Gyurkity Péter

Választóképernyőt kap a Vista és az XP is

A Microsoft által közölt dokumentum egy eldugott sorából derült ki, hogy az alapértelmezett böngésző kiválasztását megkönnyítő megoldást nemcsak a Windows 7, hanem az elődök is megkapják Európában.

Szemfüles újságírók vették észre a napokban, hogy az eredetileg a Windows 7 megjelenéséhez köthető változások az előző verziókat is érintik majd, mégpedig a hivatalos debütálást követő hónapokban, vagyis minden bizonnyal még az év vége előtt. Arról a napokban mi is beszámoltunk, hogy az európai kifogásokra válaszul a szoftvercég egy újabb megoldási javaslattal állt elő, a jelek szerint azonban ennek hatáskörét alaposan kiterjesztenék - minden bizonnyal az EU nagy örömére.

A Microsoft oldalán elérhető teljes dokumentumban ugyanis többek között azt is megtaláljuk, hogy a Windows 7 megjelenését követően 3-6 hónappal Európában minden olyan Vista és Windows XP felhasználó is megkapja a böngészők kiválasztásáért felelős képernyőt, aki igényt tart a Windows Update szolgáltatásaira, vagyis az automatikus frissítésekre. Ezen keresztül terjeszti majd el a szoftvercég a módosított megoldást, így nemcsak a legújabb asztali operációs rendszerben, hanem annak elődeiben is egyetlen kattintással, már a telepítés során kiválaszthatjuk majd az alapértelmezett böngészőt.

Arról szintén hírt adtunk, hogy az Európai Bizottságnak kifejezetten tetszik a javaslat, nem véletlenül, hiszen ők mindig is azt szerették volna elérni, hogy a beépített Internet Explorer mellett valamilyen módon a riválisok is helyet kapjanak az operációs rendszerben. A Microsoft abba egyezett bele, hogy legfeljebb 10, az európai régióban minimum 0,5 százalékos piaci részesedéssel bíró alternatív böngészőt jelenít meg a választóképernyőn, ezeket pedig saját logóikkal tüntetik majd fel.

Utóbbi részlet nem nyerte el az Opera vezetőinek tetszését, akik szerint az IE logó látványa rögtön gyors választásra készteti majd a laikusok nagy részét - az EU egyelőre nem adott hangot esetleges kifogásainak, ők inkább örülnek a változásnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Throme #46
    off-al kezdek...
    A " linux szépen lassan fejlődik". Én mint egyszerű felhasználó, 'júzer', laikus... csak azt látom, hogy szépül, hízik, és ablakosodik....lassan tényleg olyan lesz mint a win :):)..

    on
    Nem tudom mi lesz a windows-al és meddig lesz játékos oprendszer, azt viszont jó lenne elkerülni, hogy a telepítését felugró ablakok szakítsák meg.
    Ott ülhetsz egész végig előtte mert quiz játékot játszik veled. Lassan a cimpőm méretét is megkérdezi, ha ilyen opera férgek (a cégre értem, nem a felhasználókra!!) miatt az eu kisajtol belőlük minden hülyeséget.
    Ezzel persze nekünk felhasználóknak nehezítik meg a dolgunk, vagy teszik kényelmetlenebbé az oprendszer installt.
    Itt élünk az eu-ban (pár országgal egyetemben) minket mi a francért nem kérdeztek meg, hogy kell ilyen szar felugró ablak? Húzzon az opera a picsába...


  • Sanyix #45
    Na igen csak a dokumentáció nyílt. :D azzal meg ki lehet törölni ha esetleg alternatívát kell csinálni.

    Nem hiszem hogy pl az ablaknyitás nagy gond lenne, mellesleg valahogy most is működik linuxon ez a dolog (bár vindózon se tökéletes, hiszen alt-tab után sok dx-es program néha elszáll failed createwindowos hibaüzenettel :D).
    Driverek meg az elterjedtségtől függenek. Mivel leszarnak kíndózon kívül mindent, ezért rosszak a driverek, bár állítólag egy ideje az amd is jobban gyúr linux driverre, de nem tudom hogy állnak.

    Carmack meg egy hülye, fél évente változik a véleménye, attól függően hogy honnan kapja a pénzt :)

    A vállalati környezetet, meg a vindózon felnőtt(általában játékos) máshoz nem értő rendszergazdák tartják a helyén.
  • kakateve #44
    Rohadtul a cikkhez kapcsolódik, tényleg...
  • progee #43
    2010-re megcsinálhatnák azt a választóképernyőt is, hogy
    "Windows or Linux"
  • A1274815 #42
    A DirectX összes API-jának a dokumentációja nyílt és készül is a ReactX. Természetesen Linuxra ezt az úgy nevezet szentségtelen szutykot (amit az MS csínál, az néhány fanatikus szemében csak sz* lehet) nem akarja senki sem megírni Linuxra. Amúgy meg nem ott bukik a dolog.

    Nem csak DirectX API kell egy játékhoz hanem:
    Stabil OS API is, ablakkezelővel is kommunikálni kell (Csak világos legyen DirectX alatt is CreateWindows meg társaival történik a tényleges ablak nyítás és nem valami misztikus DirectX függvényel).
    Rossz, lassú videókártya driverek. Ahogy Carmack mondta csak a NVidia driver ami még elfogadható, de az sem jó teljesen.

    Mac: amiben értelmes HQ/HD játékra való videó kártya van (erős közép kat. - felső kat.) írrealásian drága.

    És még számításba se vettük a válalati környezetet meg az egyébb faktorokat, amik a Windowst igazából a helyén tartják.
  • Sanyix #41
    Még egy ötletet lehetne adni az eu-nak. Kényszerítse az m$-t, hogy tegyék nyílttá a directx api-t, vagy írják át osx-re, és linuxra is. Mivel ezzel teremt az m$ monopol helyzetet a játékpiacon.
    Na ez ellen kapálódzna biztos az m$ nem kicsit, hiszen csak a játékok tartják az első helyen a vindózt, ha máson is lehetne játszani, meredeken esne a kíndóz részesedése.
  • Sanyix #40
    "A FF-nek sikerült megszorítani az IE-t, ők nem szájaltak, csak csináltak egy olyan böngészőt, ami megszorította az MS-t."

    Te hol élsz? Nem olyan böngészőt csináltak, hanem olyan hype-ot amivel megszorították az ie-t. Az ff egy közepes böngésző volt, és most is az.

    "A FF 3-nál hivatalosan gratulált az MS, a nagy számú letöltésért."
    Ezt hívják marketingjópofizásnak, ezzel azt a képet próbálja beállítani magáról, hogy ők milyen rendesek(persze csak egy őket fenyegető társaságnál), de a háttérben ott figyelnek az m$-től a "sonofabitchek", meg a "motherfucker" szöveg, persze csak egymás között :)
  • mousee #37
    Az MS azért áll így a dolgokhoz, mert eddig (relatíve) kevesen basztatták, mostanában viszont ez divattá vált mert egész jól lehet élni az idiótábbnál idiótább perekből. Ha így viselkedik, akkor sokak szemében jó fényben tűnik fel, és a részesedése minimális mértékben csökken (sőt, talán még növekszik is, merthogy milyen szimpatikus lépéseket tesz).

    Aki a windowst temeti, az tényleg nem százas. Szépen lassan fog visszaszorulni, de ez szerintem (tekintve hogy a win7 jobban sikerült mint az xp) baromira sok idő (10+ év, ha nem több) lesz. A linux szépen lassan fejlődik, egyre többen pártolnak majd át hozzá, mert hát ugye az opensource-é a jövő, de ettől függetlenül mindig lesz egy (jó vastag) réteg, aki windowst fog használni. Szép, csillog, kinyalja a user hátsó felét, és nem kerül annyiba, mint egy mac.

    Mondjuk azért lenne pár feltétel, ami ha teljesülne, akkor viszont csúnyát fordulnának a dolgok. Pl játékok fejlesztése megindulna linuxra (álmodik a hülyegyerek), és a windows olyan szinten jutna másodlagos helyzetbe, mint most a linux (csak emulátorral mennének a játékok). Na akkor csúnyát borulna, mert ez egy iszonyatosan nagy tábor. Vagy ha a sulikban nézetet váltanának, és nem wordot meg excelt tanítanának, hanem szövegszerkesztést, és táblázatkezelést. Bár ez a mostani infotanárok tudását tekintve szintén csak álom kategória. A diákokról meg már szó se essék. Bár ez oktatási rendszer hibája, de hát minek is legyenek értelmes emberek, zombik kellenek, akiket lehet irányítani, meg akik lusták gondolkodni.

    Amúgy ha már ennyit offoltam, akkor a cikkhez:
    Ez egy korrekt megoldás, nekem határozottan tetszik. Nem kellett felkerülnie a gyári lemezre más gyártó termékének, viszont mégis a rendszer részévé vált. Szép.
  • B0nFire #36
    Egyetlen karakter miatt lett sebezhető az Internet Exporer - Na, tessék csak átbogarászni aprólékosan! Ha egy akadt, akadhat több is.
  • B0nFire #35
    Nem teljesen OFF, de mulatságos: Feltörték a Windows 7 másolásvédelmét. "A Windows 7 aktivációs eljárásának törése a Windows Vista esetében is már bevált technikára alapoz, amelyet gyakorlatilag változtatás nélkül ültettek át az új rendszerre." - Még szerencse, hogy nem erőltették meg magukat túlságosan MS-éknél!