Berta Sándor

Hibás szoftverek - 150 milliárd eurós kár?

Egy brit szoftverszakértő becslései szerint - csak Európában - évente akár 100-150 milliárd eurós gazdasági kárt is okozhatnak a számítógépes programok hibáira visszavezethető problémák.

A Royal Academy of Engineering nevű brit intézmény egyik tanulmánya szerint csak Nagy-Britanniában a rosszul megírt szoftverekből eredő gazdasági károk összege elérheti az évi 20-25 milliárd eurót. Les Hatton szoftverszakértő ezekből a számokból kiindulva jutott arra a megállapításra, miszerint Európában akár 100-150 milliárd eurós is lehet a számítógépes programok hibái miatti kár.

"Hatton azt kritizálta, hogy számos esetben már akkor elkezdik írni a fejlesztők a szoftvereket, amikor még le sincs tisztázva, hogy milyen követelményeknek feleljen meg az adott alkalmazás" - nyilatkozta Michael Gressl, az IVM cég munkatársa. Sok szakember véli úgy, hogy a legtöbb problémáért a hibákra hajlamos C programnyelv a felelős. A legtöbb esetben nem is magának a hibának a kijavítása, hanem először annak a megkeresése kerül sokba.

Ezek a költségek pedig annál nagyobbak, minél összetettebb számítógépes rendszerről van szó. Egy repülőgép fedélzeti rendszerében lévő hibakeresés például akár harmincszor avagy még annál is drágább lehet, mint az egyszerű felhasználói környezet esetében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BlackRose #6
    Igaz, de ez nem csak a megrendelő hibája. Ugyanis, általában a fejlesztő cégek minden megfontolás nélkül elfogadnak mindent, megígérnek mindent, csak, hogy megkapják a munkát. Különben ez semmit sem változtat a helyzeten, mert a jelenlegi IT szektor ilyen, lehet filozófálni, hogy így kell, meg úgy kell, de a képzetség, és a körülmények erőteljessen diktálják a munkafolyamatot. Különben ez a "megrendelő nem tudja mit akar" általában azért van így mert hiányzik egy szakemberi réteg amely a két oldalt összekötné, ugyanis a megrendelők értenek ahhoz a területhez amivel foglalkoznak, de nem tudják milyen lehetőségek állnak előttük a szoftver és a technológia által. A fejlesztők meg ismerik a technológia lehetőségét, de nem ismerik a megrendelő szakmáját, ezért kellenek azok az úgynevezett business process consulting cégek, amelyek specialisták az adott szakmában is de tudják és értik a technológiai lehetőségeket is. Pl. Az Accenture és az Avanade kapcsolata erre épül, mígy az Accenture több üzleti és szakmaterületre specializálódott, az Avanade technológiai tudással rendelkezik, így amikor a kettő együttműködik a megrendelővel akkor nagy teljesítményű és általában magas biztonsággal működő megoldás a végeredmény. Persze nem szabad elfelejteni, hogy a megrendelőnek a szoftver nem jelent semmit, neki megoldásra van szüksége, és a megoldás az sokkal szélesebb körű dolog, mint a szoftver.
  • rigidus #5
    "mivel a megrendelő nem tudja mit akar, de azt tegnapra!"
    Ott a pont!
  • Theodora #4
    "Hatton azt kritizálta, hogy számos esetben már akkor elkezdik írni a fejlesztők a szoftvereket, amikor még le sincs tisztázva, hogy milyen követelményeknek feleljen meg az adott alkalmazás"
    mivel a megrendelő nem tudja mit akar, de azt tegnapra!
  • BlackRose #3
    Alapjában amit mond az valószínűleg igaz, de mégis marhaság, mert ha a károkról beszélünk akkor nem szabad kifelejteni a hasznot is vagyis a technológia (olvasd a szoftver) által nyújtott lehetőségeket, produktivitás növekvést és egyben sokmilliárd értékű olyan munka elvégzését amelyet ezek a hibás szoftverek nélkül képtelenek lennénk elvégezni. Vagyis a nyereség sokszorossa a vele járó költségeknek amelyek veszteség formájában vannak elkönyvelve, persze néha ezek a hibák kiküszöbölhetők lennének, de legtöbb esetben egyszerűen elengedethetetlenek egy valós környezetben, persze elméletben meg az iskolatáblán esetleg másként néz ki, de a valóság az, hogy jobbra nem igen képes az IT szektor. De hát fő, hogy megéri csinálni, és az igazság az, hogy mindenkinek megéré még nagyon is.
  • Cleawer #2
    Szerintem itt nem a játékokra öszpontosítottak...
    pl egy számlázó progi 10-20 cég könyvelését nyeli le, ami súlyos milliókba kerül...
    vagy a fent említett fedélzeti rendszerek,itt többről van szó....
  • Picador #1
    Ebbe belszámolta azt is, hogy minden második játékprogram csak a 6. patch után válik hasznáhatóva és emiatt az első pillanatban szinte kidobott pénz játékszoftvert venni????????????