SG.hu

Megbukott a digitális műsorszórásról szóló törvény

A Parlament 2006. február 13-i záró napján a Fidesz egyet nem értése miatt meghiúsult a földfelszíni digitális műsorszórásról szóló törvény elfogadása.

A Fidesz által benyújtott és az MSZP által támogatott módosító indítványok szavazását követően az ellenzéki párt nem járult hozzá a végszavazáshoz sem. A törvény az utolsó hiányzó láncszem volt abban a jogszabály alkotási folyamatban, amelyet az elektronikus hírközlésről, valamint az elektronikus információszabadságról szóló törvénnyekkel az Informatikai és Hírközlési Minisztérium megkezdett.

A Fidesz szándéka arra irányult, hogy a digitális korban is fenntartsák, sőt kiszélesítsék az ORTT tartalomszabályozó szerepét. Kovács Kálmán szerint ezzel modernkori inkvizíciót hívnának életre, ami nem csak a tévéadások, hanem az internet, illetve a mobiltelefonos adattovábbítás felett is bábáskodhatna. Egy modern technológiai vívmányra szeretnék ráhúzni anakronisztikus, mindent szabályozni akaró elképzeléseiket. - tartalmazza a miniszter közleménye.

A parlamenti döntés nyomán Magyarországon sok hónapot késik a digitális átállás szabályozása. Kovács Kálmán kiemeli, hogy nagymértékben gyengülnek az ország tárgyalási pozíciói az ENSZ májusi távközlési fórumán, ahol az elkövetkező ötven évre eldől, hogy egy-egy európai ország hány földi sugárzású digitális frekvenciával gazdálkodhat. A hosszabb ideig megmaradó párhuzamos analóg és digitális műsorszórás (simulcast) magas költségei miatt az átállás társadalmi költségei lényegesen magasabbak lesznek a feltétlenül szükségesnél.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Oldern the 1st #11
    Hát, a Fidesz korszak alatt egyszer szóltak egy rossz szót Viktor barátunkra, és máris átkerültek vasárnap estére figyelmeztető jelleggel (emlékeztető: akkor még szombat nyolc körül ment a műsör, fő attrakcióként). Szóval...
  • quentit #10
    Néha úgy viselkedik ez az O.V. mint egy őrült diktátor. Cenzurát akar? Visszaveti a fejlődést??? Ez neki a fiatalos lendület? HOL ÉL Ő??? Most jött elő a reklámszatyorból?

    Inkább Hekkeljen, még az is jobb mint hátráltatni a fejlődést
  • klastrom #9
    Má megint a FideSS... ejej
    Rossz vége lesz ennek
  • toyotakacsa #7
    Csúnya Fidesz. Választás előtt ilyet csinálni...
  • dez #6
    Még egy rosszpont.
  • dimenzio harcos #5
    őőő... a pornócsatornát szeretem :D
  • dimenzio harcos #4
    én útálom a fityeszt.
    de az emeszempét is.

    mindenkit utálok :)
  • totya4 #3
    Nahát ez érdekes.
    Cenzúrát akar a fidesz? Ha akart volna eddig is, akkor nem értem miért nem lázad minden fórumon pl a hetihetes műsor ellen ami annyira kommunista hogy hányok tőle. Persze ha a fideszt nyalnák benne égre földre az éppoly baj lenne.
    Nem tetszik ez az intézkedése, azt hiszem ez egy utolsó csepp volt a pohárban hogy nem fogok rájuk szavazni, és megint az lesz mint a múltkor; nem megyek le szavazni, mert nincs kire.
  • Anti_IQ #2
    megszívtuk
  • dekorex #1
    Akkor most megszívtuk, vagy örüljünk?