SG.hu

IP-telefon a vadászgépen

IP-vonalon keresztül tartott konferenciahívást a pentagon egyik tábornoka, egy kaliforniai harcálláspont és egy F-15-ös vadászgép személyzete.

A tesztet a kaliforniai China Lake-ben lévő Haditengerészeti Légifegyver-központban hajtották végre, az amerikai Védelmi Minisztérium Kiemelt Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége (DARPA) megbízásából. A teszt folyamán a távközlési technológiák fejlesztésével foglalkozó amerikai Avaya cég demonstrált egy többrésztvevős IP-konferenciahívást, melynek során összekapcsolták az F-15-öt vezető pilótát, a Chine Lake-i Egyesített Gyakorlótér parancsnoki harcálláspontját és William T. Hobbins tábornokot Pentagon-beli irodájában, aki az Egyesült Államok Légierejének fegyvernemi integrációért felelős helyettes vezérkari főnöke.

A hívás több mint 20 percig tartott, és a vétel minősége mindvégig kiváló volt - mondta Ryan Greene, a Boeing mérnöke aki szintén részt vett a hívásban, és az Avayával együtt dolgozott a teszten. A próbán kívül további sikeres, az Avaya IP-technológiáját használó hívások történtek, többek között egy Softphone-nal felszerelt E-2C Hawkeye felderítő géppel.

"Az, hogy telefonon képesek vagyunk hívni egy harcászati feladatot ellátó repülőgépet a világ bármely pontjáról és az is bárkit bárhol a világon, katonai szempontból rendkívül fontos előrelépés, mely példa nélkül áll a kommunikáció történetében" - nyilatkozta Stephen Waller repülő alezredes, aki a DARPA Taktikai Célzott Hálózati Technológia projekt felelőse. A kommunikáció korábban a kétoldalú "adó-vevő" jellegű rádiókon forgalmazott, kritikusan fontos információkra korlátozódott. Az IP-telefónia jóvoltából minden érdekelt nyugodtan beszélhet és dinamikusan, valós időben kommunikálhat. A végeredmény: gyorsabb és jobb döntéshozatal, megnövelt biztonság a frontvonalban harcoló amerikai pilótáknak.

Mindkét teszt alkalmával az Avaya "Communication Manager" IP-telefónia szoftverét használták. A China Lake-i támaszponton a kommunikációt egy Session Initiation Protocol IP-telefon, a Pentagonban egy hagyományos asztali telefon készülék, míg a vadászgépen egy SIP softphone (szoftver alapú IP telefon) futott a Windows-alapú fedélzeti számítógépen, mely a pilótát egy biztonsági csatornán kötötte össze a konferenciabeszélgetés többi résztvevőjével. Az összeköttetés feladatát az ún. Taktikai Rávezető Hálózati Technológia (TTNT) látta el.

A DARPA következő lépéseként a Boeinggal együttműködve egy F/A-18-as Hornet gépet szerel fel a megoldással. A kifejezetten kormányzati felhasználásra optimalizált, és a kísérletben is használt Communication Manager többletszolgáltatásai közé tartozik az elsőbbségi hívás lehetősége (vészhelyzetben miden egyéb hívás "felülírható"), illetve a gyors konferencia hívás megteremtése (előre beállított paraméterekkel, a megadott felek között). Az Avaya IP-telefónia megoldásait további fontos katonai parancsnoki és ellenőrzési célokra használják fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • noss #4
    "míg a vadászgépen egy SIP softphone (szoftver alapú IP telefon) futott a Windows-alapú fedélzeti számítógépen"
    :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
    aztak*rva!

    jó nyílván csak a kommunikáció (+/- 1-2 dolog) megy azon a winfosos fedélzeti számítógépberendezésen, nem magának a gépnek az irányítása, de akkoris nagy poén...

    amúgy azzal, hogy "BÁRKIT" elérhet a repcsiből, felhívhatja
    -anyut, hogy mit készítsen ebédre?
    -feleségét, hogy hazahozta-e már a gyereket az oviból?
    -tengerentúli rokont, mivel a munkahelyi telefon ingyé van?
    -1900-NICKI-t emelt díjjal?
    :D

    esetleg bevetés közben nem szól majd be neki a teló, hogy "nem áll rendelkezésére az összeg a hívás kezdeményezésére!"

    és ha légicsata közben jön egy hívás egy telefonbetyártól?

    gondolom vannak szűrések, és ugye mégsem érhet(i) el bárki(t), ennek kivitelezéséről azért szívesen olvasnék...
  • harcu #3
    Error!

    Az ellenséges repülőre nem sikerült elindítani a rakétát, a rakétaindító modul kivételt észlelt a BCDDA013H memóriacímen. A Windows most újraindítja a rakétaindító modult. Kérjük, ne használja addig a rendszert és legfőképpen ne használja a botkormányt, ellenkező esetben a működés bizonytalanná válik, a botkormánytól származó utasítások végrehajtása pontatlan lehet, amiért a szoftvert szállító cég nem tud felelősséget vállalni. A várható idő az újraindulásig 3 perc. Újraindítás helyett óhajtja, hogy indítsam a rakétaindító-hibaelhárító varázslót?
    Igen...Nem...Újraindítás...
  • harcu #2
    General Protection Fault Error: Lezuhanunk! Baj?
    Igen... Nem.. :)
  • Tiberius B #1
    Windows-alapú fedélzeti számítógép?