SG.hu

A GVH szerint nem sértett versenytörvényt a UPC

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a UPC 2003. évi áremelésével kapcsolatban nem állapított meg jogsértést.

A magyar kábeltelevíziós piac legnagyobb szolgáltatója hasonlóan a piac legtöbb szereplőjéhez évente rendszeresen emeli programcsomagjainak havi előfizetési díjait, így történt ez 2003-ban is. A GVH az áremeléssel kapcsolatban azt vizsgálta, hogy az összességében túlzott mértékű volt-e, illetve megvalósított-e tisztességtelen keresztfinanszírozást előfizetőinek különböző csoportjai között.

Összességében akkor minősül a kábelszolgáltató díjemelése versenyjogba ütközően jogsértőnek, ha az indokolt költségein felül túlzott nagyságú nyereség elérését eredményezi a vállalkozás számára. A GVH vizsgálata megállapította, hogy a UPC 2003. évi nyereségessége a végrehajtott díjemelések ellenére jelentős mértékben alatta maradt az iparágban normálisnak tekinthető mértéknek, ezért a díjemelésekkel összességükben nem minősülhettek versenytörvénybe ütközően túlzottnak.

A tisztességtelen keresztfinanszírozás akkor állapítható meg, ha a szolgáltató a hálózatainak és/vagy programcsomagjainak egy részén az átlagosnál jelentősen és tartósan magasabb úgynevezett nettó korrigált díjakat állapít meg, miközben más hálózatain és/vagy programcsomagjain az átlagosnál lényegesen és tartósan alacsonyabb díjakat fizetnek a fogyasztói. A jogsértés lényege, hogy az előfizetők egy része az előfizetők más csoportjánál lényegesen nagyobb arányban járul hozzá a szolgáltató költségeinek, illetve nyereségének fedezéséhez.

Ez utóbbi jogsértés különösen akkor állapítható meg, ha az alacsonyabb díjazású szolgáltatási területén vagy annak határán tényleges, illetve potenciális versenytárs szolgáltató is jelen van. Jelen eljárásban ilyen terület nem volt megállapítható, ezért az eljárást a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa megszüntette.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #1
    a nyereséget mér mi fedezzük? a nyereség mért nem akkor keletkezik ha az üzleten mind a 2 fél nyer, ő szolgáltat és én fizetek .. persze a minőség legalább olyan fontos lenne mint az ár