Napi Online

Fagyban csődöt mondhat a mobiltelefon

Magyarországon nem kell számítani a moszkvaihoz hasonló helyzetre, ahol a fagy egyes esetekben megbénította a mobiltelefon-szolgáltatást.

Maradi István, a T-Mobile szolgáltatásfejlesztési vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a jelenleg használt kültéri rendszerelemek a magyarországi időjárási körülmények között, de akár mínusz 30 fokban is gond nélkül üzemelnek, ezek ugyanis "önállóan gondoskodnak hővédelmükről", s nincs szükségük védőkonténerre. A berendezéseket olyan észak-európai gyártók szállítják, amelyeknek a termékei a zordabb időjárást is bírják.

Nem jellemző, hogy ilyenkor a tornyokon javítást kellene végezni; a többszörös tartalékok lehetővé teszik, hogy meghibásodáskor a szomszédos állomásra tereljék a forgalmat, így elkerülhetőek a télen különösen balesetveszélyes toronymászások. (Az első generációs 450-es rádiótelefon-rendszer nehezen viselte a hideget és a meleget is, elektromos, illetve rádiós tulajdonságai megváltozhattak, ezért kültéri berendezések helyett fűtött-hűtött konténerekben helyezték el az eszközöket.)

A mobiltelefon-készülékek gyártói azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a túl hideg, illetve túl meleg helyen tárolás (ha például lezárt gépkocsiban tartják a készüléket) gyengíti az akkumulátor teljesítőképességét, rövidíti élettartamát. Túl hideg akkumulátorral a készülék esetleg akkor sem működik, ha az egyébként teljesen fel van töltve. Az akkumulátor teljesítménye különösen korlátozott a jóval fagypont alatti hőmérsékleten.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Xantia #1
    Persze, úgy járunk, mint Münchausen báró. Felhívnak bennünket, elvesszük, és tök süket a telefon, mert befagynak a hangok. Majd ha bevisszük meleg helyre, akkor kiolvadnak a hangok és magától megszólal a telefon.