomja - április 18-án kerül majd a boltokba. Ezzel szemben, a Sony Pictures Blu-ray DVD-i csak májusban jelennek meg, egyidőben a velük kompatibilis lejátszókkal. Igaz, a Sony Playstation 3 konzolja csak november végén debütál, a beépített Blu-ray technika mindenképpen hatalmas lendületet ad majd a cég formátumának a piacon - vélekedik a TechNewsWorld.

Mindkét formátum jóval nagyobb kapacitást kínál a jelenlegi DVD-knél, ám a versengő felek képtelenek voltak megállapodni egy egységes formátumban, csakúgy mint 25 évvel ezelőtt a VHS és a Betamax támogatói, ami akkor igencsak megnehezítette a vásárlók életét. Több kiskereskedőlánc is hangot adott nemtetszésének, amiért két formátum is lesz a piacon. Fő problémájuk, hogy üzleteikben kétszer annyi eszköznek és kiegészítőnek kell helyet biztosítaniuk, ha versenyképesek akarnak maradni.

Azonban hatalmas bevételről van szó. A Warner Home Video szerint a következő generációs DVD eladások akár 750 millió dollárt is hozhatnak a filmipar konyhájára 2006 utolsó negyedévében.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Hegyikecske2006. 03. 28.. 19:15||#11
és ha mindezt megvette élvezheti a tvbõl felvett filmet... mer ugye másolni a benne lévõ védelem miatt nem tud.. szal megtarthatják maguknak... pedig a hd-dvd még jobbnak tünt!
© BiroAndras2006. 03. 27.. 16:49||#10
"A filmek többsége (még a szalagosok sem) nem tud sokkal több képpontot kezelni mint ami a mai dvd-re ráfér."

A filmek semennyi képpontot nem kezelnek. Ha az eredeti mozi változat felbontására gondolsz, az messze jobb, mint a DVD. De léteznek már HD felbontású digitális videokamerák is. Szalagosból meg még sokkal jobbak (IMAX).

"Az meg egyszerûen érthetetlen, hogy a világ 90%-át uraló hagyományos tv-k melett ki az aki ilyen szar filmeket mint a millió dolláros bébi, meg az operaház fantomja meg fog venni."

Sokkal tõbb film van ennél. Attól, hogy lemez még nincs, már rengeteg HD anyag van a neten. Normálisabb országokban meg van HD minõségû digitális TV adás is.

"+2 pixel miatt nem fognak az emberek 100.000 Ft-okat kihajigálni az ablakon."

720x576 vs. 1920x1080. Ez azért nem kevés különbség.

"Ahhoz hogy ez igazán élvezhetõ különdbséggel menjen, kell egy 300.000 Ft-os megjelenítõ eszköz, + 100.000 Ft a kütyü, és akkor még súlyos 5000Ft egy egy film. Hát ennek kis hazánkban kevés esélye van az elkövetkezõ 4-5 évben."

Nem olyan veszélyes pénz ez, és az árak csak lefelé fognak menni.
© Dave772006. 03. 27.. 13:09||#9
Ne magadból meg az itthoni átlag bérbõl és fizetésbõl induljál ki. A fejlesztõk, marketingesek nem a magyar picra építenek. A világon vannak pár tízmillióan akiknek normálisan megfizetik a munkáját, jobbak a gazdasági körülményeik és ezeknek a "pénzes barmoknak" ha tetszik egy újabb, jobb termék, akkor megveszik.
© Zro2006. 03. 27.. 12:57||#8
Nem is a magyar piac fogja megtermelni a bevételt 😊
Amerika, Japán, Nyugat-Európa...
Nekik nem pénz megvenni a hdtv-t, s aki azt megvette, már meg fogja venni ezeket is.
Ráadásul aki nyugaton új tv-t vesz, az valószínûleg már hdtv-t fog venni. Nem fognak éhezni az új formátumok gyártói 😊
© MEdievil2006. 03. 27.. 12:02||#7
naa az operaház fantomja elég komoly alkotás ^^ de az biztos hogy ezért az 1 filmért 150.000++ pénzt kidani eléggé hülyeség
© Berber2006. 03. 27.. 09:35||#6
Szerintem mindig lessz egy pénzes barom aki elkölti rá, aztán vagy bevalja, vagy nem, hogy szar az egész. A nagyképernyõs (36" feletti) TV-ken elég gagyi a normál dvd kép, ezért lett igény a nagyobb felbontás, de szerintem ekkora hûhót nem érdemel az egész zene és filmipar. Sz@r gagyi amit nyomnak. Azért nem kellene elkölteni a pénzt HDDVD-re vagy kéksugárra. Talán néhány természetfilm megérdemelné, de az csak 10%. Nem adnék haliwUdi filmért 500 Ft-ot se. Az a marhanagy védelem fogja megásni a sírját mindkét verziónak!
© GulaSoft2006. 03. 27.. 08:50||#5
Valaki magyarázza már el nekem, mitõl lesz ez annyire keresett? A filmek többsége (még a szalagosok sem) nem tud sokkal több képpontot kezelni mint ami a mai dvd-re ráfér. Az meg egyszerûen érthetetlen, hogy a világ 90%-át uraló hagyományos tv-k melett ki az aki ilyen szar filmeket mint a millió dolláros bébi, meg az operaház fantomja meg fog venni. +2 pixel miatt nem fognak az emberek 100.000 Ft-okat kihajigálni az ablakon.
Ahhoz hogy ez igazán élvezhetõ különdbséggel menjen, kell egy 300.000 Ft-os megjelenítõ eszköz, + 100.000 Ft a kütyü, és akkor még súlyos 5000Ft egy egy film. Hát ennek kis hazánkban kevés esélye van az elkövetkezõ 4-5 évben.
Egy dologra lesz jó, sok divx ráfér egy lemezre!
© xnorbix2006. 03. 27.. 08:21||#4
Késeik a vindóz, az offisz, a pléjstésün, a blúrély, meg most már a hddvd.
Mi ez a lustaság? Lehet tényleg be kéne szüntetni a passziánszt a munkahelyeken...
© Viszpi2006. 03. 27.. 00:09||#3
azért ahogy elnézem, rendesen alá mentek a blueray olvasok árának, 40e-rel ill 100e-rel olcsóbb meg még a lemez is olcsóbb lesz mint a BD, hajrá HD DVD <#taps>, (bár úgyse veszek ilyet amíg nem 15-20e Ft-ért dobálják a mindenes írókat a gépbe <#nyes>) addig meg jó lesz a 100 Ft-os DVD <#vigyor5> is legfeljebb 2-3 lemez lesz egy HD-s film<#banplz>
© viizo2006. 03. 26.. 21:48||#2
csakazértis: király a design