SG.hu

Filter:max vs. UPC - ismertségnövelés a cél?

Délben a UPC Magyarország közleményeben reagált a filter:max tegnapi vádjaira, amit a filter:max most tételesen cáfol.

A A filter:max közleménye szerint rendszerüket a UPC-hez tartozó egyik IP-címről 2005. december 27-e óta támadják. A korábbi hasonló esetek alkalmával a upc azt közölte, támadások bejelentését telefonon nem fogadják, azt kizárólag az [email protected] e-mail címen lehet megtenni, ezért a vállalat erre az e-mail címre jelentette be a támadást 2006. január 4-én 15 óra 28 perckor. Ezt követően - mivel az e-mailre semmiféle reakció nem érkezett - a filter:max ugyanaznap 17 óra 18 perckor telefonon is megkereste a UPC-t, ahol azt a választ adták, hogy "majd az e-mailre reagálni fognak".

Miután a reakció nem történt meg, két nappal később, január 6-án 15 óra 30 perckor a filter:max ismét megkereste a UPC-t, ahol továbbra is az e-mail-es módszerre hivatkoztak. A választ el nem fogadva a filter:max munkatársa visszahívást kért, amire ígéretet igen, visszahívást viszont mai napig nem kapott meg. Ezek - és több sikertelen informális kapcsolatfelvételi kísérlet - után a biztonságtechnikai cég 2006. január 12-én bejelentést tett a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál. Az e-mailt - bár ez nem kötelességük - egyúttal másolatban megküldték a UPC vezérigazgatójának is. A vállalat közleméyne szerint továbbra is támadják a filter:max rendszereit, és a UPC részéről a céget azóta sem keresték meg.

A filter:max örömmel veszi tudomásul, hogy a UPC - közleménye szerint - védi saját felhasználóit az e-mailen érkező káros tartalmaktól, ugyanakkor leszögezik, hogy az internetszolgáltatónak erkölcsi-, továbbá jogszabályokban rögzített kötelessége együttműködni az internet hálózatának azon szereplőivel is, akik nem előfizetői. Közlésük szerint ténykérdés, hogy a UPC hálózatáról a filter:max e-mail rendszerébe tízezres nagyságrendben érkeztek és érkeznek támadó jellegű kapcsolódási próbálkozások. Ennek megfelelően szerintük nem fedi a valóságot a UPC közleményének azon kitétele, hogy az ő hálózatukból kiinduló összes e-mailt átvizsgálja a rendszer, és egyúttal megjegyzik, hogy nem kizárólag e-mailben, hanem más módon is indítható támadás.

Véleményük szerint nem fogadható el az, hogy egy támadást kizárólag e-mailben lehet bejelenteni egyrészt annak lassabb átfutása miatt, másrészt pont az e-mail rendszert érő támadás esetén a megtámadott nem feltétlenül van abban a helyzetben, hogy elektronikus úton tegyen bejelentést. A cég végezetül kiemeli, hogy bár a UPC közleménye szerint nem a sajtó útján kíván üzengetni, ennek ellenére az internetszolgáltató még mindig nem kereste meg őket.

Nemes Dániel, a filter:max stratágiai igazgatója elmondta: "A UPC közleményében hazugsággal vádolta meg cégünket. Közleményünkben tényeket állítunk, melyek cáfolják a UPC állításait. Nem tartjuk helyesnek, hogy a UPC ilyen erőtlen támadással próbálkozik ahelyett, hogy a hibákat kijavítva elnézést kérne egy olyan cégtől, amelyiknek nemtörődömségével jelentős károkat okozott. Amennyiben a UPC üzleti érdeknek nevezi azt, hogy egy cég megpróbálja saját rendszerét megvédeni, ezt vállaljuk."

"Ismertségünket -az informatikai biztonsági piac egyik vezetőjeként- egyéb módon már megalapoztuk, és pontosan ezen ismertségünket latba vetve próbálunk az internetes közösségnek segíteni abban, hogy - szükség esetén - még a legtőkeerősebb szolgáltatókat is rákényszerítjük a közösséggel való együttműködésre és a jogszabályoknak való megfelelésre. Szerencsére a legtöbb szolgáltatóval szemben nemhogy kényszert nem kell alkalmazni, hanem maguktól, saját jól felfogott érdekükben és az a hálózati etikettnek megfelelően örömmel és maguktól működnek együtt". - tette hozzá Nemes Dániel.

"Sajnálom, hogy a UPC ebből nem azt szűrte le, hogy működésében javításra van szükség, hanem ehelyett alaptalan vádaskodásba kezdett. A tények magukért beszélnek, ennél többet az ügyhöz nem is érdemes hozzátenni. Ha bejelentésünkkel annyit elérünk, hogy bármelyik szolgáltató a rendszeréből induló támadásokat komolyan veszi, akciónk már megérte" - mondta Böröcz Gergely, a filter:max ügyvezetője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #19
    Az első kérdés akart lenni.
  • dez #18
    "Ennek megfelelően szerintük nem fedi a valóságot a UPC közleményének azon kitétele, hogy az ő hálózatukból kiinduló összes e-mailt átvizsgálja a rendszer, és egyúttal megjegyzik, hogy nem kizárólag e-mailben, hanem más módon is indítható támadás."

    Akkor most e-mailes, vagy közvetlen IP-s támadés érte őket. Egyébként szerintetek azt tudja szűrni egy ISP, hogy a tőle kiinduló IP-s forgalom támadás-e vagy más hétköznapi kapcsolat?
  • htmm #17
    Nem azzal kellene foglalkozni, hogy mi is ez a ceg, hanem azzal, hogy egy nagy ISP leszarja, hogy mi tortenik a halozatukban. Szerintem ugyan ugy kellene kezelnie ezt az ugyet akkor is, ha Kovacs Pistike jelenti be, meg akkor is, ha pl a Parlament rendszergazdaja, mivel -ha jol tudom- amirol szo van, az buncselekmeny.
  • quentit #16
    OFF
    A Chello volt, hogy 2 napra (!) is leállt nálam

    Az ügyfél szolgálat meg mindig csak annyit mondott: dolgoznak a problémán... LOL
    ON
  • Garfield #15
    Nem igazán értelek.

    Miért lenne nevetséges a napi 10000 spam?

    Azért, mert képes lekezelni napi több tízezer spam-et, az még nem jelenti azt, hogy ne akarna fellépni ellene, különösen ha egy jól meghatározható helyről érkezik. Nem rontja saját piacát, mert Kína, USA és egyéb országok, illetve a zombi gépek tízezrei bőven adnak munkát nekik így is, ami ellen már nem tudnak fellépni.
  • Mo.Organ #14
    Nem akarok leállni veled vitatkozni mert nincs értelme. Nem azért mert nem lenne igazad hanem azért nem mert te nem olvastad az eredeti levelet amivel a cég vádolja a UPC. Csak egy kijelentés a cég részéről. Miszerint vannak olyan ügyfelei amik naponta több 1000 vagy akár 10.000 spamt és egyéb virussal fertözött levelet kap. Kicsit nevetséges de mindegy. Jó éjt neked.
  • Garfield #13
    Persze teljesen korrekt az emailes bejelentés, csak úgy tűnik, a UPC-nél le sem szarják.
  • Garfield #12
    És te meg nem olvastad a Filter:Max válaszát arra, hogy a UPC finoman szólva nem mond igazat?
  • Garfield #11
    Duma helyett meg kéne nézni, hogy milyen termékekkel és konkrét szolgáltatások értékesítésével foglalkoznak. Ahogy Mighty is írta, nagyobbrészt üzleti partnereik vannak, szóval azért, mert te nem ismered őket, az még nem jelenti azt, hogy nem is ismertek.
  • Mo.Organ #10
    Miböl gondolod hogy nem nézetem utána, ugyan is utána kellett !!!!!!!!!! De nem tudom olvastad e a válaszlevelet a UPC-től?